Legutóbb éppen a Jelenkorban olvashattunk arról, hogy Szabó Magda neve, prózájának újabb keletű külföldi sikere összekapcsolódott a kortárs magyar irodalmi termelés egyik jellemző, de nehezen leírható jelenségegyüttesével, a middlebrow irodalom fogalmával.[1] A middlebrow metaforikus terminus eredendően a frenológia 19. századi, később hitelét vesztett tudományából származik, amely szerint a magas homlok a kiemelkedő intelligencia jele, az alacsony ennek az ellenkezője, a közepes pedig az átlagos.[2] A middlebrow irodalom röviden a közérthető, de gondosan megírt, irodalmi igényű, szórakoztató műveket jelöli.[3] Krusovszky Dénes írása e jelenséggel hozta összefüggésbe, hogy Szabó Magda világsikere szembeállítható a hazai kritika fanyalgásával. Szabó Magda külföldön azért lehet nagyon sikeres, mert a nyugati kiadóknak évtizedes gyakorlatuk van a minőségi szórakoztató irodalom piaci képviseletében. Itthon viszont tovább él az az igény, hogy az írónő teljesítményét a legmagasabb rendű szépirodalomként ismerjék el, s ennek a magyar kritika nem akar mindenáron megfelelni.[4] Megfigyelhető azonban, hogy a részletesebb értelmezések gyakran vizsgálják az életmű kötődését a klasszikus irodalmi mintákhoz, ami alapvetően a highbrow irányából teszi megközelíthetővé azt. Meglátásom szerint a middlebrow fogalma felőli vizsgálódás azért is lehet termékeny, mert ráirányíthatja a figyelmet Szabó Magda prózájának regisztrált, de kevéssé értelmezett intertextuális vonatkozásaira, valamint a vizuális párhuzamokra, amelyek a XX. század első felének populáris kultúrájához köthetők.

Az életmű intertextuális szempontú rétegzettségére jó példa lehet, amikor a Für Elise elbeszélője, Magdolna az ifjúkori olvasmányait veszi sorra, amelyek között a Iliász éppúgy szerepel, mint az Egy magyar nábob, a Don Carlos vagy a Homburg hercege, de emellett megjelenik itt Orczy Emma bárónő regénye, A Vörös Pimpernel és Margaret Mitchell 1936-os sikerkönyve, az Elfújta a szél is. Ez utóbbi a regényvilág szempontjából már csak azért is jelentős, mert Scarlett O’Hara és Melanie Hamilton kettőse jó eséllyel lehet az inspirálója Szabó Magda vissza-visszatérő, öntörvényű önéletrajzi figurájának, amely mellett – ahogyan V. Gilbert Edit fogalmaz – mindig ott van a szőke, lágy, finom, nőies másik, akiért az ambivalensen rajong, vagy éppen nem tud szabadulni tőle.[5]

Margaret Mitchell regényét és Orczy Emma műveit egyaránt lehet a middlebrow és a populáris kultúra részeként tárgyalni, az előbbinél a történelmi románc, az utóbbinál a detektívtörténet és a kalandregény műfaji kategóriáit is figyelembe véve. A továbbiakban Orczy Emma Pimpernel-történeteivel, valamint a Pimpernel-franchise viszonylag kései darabjával, a Leslie Howard rendezésében és főszereplésével készült, 1941-ben bemutatott Modern Pimpernel (eredetileg „Pimpernel” Smith, az Egyesült Államokban Mister V) című filmmel vetem össze Szabó Magda egyik legnépszerűbb regényét, az Abigélt.

Előtte azonban érdemes néhány szót szólni a Pimpernel-figura megteremtőjéről, Orczy Emma bárónőről, aki 1865-ben született Tarnaörsön, báró Orczy Bódog és Wass Emma grófnő gyermekeként, s önéletrajzának tanúsága szerint őseit egészen a honfoglalásig vezette vissza. Némi brüsszeli és párizsi kitérő után tizenöt esztendős korában szüleivel végleg Londonban telepedtek le. Ifjúkorát a zene, a színház és a festészet iránti rajongás jellemezte, majd az írás felé fordult. Angliát tekintette új szülőhazájának, s angol nyelven hozta létre közel hatvan kötetből álló életművét. Műveit számos nyelvre lefordították, a Pesti Hírlap tudósítása szerint „könyveit óriási példányszámban kapkodták szét s a nagy gőzhajókon, a svájci vasutak kupéiban, a finom hotel-hallokban és a hatalmas Cook-kocsik ülésein mindig talált az ember néhány előkelő ladyt, aki az Orczy Emma valamelyik legújabb regényét tartotta a kezében”.[6] S ez nem volt feltétlenül múló siker. A Vörös Pimpernel 2018-ban az Oxford World’s Classic-sorozatban jelent meg Nicholas Daly szerkesztésében és részletes bevezető tanulmányával.[7] Közkeletű megállapítás, hogy Orczy Emma a legolvasottabb magyar író a világon.

Amint Strickland-Pajtók Ágnes megjegyzi, Orczy azok közé a magyar anyanyelvű alkotók közé tartozik, akiknél maradéktalanul sikeres volt a nyelvváltás. Az identitásváltás mellett ugyanakkor magyar gyökereit is hangsúlyozta. Ennek egyik jele, hogy bár megtehette volna, de nem vette fel angol férje, Montagu Barstow családnevét, hanem megtartotta az Orczy Emma/Emmuska szerzői nevet.[8] Irodalmi pályáját mesékkel, s Conan Doyle történeteitől inspirálódva, detektívtörténetekkel kezdte, ám a világsikert a Pimpernel-sorozat hozta meg számára. Az első darabját, A Vörös Pimpernelt 1903-ban, először színpadon láthatta a londoni közönség, s ennek viharos sikere után, 1905-ben jelent meg regényként, majd még tizenhét folytatás követte.

A Pimpernel-sorozat főhőse, Sir Percy Blakeney angol főnemes, aki a francia forradalom alatt az életét kockáztatva menti ki Párizsból a terror üldözöttjeit, majd hajózik át velük a biztonságos Albionba. Sir Percy álarcot visel. Abban az értelemben, hogy bárgyú, flegmatikus, „ostoba divatmajom”-nak[9] látszik, ám ez az álarc csavaros eszű kalandort rejt. Az első kötet egyik tétje az, hogy Marguerite, Sir Percy felesége felismeri-e saját férjében a „mesésen bátor és vakmerő”[10] férfiút, a „tökéletesen játszott komédia mögött rejlő lebírhatatlan energiát, szinte emberfeletti akaraterőt és bámulatos találékonyságot”.[11] A Pimpernel-történeteknek a segítőtársak mellett visszatérő szereplője az ellenfél szerepkörét betöltő figura: Chauvelin polgártárs, a francia titkosrendőrség feje, az „emberbőrbe bújt ördög”,[12] aki agyafúrt mesterkedései ellenére sem képes túljárni a Vörös Pimpernel eszén.

Orczy Emma azonban alapvetően a kettős identitású hős prototípusának megteremtésével lett megkerülhetetlen szerző a populáris kultúra történetében. Sir Percy Blakeney később Zorro, Batman vagy Superman alakjának megformálásához szolgáltatott mintát.[13] Az írónő magyar gyökerei miatt feltehető a kérdés, hogy a kettős identitású férfiportré megrajzolásában nem lehetett-e szerepe Jókai regényének, a Szegény gazdagoknak, amelyet Orczy Emma a századforduló táján már kétféle angol fordításban is olvashatott.[14] Hátszegi báró/Fatia Negra alakja ugyanis visszamenőleg értelmezhető úgy, mint Sir Percy/Pimpernel diabolikus alakmása, s Henriette feladata férje kiismerésében Marguerite-éhez mérhető, csak éppen tragikus következményekkel jár. Filológiai érvekkel azonban egyelőre nem igazolható a Pimpernel-történetekre tett Jókai-hatás.

Az eredeti, mármint a francia forradalom alatt munkálkodó Pimpernel összesen tizenöt Orczy-regény hőse volt. Már Orczy életművén belül is érzékelhető azonban az áthelyezés, a rewriting, ami nem változtat a történet alapvető vonásain, ám más korba és környezetbe helyezi azt. A The Laughing Cavallier (1914) és a The First Sir Percy (1921) főszereplője a 17. században élő Sir Percy-ős, a korabeli magyar kritika által lelkesen üdvözölt Pimpernel and Rosemary (1924) főhőse Péter, Pimpernel kései utóda, aki a Trianon utáni Erdélyben gyakorolja áldásos tevékenységét.

A Pimpernel-történet széles körű ismertségét nemcsak a könyvek és a színházi előadások, hanem a különböző filmváltozatok is megalapozták. 1917-ben és 1928-ban némafilm készült belőle, ám a legnépszerűbbnek az 1934-es, Harold Young rendezésében készült változat bizonyult. Ebben Sir Blakeneyt az a Leslie Howard alakította, aki rendezőként, producerként és főszereplőként is jegyzi a Modern Pimpernelt („Pimpernel” Smith), amely az alaptörténetet 1939 tavaszára datálja, s a náci Németországba helyezi. Főhőse Horatio Smith, a szórakozott régészprofesszor, aki – mint ezt többször is hangoztatja – egyetlen nő iránt érez csak vonzalmat, ez pedig Aphrodité istennő általa megtalált szobra. A felvállalt agglegényélet azonban nemcsak a függetlenséget, hanem mások védelmét szolgálja, a tudós „szürkesége” pedig titkos tevékenysége szempontjából kifejezetten hasznos. A professzor a nyári szünet idejére tanítványaival együtt Németországba indul egy ásatásra, ám valódi célja az üldözött tudósok megszöktetése az országból, s átmenekítése Angliába. Az ellenfél szerepkörét itt Von Graum tábornok tölti be, aki egy fiatal lányt bíz meg a Pimpernel leleplezésével. Kohls kisasszonyt, alias Ludmilla Koslowskit a koncentrációs táborban lévő édesapja életével zsarolják. A hölgy rájön Smith professzor titkára, aki megmenti az édesapját és később őt is megszökteti Németországból. Csodálja a modern Pimpernelt, s a professzor sem marad iránta érzéketlen. A Modern Pimpernelt a világháború után folyamatosan játszották a magyar mozik, s később a televízió többször is műsorra tűzte. Azt mondhatnánk, hogy megkerülhetetlen volt, különösen egy olyan Leslie Howard-rajongó számára, mint Szabó Magda.[15]

Az Abigél magyar recepciójában nem merül fel a Pimpernel-történet mint lehetséges párhuzam. Ezért is lehet érdekes a regény angol fordításának olvasójától származó blogbejegyzés, mely szerint, aki olvasta A Vörös Pimpernelt, az korán megfejti Abigél kilétét.[16] Arra, hogy a feladvány nem túl nehéz, egyébként a regény filmváltozatának egyik magyar kritikusa is hivatkozik, aki szerint „König tanár úrra nem feltétlenül gyanakodni egy ártatlan »krimiíró« iránti, naiv lovagiasság lehet”.[17] A klasszikus detektívtörténet szabályrendszere szerint ugyanis a bűnös – ebben az esetben a titokzatos megmentő – mindig a legkevésbé gyanúsítható személy. Kőnig tanár úr éppen azért lehet „gyanús”, mert egyedül ő nem szerepel Vitay Georgina „gyanúsítottjainak” listáján. A film egyébként a regényhez képest bizonyosan nem spoilermentes, ugyanis rögtön az első jelenetből megtudjuk, hogy miért kerül Vitay-tábornok lánya Árkodra, s az összeesküvők között a Kőnig tanár urat alakító Garas Dezső jellegzetes hangját is hallhatjuk.

Az Abigél esetében a Szabó Magdával készült interjúk, a regény keletkezéstörténetét feltáró Színképelemzés sem hivatkozik az irodalmi és filmes mintákra, jól látható, hogy Szabó Magda elsősorban a mű autobiográfiai hátterének megerősítésében és nem a lehetséges irodalmi minták feltárásában volt érdekelt. Másutt azonban utal a Pimpernel-történetekre. Az 1997-es Jelenkor-interjúban egy hasonlat erejéig, ám a saját életútjára vonatkoztatva, amikor az ötvenes évek kényszerű hallgatását, a Freskó kéziratának sorsát részletezi: „Lengyel Balázsék, Kálnoky, Ottlik őrizték, mikor kihez került, úgy éltünk rejtegetett alkotásainkkal akkor, mint a Vörös Pimpernel; amit én írtam, azt életveszélyes volt elolvasni is”.[18] A baráti körben Ottlik Géza érdemli ki a Pimpernelly Nelly titkos nevet, mert ő volt a Vörös Pimpernel közeli rokona. Ottlik ugyanis „állandóan tagadta, hogy bárkit is megmentett volna a II. világháborúban, de emberszabadítási akciói sorozata anynyira köztudomású volt, hogy csak legyintettünk” – írja az Adalék az Ottlikiászhoz: Ludány című írásában.[19] Szabó Magda 1991-ben önálló esszét szentelt a Pimpernel-történetnek, amely jórészt az 1982-es, Clive Donner rendezte filmfeldolgozás szigorú kritikája. Ebből megtudhatjuk, hogy ifjúkorában Orczy Emma műveit (legalábbis az angol nyelvű eredetit) a tanára javaslatára olvasta nyelvgyakorlás céljából.[20] Érdemes ehhez hozzátenni, hogy a Pimpernel-sorozat első néhány részének magyar fordítása szinte azonnal elkészült. A Vörös Pimpernel már 1907-ben[21] megjelent könyv alakban, s ezzel párhuzamosan az Uj Idők folytatásokban is közölte.

Szabó Magda kritikáját meghatározza a szembesítés gesztusa, gyermekkori kedves olvasmánya, ifjúkori filmélménye mennyiben állja ki az idő próbáját. Az újraolvasás sajnos nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Orczy Emma „kedves dilettantizmusáról” ír, a regényét „nem kell komolyan venni”, „habos-halványkék” írói eszköztára is problematikus. Megmarad azonban két vitathatatlan érdeme. Az egyik a jellemábrázolást érinti: Orczy nem bontotta ketté, hanem mindvégig képes volt egyben tartani Sir Percy jellemét. A másik morális természetű, mert egy „nagyon is hiteles angol etikai követelmény, egy mentalitás rögzítése, amely annak idején megismertette Európával a fair play fogalmát”.[22] Szabó Magda az írói névadásban jó érzékkel ismeri fel az Arthur-mondakör egyik szereplőjét (Percy-Percival), a lovagi erények megtestesítőjét. A regény alapvető tanítása: „közünk kell, hogy legyen az emberiség nagy pillanataihoz a magánéletünkben is, ott a helyünk a cselekvők között a nagy történelmi szituációkban, nem számít, hogy brightoni kastélyunk messze van a katasztrófák epicentrumától, és mi biztonságban élünk, nem szabad tétlenül nézni ártatlanok kiirtását, börtönben tartását, egy kultúra megsemmisítését, sem elfogadni, hogy egyesek a nagy számok törvényével érvelve elfelejtsék, hogy az élet emberi jogunk”.[23]

A Vörös Pimpernel az „angol banda” feje, Horatio Smith a sebtében verbuvált diákcsoporté, Kőnig tanár úr az árkodi ellenállók vezetője. A csoport egy-egy tagja a vezetőjükhöz való viszonyát szinte tételmondatként rögzíti: Sir Andrew és társai bármikor készek az életüket adni a Vörös Pimpernelért,[24] a cambridge-i diák szerint Horatio Smith a legkiválóbb férfi, aki valaha élt a földön. Hasonlóan vélekedik az Abigél utolsó fejezetében Horn Mici is: Kőnig a legbátrabb és a legtisztább szívű férfi. A legerőteljesebb hasonlóság az Abigél és a Pimpernel-történetek között kétségkívül a kettős identitású főhős, Kőnig tanár úr alakjának megformálásában rejlik. Orczy Emma Blakeney-figurájának legfontosabb külső tulajdonságai közé tartozik, hogy „szokatlanul magas” és „kifejezetten erős”.[25] Ez előbbit az írónő annyira lényegesnek tartotta, hogy önéletrajzi írása szerint ezért nem támogatta az alacsony termetű Leslie Howard felkérését a filmes főszerepre.[26] Kőnig tanár úr testmagasságára akkor történik utalás, amikor Gina először megpillantja: „Magas volt, valósággal kitoronylott a padból”.[27] Az ereje pedig akkor tűnik fel a lánynak, amikor a szökéskísérlet után a tanár elviszi magával az állomásról. Gina „[r]eszketett a két nagy tenyér között, mely váratlan erővel tartotta agyonázott vállát. Kőnig meglepően erős volt, most elkezdte kormányozni visszafele”.[28]

Bár Sir Percy „szokatlanul jó megjelenésű ember”, mindezt eltorzítja szemének „tunya kifejezése”, a gyakori „üres nevetés”, divathóbortja és intellektuális korlátai. Ez utóbbi feltételezése Gina látószögéből tekintve Kőnig tanár úrnál is megjelenik, aki pont olyan buta, mint amilyennek hitte, a groteszk portré is kiemeli „szellemének sziporkázó élességét”.[29] Ugyancsak Sir Percyt idézheti fel Kőnig „álmos tekintete”, s téthelyzetben, amikor az őrjárat az árkodi ellenálló után kutat, a tanár úr is elnyom egy (félrevezető) ásítást.[30]

A Kőnig-figura egyéb jegyei inkább Horatio Smith alakjára emlékeztetnek. Mindketten tanárok, s az ókori görög–római kultúra és irodalom csodálói, amely szembeállítható Hitler birodalmával és később a háború pusztításával. Kőnig agglegény, akárcsak az angol professzor, aki így – önvallomása szerint – nem felelős senkiért, s az árkodi ellenállót is ez tartja távol Zsuzsannától. Szabó Magda a Pimpernel-történetekhez képest megkettőzi a női főszereplőt. Abigél és az árkodi ellenálló kiléte ugyanis nem csupán Gina, hanem a regény végéig Zsuzsanna számára is rejtély, aki csak annyit tud, hogy van valaki a szobor mögött. Zsuzsanna éppúgy megdöbben a felismerésen, mint a Pimpernel-történetek nőalakjai: Marguerite és Ludmilla Koslowski. Mivel az elbeszélés fokalizációja többnyire Gina tudatához kapcsolódik,[31] ezért jórészt rejtve marad előttünk Kőnig és Zsuzsanna szerelmének története. A prefekta a kettős dolgozatok leleplezése után, a tanár nagyvonalúságát felismerve adja Kőnigről a következő jellemzést: nemes szívű, megbocsátó és nagylelkű. Horn Mici a regény végén arra hívja fel Gina figyelmét, hogy Zsuzsanna szereti Abigélt, aki már akkor is ráismert és féltette, amikor mindenki elhitte a komédiáját. Zsuzsanna az, aki az álarc mögé lát, felismeri Kőnig nemes jellemét, anélkül hogy pontosan ismerné a szerepjátszás indítékát.

Arra, hogy Kőnig – legalábbis részben – szerepet játszik, három részlet is utal a regényben. Az egyik a Matula régi kapusától származó, Torma Piroska által közvetített információ, mely szerint a „Jézus se érti, hogy lett belőle ilyen nyavalyás, nem ilyen volt az fiatalabb korában”.[32] A második Zsuzsanna elmulasztott megmentéséhez kapcsolódik: „Kőnig válla megrezdült, a keze is, mintha súrolta volna tudatát a gondolat: ha utánakapna, tán fenntarthatná, míg visszanyeri az egyensúlyát, de csak bámult gyámoltalanul”. Kőnig ezt követően „majdnem a prefekta után ugrott, de csak majdnem, mert aztán meggondolta magát, csupán odalépett a töltés szélére”.[33] Kőnig testbeszéde értelmezhető az arra irányuló erőfeszítésként, hogy ne adja jelét a Zsuzsanna iránti vonzalomnak.[34] A tanár hezitálása arra utalhat, hogy pontosan felmérte a Zsuzsannára leselkedő veszélyt, amely nem volt elég jelentős ahhoz, hogy kilépjen az „Isten gyámoltalanja” szerepköréből. A harmadik ilyen esemény Gina, Kalmár és Zsuzsanna látogatásához kötődik a tanári lakrészben. Ahogy Ginát korábban meglepte a tanár ereje, éppúgy lepi meg most a hozzá tartozó belső tér. A szoba „szép, jó ízléssel berendezett”, nem illik a férfi Gina által felvázolt jelleméhez. Hasonló a jelenet ahhoz, amelyben Marguerite (némi rájátszással a Kékszakállú-történetre) fedezi fel az előle elzárt teret, Sir Percy dolgozószobáját: „Meglepődött a környezet szigorú egyszerűsége láttan, nehéz függönyök, súlyos tölgyfa bútorzat, semmi nem idézte a lomha világfit, a lóverseny rajongóját, a divatdiktátort, vagyis Sir Percy Blakeney külső megjelenését”. A rendezett íróasztal a férfi gyakorlati érzékének bizonyítéka, s Marguerite ekkor jön rá, hogy Sir Percy bárgyúsága, divathóbortja, ostoba élcelődése nem puszta álarc, hanem nagyon is tudatos szerep.[35]

A Pimpernel-történetek egyik tétje fiziognómiai természetű: vajon milyen testben lakhat az igazi hős? A Matula növendékei erről a kalokagathia szellemében gondolkodnak. Számukra a bátorság és a szépség összetartozik, ahogyan a színtelen egyéniség és a jelentéktelen külső is. Ettől eltérően vélekedik a Modern Pimpernel női főszereplője, aki az angol nagykövetség bálján próbálja beazonosítani az általa sosem látott hőst. Von Graum tábornok profilalkotása alapján a férfi bizonyára gárdatiszt, társasági ember vagy esetleg felfedező típus, elszánt, hallgatag. A tábornok leírása inkább illik az Abigél Kuncz hadnagyára, mint a szórakozott régészprofesszorra. Koslowski kisasszony azért is képes megtalálni a modern Pimpernelt, mert – saját bevallása szerint – agyat keres, nem pedig izmokat.

Természetesen nem lelhetjük fel a Pimpernel-történetek valamennyi tipikus elemét Szabó Magda regényében. Bár Kuncz hadnagy betölti az ellenfél szerepkörét, Kőniggel nincs közöttük a Blakeney–Chauvelin vagy a Smith–von Graum pároshoz mérhető interakció. Hiányzik továbbá az Orczy-regényekből és a Modern Pimpernelből ismert alakváltás. Sir Percy ugyanis igazi kaméleon, hol katona, hol szénlapátoló, hol parasztasszony szerepébe bújik,[36] amiben Sherlock Holmes bravúrjait ismerhetjük fel. A Pimperneltörténetek néhány cselekményszervező elemét viszont némiképp módosítva látjuk. A Vörös Pimpernel meghatározó eleme a zsarolás. Chauvelin a testvére, Armand életével zsarolja Margurite-et, ezért cserébe azt kéri tőle, hogy segítsen leleplezni a Vörös Pimpernelt. Ludmilla Koslowskit, mint láttuk, az édesapja életével zsarolják. Vitay tábornok és az árkodi ellenállók azonban éppen azt akarják megakadályozni, hogy az apa zsarolható legyen a lányával. A Pimpernel-történetek másik, visszatérő eleme az adott szó szentsége, hiszen Sir Percy nem csupán a lovagi erények, hanem a gentleman-eszmény megtestesítője is. Sir Percy semmilyen körülmények között nem szegi meg az adott szavát, s a modern Pimpernel is számít a bizalomra: ha megígérte, akkor vissza is fog térni Koslowski kisasszonyért. Ez az etikai norma az Abigél esetében leginkább Torma Gedeont jellemzi, viszont mély hitéből fakad, hogy szentnek tekinti a tábornokkal történt megállapodást, és semmilyen (e világi) fenyegetés hatására nem hajlandó eltérni tőle.

A történet végére súlytalanná váló, akaratlan árulás, amely A Vörös Pimpernelben Margurite-hez, a Modern Pimpernelben pedig Ludmilla Koslowskihoz kötődik, itt Ginára irányul, s Bánki követi el a Kuncz hadnagynak írott levelével.

Szabó Magda regénye a populáris kultúra világából ismert, úgynevezett „műfaji szőttes”,[37] amelynek egyik meghatározó, de nem kizárólagos eleme a detektívtörténet és a kalandregény műfaji jegyeit ötvöző Pimpernel-imitáció. A Pimpernel-történet ugyanakkor nemcsak a jellemábrázolásra, hanem a regény történelemábrázolására is hatással van. A klasszikus és modern Pimpernel tipikus helyszínei, az összeesküvés színtere a kiskocsmák és a báltermek világa. Sir Percy és Horatio Smith könnyedén szabadítja ki a foglyokat a rabságból, ez utóbbi esetében a koncentrációs tábor jobb minőségű ifjúsági szállásnak látszik. Mindketten lenyűgöző szócsatát vívnak ellenfelükkel, s valamennyi történet biztos úton van a happy ending felé. A Modern Pimpernel végén csupán egy rövid, ám baljós utalást találunk arra, nem biztos, hogy a diákok visszatérnek majd az iskolapadba, lehetséges, hogy más feladatok várnak rájuk. A Modern Pimpernelnek és A Vörös Pimpernelnek sem célja a hiteles történelmi ábrázolás, s az előbbin ez már csak keletkezési ideje miatt sem számonkérhető, hiszen a film alkotói a koncentrációs táborok működéséről és feladatáról csak töredékes információkkal rendelkezhettek.

Az Abigél emlékezetpolitikája szempontjából jogos Schein Gábor kritikája: Magyarországon nem volt olyan kiterjedt és szervezett polgári és katonai ellenállás, mint amilyet a regény sugall, a református iskolákban pedig különösen erős szegregáció érvényesült a zsidó diákokkal szemben. A kép, amit Szabó Magda elénk fest, éppoly világos, mint amilyen hamis,[38] ugyanakkor a Pimpernel-történetek sematikus történelemábrázolását tekintve nem igazán meglepő. Más kérdés azonban, hogy a hatvanas-hetvenes években egyáltalán cselekményesíthető-e a második világháborúhoz kapcsolódó eseménysor a Pimpernel-narratíva segítségével. Orczy bárónő regényét ugyanis a korszak népszerű, Keleti Márton által rendezett vígjátéka, A tizedes meg többiek (1965) is ironikus kontextusba helyezi. Híres, Alberttől, a komornyiktól (Major Tamás) származó bonmot-ja szerint „[a]mi az imént eltüzelt széket illeti, báró Orczy Emma regényében, A Vörös Pimpernelben van egy vandál jelenet… De nem ismertetem”.

Valószínű, hogy a kortárs kritika döntően negatív értékítélete[39] is közrejátszott abban, hogy Szabó Magda később nem a tanúságtétel, hanem az emlékállítás gesztusát hangsúlyozta: „Mindent beleírtam az Abigélbe, amit nekem kellett volna megtennem, aki tanú voltam és kortárs, de nem lettem több egy bűntudatos szemlélőnél. Ha vádirat lett, magamat vádolom és a magamhoz hasonlókat, ha elismerés, azoknak szól, akik kicserélték az okmányokat, megmentettek számtalan Bánkit, számtalan Vitay Georginát, átprogramoztak énekmutató táblákat, átfestették a feliratokat, meggallérozták a szobrokat”.[40] Hasonló módon emeli ki ezt Leslie Howard filmje, amelynek felvezető szövege szerint mindez kitalált történet, ám a cselekmény valóban létező, bátor emberek tettein alapszik, akik folyamatosan az életüket kockáztatták és kockáztatják mindazokért, akiket a nácik irtanak és sanyargatnak. Filmjét a szabadság e bajnokainak szenteli.

Leslie Howard azonban Szabó Magdával szemben nem maradt meg az események külső szemlélőjének pozíciójában. A háború alatt rendszeresen fellépett az angol katonáknak adott harctéri színielőadásokon, a rádióban és a sajtóban is küzdött a náci diktatúra ellen. 1943. június elsején a Luftwaffe lelőtte a Lisszabonból induló, Ibis nevű polgári repülőgépet, amelyen Leslie Howard portugáliai és spanyolországi útjáról tért volna haza. A színész-rendező halálával kapcsolatosan Richard Raskin szerint három elképzelés létezett. Az első közvetlen kapcsolatot feltételez a film és a haláleset között: lényegében kivégzés történt, a németek a Modern Pimpernel miatt gyilkolták meg Leslie Howardot. Ezt az elképzelést valószínűsíti a színész fia, Ronald Howard is, aki szerint Goebbels kifejezetten vadászott a magyar-zsidó felmenőkkel rendelkező Howardra. Egy másik elmélet szerint a németek későn vették észre, hogy polgári repülőgépre lőnek. A harmadik variáció azt valószínűsíti, hogy a német ügynökök a gép másik utasát, Howard munkatársát tévesztették össze az éppen hazatérő brit miniszerelnökkel. Winston Churchill visszaemlékezései is ezt az elképzelést erősítik meg.[41] Bár Leslie Howard tragikus halálának körülményei máig sem tisztázhatók teljes bizonyossággal, a Pimpernel-film fikciója és tétje összekapcsolódott a valós, második világháborús eseményekkel. A háború után szinte egyszerre érkezett meg a film a magyar mozikba, s jelentek meg a Howard haláláról szóló tudósítások, amelyek közvetlen kapcsolatot feltételeztek a kettő között.

Az is közismert, hogy a Modern Pimpernel mintaként szolgálhatott Raoul Wallenberg számára, aki 1942 telén a stockholmi brit nagykövetségen látta egy zártkörű filmbemutatón. Nina Lagergren, Wallenberg féltestvérének visszaemlékezése szerint a hazaúton azt mondta, ez lenne az, amit szívesen csinálna, s a sors különös fordulatának köszönhetően később meg is kapta erre a lehetőséget. Bár Richard Raskin tanulmánya (Nina Lagergrennel újra egyeztetve) arra hívja fel a figyelmet, hogy nem árt óvatosan bánni az inspiráció lehetőségével, mégis elképzelhető, hogy a film szerepet játszott Wallenberg elköteleződésében, s részben ez szolgáltatta a mintát a védőútlevelek ötletéhez és a nácikkal való kommunikációhoz. Raskin interpretációja szerint e történet arra utal, hogy a valóság és a fikció közötti határok közel sem olyan egyértelműek, mint ahogyan általában gondolkodunk róluk.[42] S talán azt a kérdést is érdemes feltennünk, vajon nem becsüljük-e le némiképp a „helyes erkölcsi magatartást tudatosító művek”[43] szerepét a történelem formálásában. Annyi bizonyos, hogy a ’82-es Pimpernel-film naiv ember- és történelemábrázolását kritizáló Szabó Magda számára nem maradt más, csak az esszé zárlatában megfogalmazódó, s akár az Abigélre is vonatkoztatható remény és kétely: „Az elért hatás a nézők sikere volt, akik emberségből vizsgáztak, a tiszta szerelem utáni vágyból, a romantika igényéből, a reményből, hogy a probléma megoldódik, a rosszat csak álmodjuk, majd elmúlik, s az ember voltaképpen jó. Adja Isten, hogy a közönségnek és a filmalkotónak legyen igaza. Míg ezeket a sorokat gépelem, valamelyik külföldi hírmagyarázó a Golf-válság civil és polgári lakossága halálozási számarányát ismerteti”.[44]

(Bélyegkép: Tóth Orsolya. Fotó: Kálmándy Ferenc)