„Én feleségem, jó és drága-drága”
                                                    (Kosztolányi Dezső)

            „Vesztemre vevélek el utczai rongy”
                                                                     (Goethe)

Arról szól ez a makáma, – hogy az ember milyen szomorú lesz, ha a hitvese már régen ugrott a nyakába, – meg arról is szól másfelől viszont, – hogy milyen nehéz megénekelni egy házastársi viszonyt. – Ó, mennyivel könnyebb annak vallomást tenni, kincsem, – aki messze van, vagy ad abszurdum nincsen, – mintsem – annak, – akivel még letöltendő házaséveink vannak, – aki most is mögöttem áll, és itt lesi, – hogy készül-e a vers, a hitvesi.
Készülni készül, csak lassan, és emiatt lehet engem megróni, – de vedd észre, szívem, hogy például Radnóti, – mikor olyan szépen ír arról, hogy milyen sokat jelent neki a hitvese, Fanni, – a háborúba ájult Szerbiába van ni, – és jó, Petőfinek a kebelére tevé le a fejét szeptember végén Szendrey Júlia, – de ettől a költő arra gondolt, hogy ki kell neki mindjárt múlnia, – és jól megzsarolta lelkileg a nejét, hogy mi lesz, ha el meri dobni az özvegyi fátylat, – hát látod, kevésbé kedvez a hitvesi lírának a közelség, mint a távlat.
A hitvesi vers utólag vett virág, – épp ezért azt ecseteli buzgón, amit a hitves hallani szeretne, és nem azt, hogy bennünket valóban mi rág, – te például nyilván vérig vagy sértve amiatt a vers miatt, – amiben kritizáltam a céklás-répás krumplidat, – látod, a hitvesi költészet ezért nagyon komplikált, – mert nem lehet csak úgy következmények nélkül kritizálni a múzsa céklás-répás krumpliját, – ha még meghitt pillanatokra készül vele az ember, – nem csoda, ha akármit papírra vetni nem mer, – legfeljebb emlékeztet rá, hogy hol a helye az özvegyi fátyolnak, – és hogy a jó feleség rendíthetetlenül áll a férje oldalán és kitartóan pátyolgat, – ahogy Benjámin László tette vagy Kosztolányi, – de az is nagyon tanulságos, hogy a feleségüket a költők a nekik írt versekben hogy szokták aposztrofálni. – Ha én úgy szólítalak, hogy „kicsi párom”, – magam abban a percben kicsinálom, – vagy „pályatársa életemnek” mondjuk, – akik így szólítják a feleségüket, azoknak biztos, hogy van valami gondjuk.
De tekinthető-e adekvát költői sóhajnak, – hogy „nagyrabecsült nejem, de jó csaj vagy”? – Most zengjek arról fennkölt szesztinákat, – hogy szép nagy melled van és szexi lábad, – ami micsoda öröm, ha például – hívogatóan széttárul? – Idézzem fel egy-egy jólsikerült szexünk? – Vagy énekeljem meg, mikor veszekszünk?

(Fotó: Németh Dániel)