Huszonöt évvel ezelőtt a Ludovikán A biológia tanítása című szemináriumon a pad alatt olvastam a Jelenkort. Az első oldalakon a Pompásan buszozunk! részletében Garaczi László ezt írta Csesznegiről: Tanszerét elhányja, köpenyét elveszti, füzetmunkája borzalmas, Erzsi néni bejegyzése: „randa és másolás”. Később, amíg biológiát tanítottam egy gimnáziumban, gyakran eszembe jutott Erzsi néni. Az én tanítványaim jelentős részének még füzete sem volt. Nem tanultam meg rendesen, hogyan kell biológiát tanítani, három év után fel is adtam. Kutatóként dolgoztam itthon, majd Németországban, továbbra is minden hónapban megvettem a Jelenkort. A kilencvenes évek végén elköteleződtem a lap mellett, azt éreztem, itt történik az irodalom. Álmodoztam arról, hogy egyszer az én nevem állhat majd a sárga borítón, de túl sokszor járt a fejemben Erzsi néni ítélete, így legtöbbször félkész állapotban hagytam az írásaimat.  

Az elmúlt tíz évben sok novellát és több regényt befejeztem, ám a versek születése ünnep maradt. Nem is engedem el őket könnyen. Az Olympiát 2021 novemberében írtam, és csak idén tavasszal, másfél évvel és két átdolgozással később éreztem, hogy publikálhatom. A festmény és modellje, a festőként is ismert Victorine Meurent fontos lett számomra, így nagyon örülök, hogy épp ez a vers lehet az első jelenkoros publikációm.

(Fotó: Szöllősi Mátyás)