Ízek a számban, ifjúság,
téblábolások boldogan,
aztán annyi minden. Hulló
nyarak és őszi dallamok,
minden megvan még valahol
a szív körül: meszesedő
erek szigetein kiköt
egy süllyedő uszály, benne
inkák kincse, álomrögök.
Annyi minden: szilvakék ég
egy csecsemő felett, rebben
a szem, először lát árnyat,
nagypapát világ-magányban.
Kóbor alak öleli át,
hívnak, fiú, a vadlibák.

(Fotó: Bach Máté)