Papp Sándor Zsigmond írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

(…)

Azt hazudja Máriának, hogy május elsején az iskolával vonul fel.

Az anyja nem bánja, nem tervezett különösebb programot, hiszen ő a textilesekkel megy majd, ráadásul rábízták az új transzparensek megfestését, hiába mondta, hogy nem ír túl szépen. De most keresnie kell egy címfestőt, mert nem dőlhetnek ide-oda a betűk, mint a részeg násznép. Miért nem jók a tavalyiak, méltatlankodik dühösen. Már a Párt sem a régi?

Miccset fognak sütni a Kiserdőnél, ezt mondja Rodica. És hogy akkor végre bemutatja a szüleinek.

– Apád ott lesz? – kérdi Marci zavartan.

– Nem is a húgom fogja sütni a miccset – feleli nevetve.

– Jó – mondja Marci, és már azon gondolkodik, hogy milyen ürüggyel mondja majd le az egészet.

– Soha többé nem érhetsz hozzám, ha nem jössz el – mondja a lány a nevetés maradékával.

Ezt már illik komolyan venni. Pedig nagyon jól haladnak. A csókok után már eljutottak odáig, hogy a blúz alatt is megfoghatta a mellét. Kicsi volt, de nagyon akaratos. Nem tudná semmihez sem hasonlítani azt, amit átélt akkor. Szétáradt a testében valami, egymást követő hullámokban, ami miatt egyszerre kezdett remegni a lába és megfeszülni majd minden izma, végül ez az ellentmondó érzet az ágyékában gyűlt össze, és onnan már nem volt hatalma fölötte. A saját teste árulta el, gondolta át ezt másnap, és azt sugallta, hogy lesz ebből még nagyobb árulás is, amikor még ennél is jobban felforgatja majd, és akkor ezt a cserbenhagyást kell majd elnevezni valahogy, hogy hihetővé váljon. Kezdte megérteni Peterdit, és az ő folytonos erőlködéseit, de erről még nem tudott beszélni.

Az viszont megnyugtató, hogy Rodica apja, Vasile Codru köpcös, vékonylábú ember, aki talán még kopaszodik is. Legalábbis túl sok hajat fésül fel oldalról a feje tetejére. A parázs melege miatt felhúzza a trikót a mellkasáig, és nagyokat szuszog.

– Én is ilyen fiút szerettem volna – súgja oda, amikor kibont egy sört –, de az Isten akkor épp másra figyelt.

Három lány sürgölődik körülötte, nincs olyan kérése, amit ne teljesítenének rögtön. Eddig Codru minden évben kiment a felvonulásra, de most az asszony már egy héttel korábban bekeverte a húst, nehogy meggondolja magát. Ennyi miccs meg nem romolhat a nyakukra. Ilyesmiért ő még büntetne is. Nem a halmozás a bűn, mert az mindenkiben ott van, ilyen hörcsögnép a román, hanem a pazarlás, mondja szigorúan. Az egészen más. Persze a vonuláson ott vannak a kollégák is, meg olyankor senki sem rohan haza. Egy fiú ezt jobban értené. Tálaláskor már Marcinak is kijár a kiszolgálás, aztán Codru még egy kis sört is beleerőltet.

Mária már otthon van, amikor hazaérkezik. A feje fáj, de a lába is megdagadt a hirtelen jött melegben.

– Nem láttalak az osztályod körül – mondja.

– Lehet, hogy épp akkor mentünk el fagyizni – feleli Marci.

Nem megy túl közel az anyjához, mindene füst- és miccsszagú. A ruháit a szennyes mélyére gyűri be, és mert nem jut más az eszébe, nekiül megírni a matekleckét. Bár leginkább történelmet tanulna, az most a kedvence. Mária végre elégedett, csak még a transzparensekért kapott dicséretet nem tudja hova tenni. A legszélesebbet neki is vinnie kellett, középen tartotta, hogy egyenes maradjon a méternyi széles szalag. Ceauşescu – eroism, România – comunism!

 

Pet Shop Boys, Modern Talking, Bad Boys Blue, Scorpions és Iron Maiden: ezek a legnépszerűbbek. Károly felveszi az albumot a hatvanperces kazettára, legépeli a dalok listáját, Marci meg eladja az ár tíz százalékáért. Marci találja ki, hogy a maradék helyre csaliszámokat vegyenek fel. Az ötlet beválik: legközelebb már azt rendelik meg.

Otthon is ezeket teszi be a Grundig magnóba, amikor Mária dühöngeni kezd. Hullámokban jön ez is, van felfutása, csúcspontja és lecsengése, majdhogynem be lehet írni a naptárba. Ha a rossz napokon hozzáér egy izzadt test a buszon, elszakítják a szatyrát a sorban, repceolajat kap jegyre napraforgó helyett, máris kitör rajta a roham. Diszkóritmusra csapkodja az ajtót, szidja a magyarok istenét, amiért nem emésztette el, nem irtotta ki idejében az oláhok istenét, így az a világra okádhatta ezt a beszari, mosdatlan és ostoba hordát. Egy idő után rájön, hogy a You’re my woman és a Question of time nyomja el legjobban Mária hangját, és csak valami morgás marad belőle a háttérben, mintha berekedt volna a vokalista. Amikor megszámolja a pénzét, arra jut, hogy egy használt walkmannel még nagyobb hatásfokot érne el.

Két hét múlva meg is kapja Károlytól az Akait. Elmegy rá a félretett pénz harmada, de nem bánja, mert elképesztően jól néz ki. Ráadásul két irányba is lejátssza a zenét, ki se kell venni a kazettát. Csilla szinte könyörög, hogy legalább egy napra adja kölcsön, de ő még az iskolába se viszi be magával. Nem akar felvágni vele, mint a többiek a Puma cipőjükkel. Talán csak Rodica jöhetne szóba, de ott meg a húgai jelentenek veszélyt. Ki tudja, milyen erővel nyomkodnák a gombokat. Sok mindent kell figyelembe venni, ha az embernek már van valamije, mondja komoly képpel Csillának. A lány összeszorítja a száját, nehogy véletlenül kimondja, mire gondol.

 

Május végén az AC Milan négy-nullra veri a Steauát a BEK-döntőben.

A negyedik gól után Mária hangosan ordítja Van Basten nevét. Az ordítás nyílvesszőként suhan ki a nyitott ablakon és áll bele a májusi, már langyos éjszakába. Nenyá Ustru másnaptól nem köszön. Olyasmit morog, hogy akkor se menne be többé Máriáékhoz, ha rájuk szakadna a ház, és ki kellene őket húzni a romok alól. Egy forradalom és néhány halott kell ahhoz, hogy ezt pár napra elfelejtse.

Précsekné is arra figyelmezteti másnap gyűrött arccal, hogy ne provokáljon feleslegesen. Ne felejtse el, hogy hol él.

Beszari, vonja meg a vállát Mária, amikor Précsekné végre behúzza maga mögött az ajtót.

 

Az óvatlanság miatt kerül bajba.

Iskola után Rodica nem hazafelé, a nagypiac felé húzza, hanem az ellenkező irányba, a Victoria mozi elé, ahol már kettesével állnak sorban a jegyekért. Szombat van, a Szuperzsarut adják, Marci már kívülről tudja az egész filmet. Nyári napsütésben úszik a város, a fagylaltos egymás után adja ki a teli ostyákat.

Rodica minden sarkon csókolózni akar, így keverednek el a Horea után a Trandafirilor utcába, majd a kis téren át a kanyargós Eminescuba. Az már a Zsil utcával párhuzamos, de ez akkor nem is jut Marci eszébe. Az Eminescu sarkán veszi észre őket Mária. Nem veszik észre rögtön, egymásba gabalyodtak teljesen. Sugárzó arccal lép oda hozzájuk, egy ideje már sejti, hogy Marci udvarol valakinek.

– Sărut mâna! – köszön hangosan Rodica. Zavarában nem jut eszébe a magyar köszönés.

Mária akkor már nem is őt nézi. A lecsengő időszakot meghosszabbította ugyan a meccs, de a tekintete most nem sok jót ígér. A felfutás helyett máris a csúcson van, mégsem mond semmit, nem kezd el kiabálni, nem tépi a haját, ez az úrinős hallgatás mégis mindennél fenyegetőbb most. Ha Marci ezek után itt marad, talán a házba sem fogja beengedni.

– Eu sunt Rodica – mutatkozik be a lány, mert érzi, hogy valamivel meg kell törnie a csendet. Még a kezét is nyújtja, ahogy az apja tanította.

– Bine – mondja Mária, és úgy néz a kézre, mintha döglött egeret nyújtana át büszkén.

Többet nem is mond, határozottan megfordul, és elindul a Zsil utca felé. Az árnyéka ide-oda ugrik a kerítések lécein.

– Csokolom – kiáltja utána Rodica, mert végre beugrik neki ez a furcsa szó. Aztán húzná magához Marcit, hogy fejezzék be, amit elkezdtek, de a fiú mozdíthatatlan, nehéz tömb. És mintha nőtt is volna. El sem éri a száját, amin ezüstösen csillog még a nyál. Le kellene törölni, gondolja. De mire benyúl a táskájába és kiveszi a tiszta zsebkendőt, Marci már nincs ott. Siet az anyja után. Nagy, kajla léptekkel vág át az utcán.

Ugyanolyan árnyék a léceken.

Vasárnap szobafogság. Nincs ugyan kimondva, de mindketten tudják.

Hétfőn rögtön a becsengetés után Marci kimegy a táblához és nagy betűkkel felírja: Anyám leszopta Trianont.

Kicsit olyan, mint egy transzparens.

Hullámzó röhögés a teremben. Bodnyák az asztalt csapkodja. A lányok elsápadnak, van, aki a szája elé kapja a kezét. Amikor belép a kémiatanár, egy fiatal nő, aki mindössze két éve tanít az iskolában, már csak a bátrabbak vihognak. Kengyel Elvira első gondolata, hogy azonnal le kell törölni és tovább gyakorolni a termodinamikát. De hát már mindenki látta. És minden gyerekre kétszer annyi szülőt kell számolni, mert ezt biztos elmesélik otthon. Alig várják, hogy elmeséljék. És az már nagyon sok. Nagyon sokféle ember.

Kocsis Rékát, az első tanulót küldi fel az osztályfőnökért. Ő nem mehet, mert most már valakinek őriznie kell a feliratot, nehogy letöröljék.

– Nyissátok ki a könyvet a kétszáznegyedik oldalon. A hármas példát kell megoldani – adja ki gyorsan a feladatot Kengyel. A félelem, hogy ebből ügy lesz, lassan rátelepedik az osztályra. Halkan futnak a papíron a golyóstollak. Néha-néha még felpillantanak a táblára. Mindenki, így Marci is azt hiszi, hogy a szopásból lesz oltári balhé, de aztán hamar kiderül, hogy van trágárabb kifejezés is a mondatban. Akkor már Bodeanu, az iskola igazgatója is ott van. Vele sutyorog a fizikatanár és az osztályfőnök a katedra mögött. Bodeanu lefordíttatja magának a feliratot. Nem egészen érti. Akkor most ki a kurva, kérdi fojtott hangon. Az anya vagy az ország? És ha mindkettő? De miért pont most történik ilyesmi, a nyári vakáció előtt, miután olyan szépen megoldották a május elsejét. Az isten bassza rá az eget!

Mindenkit kiküldenek a teremből.

– Mit akartál mondani ezzel? – kérdi dörgedelmes hangon az igazgató.

Marci vállat von. Ennél pontosabban nem tudja megfogalmazni. Ez egy kép.

– Egy kép? – ismétli meg Bodeanu, mert nem hisz a fülének. – Van fogalmad, hogy ez mit jelent?!

Marci majdnem azt feleli, hogy csak félig, hiszen neki még soha, de aztán elharapja a mondatot. Az igazgató homloka merő verejték.

– Ha én most nagyon szigorú vagyok, akkor ez a mondat téged életed végéig elkísér. Ez lesz a névjegyed, érted?! – mondja még mindig üvöltve az igazgató. – Ez lesz majd az asztalon, amikor belépsz, hogy elintézd a dolgodat. Bármilyen dolgot, a szeméthordástól az egyetemi pótvizsgáig. Már ha lesz egyetem. Fel tudod te ezt fogni?!

Aztán a biztonság kedvéért lekever egy pofont. Tornatanár volt Bodeanu, jól tud ütni. Egy kicsit már bánja is, hogy miért nem így kezdte, miért bonyolította ennyire túl. De hát ezt nem lehet egyszerűen.

Tibor kezében soha nem volt ennyi erő.

Marci csak ezután törölheti le a táblát. Vizes szivaccsal, hogy nyoma se maradjon. Aztán behívatják Máriát. Nyolcas lesz a fia magaviselete, közlik vele, és hogy mindannyian hálásak lennének, ha a szocialista erkölcsök szerint nevelné a gyerekét.

(…)

(Fotó: Fajta Sarolta)