A Magyar Nemzet 1906. június 3-i száma közölte Jókai Mór A vakandok című versét, amelyet a szerkesztői megjegyzés az író utolsó költeményeként azonosított,^[1] ezt az információt pedig néhány folyóirat, többek között a Pesti Napló és A kert is átvette.^[2] Noha a családi fészek feldúlásáról szóló szöveg Jókai életének utolsó éveiben, a Nagy Bellával kötött második házasságának ideje alatt keletkezett, nincs arra utaló adat, amely alátámasztaná azt, hogy valóban Jókai utolsó verséről lenne szó. A félreértést valószínűleg egy Nagy Bellával készített interjú okozhatta, amely során a riporter egy Jókai-verset kért közlésre az özvegytől, aki vonakodva végül A vakandok címűt adta át:

„ – Egy verset szeretnék a lap számára – mondtam.
Ijedten húzódott odébb.
– Ne kérjen.
– Olyat, ami nem magához és nem magáról szól talán.
– Nincs. És nem akarom, hogy megint beszéljenek rólam, megint lássák a nevemet, megint rikoltozzanak utánam.
– Talán mégis akad egy. Hiszen nekünk van talán legtöbb jogunk Jókai emlékéhez.^[3]
– Keresek. [...]
Végre akadt egy: A vakandok.
– Nos, ezt odaadom. Maga tudja, hogy milyen alkalommal született ez. A névtelen levelek idején... Az utolsó vers.”^[4]

Az író halálát követően a férje fizikai és mentális bántalmazásával rágalmazott Jókainé^[5] vonakodó válaszai alapján valójában arról lehetett szó, hogy A vakandok volt az utolsó vers, amelyet valamely szerkesztőségnek átadni kívánt – tehát a jelző nem a keletkezés idejére, hanem a nyilvánosság elé tárandó szövegek mennyiségére vonatkozott. Ezt megerősíti az a rövidke megjegyzés is, amely révén maga az özvegy hívta fel a figyelmet a mű megírásának körülményeire, kiemelvén hogy a vers a „névtelen levelek idején” íródott.

A Nagy Bella által emlegetett anonim levelek érkezése filológiai érvek alapján jóval korábbra datálható, mint a Jókai halálát közvetlenül megelőző időszak. A fiatal, zsidó származású színésznővel kötött házasság miatt az író jelentős magánéleti krízishelyzetbe került,^[6] hiszen úgy a nagyközönség, mint rokonsága eltávolodott tőle, ezt követően pedig számos – elsősorban antiszemita megnyilvánulásként értelmezhető – inzultust szenvedett el. A sértések közé tartozott az anonim levelek érkezése, amelyek többnyire Nagy Bellát és családját próbálták lejáratni és elidegeníteni Jókaitól. Noha már az esküvőt követő hetekből fennmaradt egy Krisztyán Tódor álnéven aláírt levélke,^[7] amely a színésznővel kötött polgári házasságot helyezte ironikus keretbe, Jókai magánlevelezésében 1901 folyamán bukkant fel a sértő írások problémája.

1901 novemberének elején Jókainé Pozsonyba utazott, hogy megkezdje színházi körútját,^[8] Jókai pedig ez idő alatt zaklató levelek érkezéséről értesítette nejét: „Az itteni Machbeth-boszorkányok gondoskodnak róla, hogy fertelmes anonym levelekkel fokozzák a boszúságomat irántuk, a miket a mosogató szolgálóikkal íratnak. Nem nekem ártanak vele, de maguknak”.^[9] A cselédség a Jókaiék ellen szőtt intrikák lebonyolításában a levélíráson túl is aktív szerepet vállalt: a rokonok által megvesztegetett alkalmazottak kémkedtek a házaspár után, majd Jókai halálát követően Fényes László röpirataihoz is tanúvallomásokat szolgáltattak.^[10] A kémkedésről maga Jókai is tudott, amint erről beszámolt unokahúga férjének, Ihász Lajosnak:^[11] „Szomorú az egész dologban csak az, hogy akad egy rokonom, a ki a tisztességgel összeférhetőnek találja a cselédeimet sorra megvesztegetni, hogy a családi dolgaimrol neki árulkodjanak s ez árulkodásukat még továbbítja”.^[12] Ihász Lajos egy levélben szintén említett egy megvesztegetett alkalmazottat, Csendes Józsefet,^[13] aki „miután nem lett meghallgatva, sőt elutasitva, levélben adta elő tudományát”.^[14]

A családi levelezésből kiderül, arra is volt példa, hogy a rágalmazó leveleket az író azon rokonainak küldték el, akik a házasságkötést követően jó kapcsolatot ápoltak a házaspárral, Jókai unokahúga, Váli Mari ugyanis két rágalmazó levél érkezéséről számolt be Jókainak:

„Ide mellékelem a gyalázatos levél borítékát, hogy láthassák: milyen módon lehetett az »ajánlottan« feladva, hogy még is el jött hozzám!!!... A l. patonai póstamester egy nagy kérdő jelet irt a reczipisse azon helyére, hová azt kellett volna be vezetnie: honnét jött a levél? Miután így pusztai helyről mindig a másnapi postával megy vissza az alá irt vevény, én –, a levél elolvasása után azt irtam a kérdő jel alá a vevényre »Tartalma után itélve: valamelyik őrültek házából. –« ... Azt szeretném tudni: hol lett rá vezetve a borítékra, hogy »a levél anyag közt találtatott«... Alá irva különben így volt »tisztelő hű hazafia Nagy Elek« [.] Ennek az urnak a fantáziájához képest, Antal Jánosné ártatlan bárányka... Hanem az tetszik nekem benne, hogy ez is igen sokat foglalkozik a pénzzel... és azt is egyik nagy vétekül panaszolja fel »a vén zsidó asszony«ról,^[15] hogy »3 takarékpénztárban is van már pénze«... Mintha takarékoskodni s tőkepénzt gyűjteni csak azoknak volna a privilegiuma, kiknek »tisztelő hű hazám fia Nagy Elek« épen meg engedi... Azért hallgattam ennyi ideig, mert szerettem volna ezt a csufságot egészen említetlenül hagyni... de miután maig sem tudott kikopni emlékezetemből... a becses levél meg köszönését pedig tovább nem halaszthatom – most már át estem a panaszon... majd igy tán hamarébb megszabadulok a kellemetlen rá emlékezéstől is.”^[16]

Váli Mari emlékiratában szintén említette a leveleket: „gondoskodtak róla ismeretlen jóakaróim, hogy időnként legyen részem a bánkódásban vagy legalább is a bosszankodásban: anonym leveleket küldve a címemre: mindenféle olyan hírek leírásával, amikkel Bellát és családját óhajtották előttem legyalázni... E levelek érkezésénél legjobban bosszantott a kérdés: honnét ismer engem e névtelenül küldött ocsmány tudósítások írója? s miért tartja éppen azt szükségesnek, hogy én vegyek tudomást az általa leírtakról?...”^[17] Váli egy svábhegyi látogatás alkalmával négyszemközt elolvastatta Jókainéval a Nagy Elek által írt „gyalázatosan rágalmazó levelet”, amely meglehetősen felkavarta a fiatal feleséget.^[18] Noha Váli bevallása szerint nem szerette volna, hogy a levelekről az idős Jókai is tudomást szerezzen, Nagy Bella szóvá tette az ügyet a férje előtt, aki arra kérte unokahúgát, hogy küldje el neki a két iratot:

„Bellácskám elmondta nekem annak a levélnek a tartalmát, amit Te neki megmutattál. Dacára annak, hogy az efféle őrült rágalmaknak én semmi jelentőséget nem tulajdonítok, s úgy gondolom, hogy Te sem találsz bennük semmi emlékezetben­tartásra méltót, mégis nagyon szeretném, ha azt a két levelet (az Antal Jánosné és a Nagy Elek-félét) nekem eredetiben elküldenéd, én hiszem, hogy ráismernék az írásra, akinek ebben nagy gyakorlatom van, s jövőre alaposan elvenném a kedvét a rágalmazó levelek koholásától azok szerzőjének. Kérlek nagyon, hogy küldd el azokat nekem, s azután, ha visszaküldöm, semmisítsd meg, nehogy valamikor illetéktelen kézbe kerülhessenek, nem érdemlik azok, hogy az ereklyéid közt tartogasd.”^[19]

Váli Mari eleget tett a kérésnek, Jókai pedig ugyancsak egy hozzá intézett levélben sommázta véleményét: „Mind a két levél ugyanazon boszorkánykonyha kotyvaléka, amelyikből az 1899 november 9-i levél, (igaz, névaláírással) előkerült. Ugyanazok a koholt hírek, hazugságok, az az észjárás, az a kitűzött cél: engemet a feleségemtől elidegeníteni. Téged szemeltek ki erre médiumnak, aki az ilyen rágalmak folytán belém ojtsd azt a kóranyagot”.^[20]

A rágalmazó levelek ügye még hónapokkal később is nyugtalanította a házaspárt, hiszen ugyancsak Válitól tudható, miszerint Nagy Bellát olyannyira sértette az eset, hogy nyilvánosságra akarta hozni az írásokat, azonban a közzétételről igyekezett lebeszélni őt: „Bellától nem helyeslem, hogy ezeket az ocsmány, ronda leveleket közölni akarta! hisz ezzel csak haszon nélküli izgalmat és boszuságot okozhat! mert – szerintem – ha ezek eredetét kutatja az ember; már részben czélt ért gyalázatos írójuk”.^[21] A két levél kétségtelenül feszültséget szított a családtagok között, ugyanis egy hónappal később Válinak magyarázkodnia kellett amiatt, hogy miért továbbította őket Jókainénak: „Hogy én mennyi értéket tulajdonitottam azoknak a piszkos papirosoknak, legjobban mutatja az: hogy csak Bellának hoztam tudomására s az ő kívánsága nélkül, kedves Móricz bátyám soha sem ismerte volna meg a tartalmukat”.^[22]

A névtelen levelekkel való zaklatás nem számított unikális jelenségnek, sőt az egy-egy személy felé irányuló rágalmazáson túl a levélküldözgetés rendszere néhány esetben hatalmas méreteket öltött...

[...]