Hó nélkül

Hó nélkül múlt el a karácsony. Fenyőcsonkok
itt is, ott is a járda szélén. Hideg szél fúj.
A körutak még fénybe csavarva,
arcát koszlott sállal takarja a szegény.
Forró levest ma hol adnak neki?
Jó, ha egy húszas perdül elé.

Minden a régi. A tarkón meggyűlő
ráncok, a vezércikkek, a gyűlölet,
a vakolat réseiből kiömlő sötét.
Aki hosszú távollét után látogat haza,
mégsem talál semmit a helyén.
És az sem, aki minden nap itt ébred.

A jövő nyomait úgy kerülgetik,
mint a kutyák ürülékét. Menekülnek
mindannyian, beteljesül rajtuk a jóslat.
Sóhajuk a múlni képtelen idő.
A szív dobozba zárva kívül pihen,
már nem makacs gyermekököl.

A körutak üvegét az éhség sem töri be,
nem lázad a megvakult remény. Az ég ezüstje
mégis tündöklik a fagyban. Lám, a szegény is
hogy örül a csikknek,  amit az oszlop
tövében talál. Nem gyújtja meg, elteszi.
Gyilkol és megment a tűrés, a türelem.

(Fotó: Magyar Narancs)