Budapesten születtem 1994-ben. Az első tizenkilenc évemet Kecskeméten töltöttem, és csak 2014-ben, az egyetemkezdés miatt költöztem ismét Budapestre. Sokáig azt gondoltam, szinkronszínész leszek vagy hivatásos versmondó. Egy ADHD-s kislány szerint például olyan a hangom, mint egy cicának. Abban az évben, amikor a pszichológusi diplomámat szereztem az ELTE-n, erősebb lett bennem az önkifejezés vágya, és felvételiztem Marosvásárhelyre, a Művészeti Egyetem drámaírás mesterképzésére. Albert Mária és Kárpáti Péter osztályában ismét úgy tudtam tekinteni az írásra, mint kutatómunkára; a szövegre, mint formálható térre. Az egyetemi évek alatt, ha tehettem, utaztam. 2018-ban DAAD-ösztöndíjjal három hónapot töltöttem Mannheimban.

Világéletemben kíváncsi ember voltam: már júniusban kutászkodtam a karácsonyi ajándékok után. Ezért a pszichológia, ezért az írás. Talán a teljes hozzáférhetőség vágya alakult át belső sürgetettséggé, hogy képes legyek minél pontosabban megfogalmazni a környezetemnek, mit jelent számomra, ha valaki például azt mondja mellettem, „rigófütty” vagy „sötétség”. Mindig is érdekelt a nyelvi leképezés és a leképeződés gyakorlata. Azt hiszem, hibátlan emberismereti képesség birtokában van az, aki a körülötte lévőket a szavak szintjén is dekódolni tudja.

Gyakran észreveszem magam, hogy gyorsabbak a lépteim, mint a mellettem haladóknak. Így sokszor lelassítok. Az előbbit pedig meghagyom azokra az alkalmakra, amikor elmegyek futni. És ezt viszonylag gyakran teszem. Érdekes, hogy ez a sürgetettség sosem vonatkozott a szövegeimre. Krónikus szövegőrizgető vagyok, holott 2017 óta rendszeresen publikálok. Ez az utóbbi időben alkalomszerűvé szelídült. Türelmes vagyok a szövegeimmel. Jobban érdekel, hogyan fészkelődik és helyezkedik a lényeg a versben annál, mint hogy viszontlássam a nevem lehetőleg (minél) több folyóiratban. Számomra az írás elsősorban kép, talán emiatt is kapcsolódik magától értetődően a színházhoz, a drámához. Igyekszem „átjárni” a műfajok között.

A publikálásra mindig egyfajta visszaigazolásként tekintettem, hogy jó úton haladok valami felé, ami 2023-ban – a Móricz Zsigmond alkotói ösztöndíj ideje alatt – Kivonulás apakorból munkacímmel készülő első kéziratom összeállítását jelenti. Mindenesetre a visszaigazolás mellett végtelen örömmel tölt el, hogy a Jelenkor közlésre érdemesnek találta néhány versemet.