Az egyik kedvenc saját versem
Termékeny erőlködés eredménye.
Előtte Keményt olvastam meg Petrit,
valamit kezdeni akartam a formával.
Az addig komfortos narratív kereteket
szétziláltam, de csak annyira, hogy
a versbeszéd még követhető legyen.
Működőképes anaforás szerkezet,
hosszú, köznyelvi cím – magamtól
váratlanul nagy és impozáns tétek.
A tördeléssel is sokat bíbelődtem,
mert néhány éve egyik pályatársam
azt mondta, aki a sorok végén névelőt,
kötőszót hagy, dilettáns, és ez a
mondat végig a fülemben csengett.
Aztán megjelent, közölte az egyik
jelentős havilap, amely része a nagy
triónak, legalábbis a szerkesztő ezt
mondta. A kritikusok és idősebb
szerzők, akiknek elküldtem, szeretik,
minősítése A+, itt-ott azért mindenki
módosítana. Anyámat meg, ahogy
mondani szokta, rázza tőle a hideg.
Ha meg kellene nevezni, például egy
váratlan ismerkedés során kedvenc
saját versemet, valószínűleg az lenne
az. Termékeny erőlködés eredménye, és
valamit a formával is kezdeni tudtam.