Ház, háború, halott
részletek
„Egy másik fotón, ugyanakkor készülhetett, öt delnő, széles karimájú kalapban, a hosszú, fehér csipkeruhák alól épphogy kikandikál a cipőjük.” A Jelenkor decemberi számából Kukorelly Endre regényrészletét ajánljuk.
Kukorelly Endre írásai a Jelenkor folyóiratban>
„A költőnek az volt a szándéka, hogy még hat regényt ír, amelyben kifejthette volna nézeteit a fizikáról, a polgári életről, a háborúról, a történelemről, a politikáról és a szerelemről, ahogyan az Ofterdingenben a költészetről tette.”
Ludwig Tieck kiegészítése Novalis Heinrich von Ofterdingen című regényéhez
„It is a tale
Told by an idiot, full of sound and fury,
Signifying nothing.”
Shakespeare: Macbeth
Károly rokonai. Károly rokonai (K) rokonai is. Felmenők, oldalág. Nem hasonlítanak egymásra, nem figyelnek egymásra. Figyelnek, nem figyelnek, együtt vannak, azért jöttek ide, hogy együtt legyenek. 1914 nyara lehet, a társaság valamit ünnepel a bögötei kúria kertjében. Nem hasonlítanak, és egészen ugyanazok. Nem tudnak semmit.
Ami így rendben volna, mert honnan tudnának bármit, honnan a pokolból sejthetnének bármit, viszont mintha nem is kérdeznének semmit. Azt se tudják, mit kéne kérdezniük, mert hát minden rendben van, ugye? (K) sem tud semmit róluk.
Ezt meg azt.
Ami szintén rendben van, mert ha nem tudod, akkor nem tudod megkérdezni. Előbb van a tudás, aztán kérdezősködik, akinek van kedve hozzá, mert ekképp lett beállítva a lelke.
Borospalackok, poharak, összecsukható kerti székek, háttérben a bögötei kúria hat ablaka, elöl fehér damasztabrosszal leterített asztal, körülötte tizenhét ember. Tizenhét vagy mennyi, attól függ, kit számolunk bele.
Engem?
Ha a cigányokat is beleszámítjuk.
Az egyik tonettszéken negyvenes, telt, jó alakú asszony, csaknem a földig érő, testhez simuló, fehér ruhában, félig háttal a kamerának, mellette bézs színűben egy valamivel idősebb, ő profilból látszik, szemben velük fehér ruhás, vékony arcú lány, félig-meddig eltakarja az asztal meg a terítő. Minden barna vagy patyolatfehér. A nők haja kontyba csavarva.
A fiatal nő mellett nyolc év körüli kislány, épp csak a szeme látszik, a fényképész felé néz.
Az asztalnál elegáns, világos színű öltönyben három férfi, oldalvást ülnek, szemben, egy nyitott ablak előtt két álló alak; negyvenes, magas gallérú, bajszos, szemüveges, kezében borospohár, mellette egy fiatalabb, tiszti zubbonyban. Ő is szemüveges. Hátul, jobboldalt, hat muzsikus cigány. Fekete-fehér, vajsárgára öregedett fotó. Urak és cigányok.
Béke van. Örökre.
Bőven.
A fénykép hátoldalán elegánsan formált betűkkel: Boldog névünnepet kívánnak a túloldaliak. Bögöte, 914. VI. 25. Kilenc név, Mano, rövid o-val, Jóska, Géza, egy kiolvashatatlan, Magdaléna, Lonci, Pista, Anyus, Károly. (K) rokonai. Nem tudom, kik, gondolja róluk (K). A rokonaim.
A felmenőim rokonai, hozzátartozói.
Ha úgy alakul, még láthatta volna őket. Azt a kislányt biztos láthatta volna. Ha tudná, hogy kicsoda.
Ha nem halt volna meg a spanyolnáthajárvány alatt.
Egy másik fotón, ugyanakkor készülhetett, öt delnő, széles karimájú kalapban, a hosszú, fehér csipkeruhák alól épphogy kikandikál a cipőjük. Balról az első a legmagasabb, a legfiatalabb, a legszebb is, a mellette álló is fiatal és csinoska, a másik három inkább középkorú. Semmit sem tudok róluk, mondja (K) ((C))-nek.
Mondja (K) maga elé.
Egyáltalán semmit.
Balra a kúria, ugyanaz a falrészlet, mint a másik képen, kerti paddal, díszbokrokkal, jobboldalt, valamivel távolabb kétemeletes gazdasági épület, előtte bokros rész, facsemetékkel. Bögöte, Hosszúpereszteg. A cigányok nem látszanak.
Cselédek se, fotózás előtt beküldték őket a házba, a konyhában szoronganak, ki se merik dugni az orrukat. Menjünk el egyszer oda, mondja ((C)). Inkább mondja, mint kérdezi.
Menjünk oda, ismétli meg. Izgalmas!
Jó, válaszolja (K). Majd.
Nelli először kizárólag németül tudott. Állandóan a frajlájn szoknyáján ült, az hurcibálta ide-oda, és az anyja is, mert így volt neki kényelmes, németül szólt hozzá. Az apja, amikor hallotta a német gajdolást, bosszúsan legyintve kifordult a szobából. A német lány csámpásan járkált, túlzásba vitt lendülettel, és mint aki nem tudja megfelelően belőni magának a távolságokat, mindennek nekiütődött. Kék-zöld volt mindene az ütközésektől. Neve Emma. Néha a gyereket is a falhoz penderítette, olyankor mindketten nagyokat vihogtak. Többet beszélt Nellihez németül, mint a kislány anyja.
Mivel többet beszélt hozzá.
Míg aztán látványosan össze nem feküdt a János nevű mindenessel, akkor el lett küldve.
Vagy Pál.
Helyette érkezett Frida, némiképp lecsúszott úrilány Münchenből, de Nelli apja baromira unta, hogy muszáj továbbra is mindenkivel állandóan németül karattyolnia, villámgyorsan kirúgta ezt a Fridát is. Akkor fölvettek egy mamzellt, így aztán Nelli hat-nyolc évesen úgy váltogatott három nyelvet, hogy észre se vette. Ehhez jött a nörsz tízéves korában, egy kicsit sem száraz, szőke, angol polgárlány, akivel viszont Nelli apja keveredett meglepően gyorsan körülbelül olyan helyzetbe, mint Oblonszkij a franciakisasszonnyal az Anna Karenina elején.
[...]
(Fotó: Szilágyi Lenke)