Marcell: Volt az a tanóra, tizenegyedikben, amikor már az általánosságban is szélsőséges lemaradásunkat kompenzálva Napóleon egész uralkodását negyvenöt percben próbáltuk lerohanni. Ekkor történt, hogy az orosz hadjárat nagyjából két mondatba belefért, valahogy úgy, hogy: „Napóleon elment Moszkvába, ott állt egy hónapot, aztán visszajött. Vesztett.”

Berta: Ezt nekem már csak az erkélyen mesélted hónapokkal később. Amikor kitálaltad, hogy milyen nagy ötlet írni még egy történelmi drámát. Ez volt a fő indokod.

Marcell: Mert neked nem tetszett? Egy hónapot felölelő cselekmény, amiben nem történik semmi, csak mindenki egy mindent eldöntő döntés megszülésére vár, a beismerhetetlen beismerésére. Kolosszális dráma a katatón unalomban.

Berta: De, tetszett, leginkább a katonák miatt. Ezt az öt figurát, akik Napóleon császárdrámája mögött rosencrantzoskodnak és guildensterneskednek, nagyon megszerettem. Miközben persze az erőszak, amivel folyamatosan nyomorítják egymást unalmukban, egyre súlyosabb lesz, mígnem el nem jutunk odáig, hogy hoppá, ez mégiscsak vérre megy, nem is kevésre.

Marcell: Igen, de nem is ettől lesz tétje a helyzetnek. És nem is a háborútól, hiába annyira aktuális.

Berta: Nem, és ezért a szöveg sem aktualizál. Vannak persze hasonlóságok, azokat igyekszünk is kijátszani, de ez a darab aztán igazán nem valami történelmi analógiába burkolt kommentár a jelenlegi világpolitikai krízisről. Az egy más kor volt.

Marcell: Persze, alapjaiban. Ma már Napóleonok sincsenek, többek között.

Berta: Csak tescós változatok.

Marcell: Na ez az, hogy ma is érezheti magát sok ember Napóleonnak.

Berta: De még többen kiskatonáknak. Vagy kicsit nagyobb katonáknak, gólyalábon.

Marcell: Igen, ezek a mentalitások a mindennapjaink részei, még ha nem is ilyen túlzóan, hiszen az élethelyzetünk sem ilyen szélsőséges.

Berta: Csak nem érezzük annak. De a megküzdéseink egészen rokonok a kedves katonáinkéval.

Marcell: Persze, remekül elszórakoztatjuk magunkat. Most is például, milyen kényelmesen elüldögélünk itt az erkélyen, valami nagy változást várva, közben valami mással, mondjuk ezzel a szöveggel lefoglalva magunkat, és úgy érezzük, nincs akkora baj. Minden krízis valahol szórakoztató, amíg nem vérre megy.

Berta: Touché.