Ötéves koromban két tervem volt az életre nézve: szerettem volna megírni egy könyvet, valamint létrehozni egy robotot. Az előbbi azóta többször is sikerült, az utóbbi viszont eddig egyszer sem.
Tízévesen írtam az első versem, a költöző madarak tavaszi visszatéréséről szólt. A vers sajnos nem maradt fenn, noha máig magabiztosan kiállok az empirikus tudomány számára felbecsülhetetlen értékei mellett.
Tizenhat lehettem, amikor egy teljes versciklust nyújtottam be pályamunkaként egy diákoknak szánt díjra. A verseket Tőzsér Árpád méltatta, ahogy visszaemlékezem rá, máig zavarba ejtő értéssel dicsérve. A Fák ciklus kallódik, de máig vállalnám, noha a próza azóta kiszorította a verseket.
Huszonnégy éves koromban megjelent első kötetem, az Arcadia, amelynek semmi köze a kortárs irodalomhoz. Ugyanekkor rendeztem meg az első darabomat, amelyet még pár újabb követett, emellett néhány rádiójátékot is készítettem.
Huszonhat évesen diplomáztam a pozsonyi Színművészeti rendező–dramaturg szakán, majd megkezdtem doktori tanulmányaimat a Comenius Egyetem magyar tanszékén. Ekkor jelent meg a Halott föld, halott lányok című novelláskötetem, amely a hagyomány és a kísérletezés között egyensúlyozott, és volt még néhány rendezésem.
Harmincéves koromban jelent meg a Fűje sarjad mezőknek. Phytolegendárium című kisprózagyűjtemény, amelynek szokatlan olvasói és váratlan szakmai visszhangja volt. Ugyanekkor védtem meg sikeresen a Borbély Szilárd munkáiról szóló disszertációmat, amely később könyvként is megjelent. Ezután néhány vándorév következett, amelynek során rövidebb időt töltöttem Párizsban, valamint néhány ösztöndíjnak köszönhetően Prágában, illetve Szarajevóban hosszabbat.
Harmincöt éves vagyok, legutóbb A tizedik kapu című monográfiám jelent meg, amely a haszidizmus magyar irodalomra gyakorolt hatásával foglalkozik. A pozsonyi Comenius Egyetem magyar szakán tanítok. Írok, kutatok, fordítok.
Kezdetben úgy gondoltam, nincs nagyobb szitokszó, amely egy írót érhet, mint amikor azt írják róla, hogy „megtalálta a hangját”, netán „jellegzetes, saját stílust alakított ki”. Máig védhető álláspontnak tartom, hogy írni csak akkor van értelme, ha az efféle kijelentéseket cáfolva minden egyes mű megírásával az egész irodalmat írjuk újra.
