Télen a fák közt

Vágytam a nyárra, aztán a nyár
nem hozott szabadságot.
Vicsorgó vérszomj és csöppnyi bosszú
ketrece volt. Kivergődtem belőle,
azt hittem: felhőkig ugrom közben.
De csak a nyár múlt el, otthon sirattam.

Tompán nyomult a tél belém,
velem összevegyült, hidegen elvett
minden ígéretet: szerelmet, napot, eget.
Végül tisztán és üresen mentem
a síkos fák alatt. Fölnéztem:
télen a fák közt jobban látszik az ég.

(Fotó: Ördögkatlan)