Már sötét van, mire hazaér. Könyökével nyomja le a kilincset, az ajtó könnyen jár, nyitva marad mögötte. Lihegve roskad le az asztalhoz. A férfi ugyanúgy ül, mint amikor az asszony elment, most egy gyufatartót fényesít. Feri, szólal meg az asszony, tedd be az ajtót. Csak ezután csókolják meg egymást sietve.

Visszahoztam, mondja Erzsi. Látom, válaszolja a férfi.

Itt marad, teszi hozzá az asszony. Akkor itt marad, feleli Feri.

Azt kérdezte, hogy te is beleegyezel-é. Azt feleltem, hogy bele. Jó. Eddig is itt volt. De most nem úgy.

Feri ránéz, aztán a gyermekre. Most nem úgy. Erzsi még jobban lehalkítja a hangját, mélyről szól, mintha a gyomrából jönne. Na most, mondja. Ferit nézi, de ölében a gyermek nyöszörögni kezd, ránéz, jajajaj, utánozza halkan, mintha baj lenne, a gyerek csitul. Erzsi hátát nyomja a szék támlája, egy vászonzsák van a hátán, benne konzerv, dobozos tejpor, könyv. Lehet, hamar össze lesznek gyűjtve. Addig itt marad. Csak aki kenyérjegyet kap, van a listán. A kicsi nem.

Akkor azért, bólint Feri. Azért, feleli Erzsi. Nem arra mondom, hanem arra, magyarázza Feri, hogy azt mondták nekünk, készüljünk, a jövő héten messze visznek dolgozni. Hogy nem jövünk haza ebédre. Vigyünk ebédet. Ezt mondták, hogy a napokban csinálják.

Erzsi nem érti, amit Feri beszél, folytatja a magáét. Amíg kiengedik őket, addig, mondja Erzsi. Baj-e?, kérdezi. Eddig is itt volt, feleli Feri. Itt voltál, mi?, mondja most a gyermeknek Feri, ránevet. Már tisztára ide vagy nőve, mi? Te Matyi.

Erzsi leteszi a gyermeket a székre, a gyerek nyöszörögni kezd, Erzsi szigorúbban csitítja, ssss. Leveti a cipőjét, aztán visszamegy hozzá. Csendbe kell lenni. Mostantól nagy csendbe kell lenni. Feri egy apró, fodros szélű réztányért ad a gyermek kezébe, aki óvatosan és nagyon lassan nyúl érte, két kézbe fogja. Aztán lassan a szájához emeli. Éhes?, kérdi Feri.

Erzsi kibontja a gyermeket a pokrócból, leteszi a két brosúrát és az összehajtott pelenkákat az asztalra. A Paul Ehrlich Orvostudományi Egyesület éves beszámolója tíz év előttről. Feri csodálkozva belelapoz, vörös ceruzával, lendületes vonallal néhány név aláhúzva benne. A másik brosúra az Ehrlich nőtagozat közgyűlésének vékony füzetkéje, az első oldalra zaklatott írással két lakcímet véstek fel. Erzsi leveszi a gyermekről a két felső ruhácskát, az alsót átizzadta. A kis ruhával indul ki az udvarra, meggondolja magát, a kemence korlátjára rakja száradni. A gyermek most összeráncolja a homlokát, mintha erőlködne. Feri és Erzsi figyelik, tekintetükkel segítenek neki az erőlködésben. Aztán a gyerek nyög, az arca kisimul, végül mosolyog. Gyere, kapsz tisztát. Erzsi leszedi a pelenkát, a gyermek lába közt felragadva a puha, nedves törlő, benne egészséges kaka. Összehajtja, megtörli a száraz résszel a fenekét, vizet akar feltenni melegedni. A gyermek a széken mozogni kezd, lábujjait fogdossa, szétterpeszti a lábát, oldalra fordul, mindjárt legurul. Na, gyere, nagylány, veszi fel Feri. Erzsi begyújt, aztán a kakás papírtörlőt a tűzbe rakja, a nedves papír serceg. Feri a gyermek nyakát csiklandozza, a kicsi felvisít. Mostantól csendben, szól rájuk Erzsi.

Többet nem is kell menjél?, kérdi Feri. Úgy egyeztünk, hogy nem, válaszol Erzsi. Majd ha ki lesznek engedve. Füröszti egy nagy zománcos tálban a gyermeket, aki visítani kezd örömében, Erzsi összehúzott szemmel néz rá. A tálat az asztalról a földre rakja, a gyermek hason fekve csapkod. Erzsi ijedten szól rá, ahányszor hangosan kiált. Aztán egy csupor meleg vízben felold a halványsárga porból, és megeteti kiskanállal. Végül felülteti a székre, Erzsi a kezébe ad egy kis kenyérbelet. Amikor a kenyeret meglátja, a gyermek felnevet.

Feri fellapozza a kétnapos újságot, amit a városházáról szokott elhozni. Erzsi halkan énekel a gyermeknek a szobában, amíg elalszik. Egy nagy fonott ruháskosár a fekhelye, ahogy eddig is. Nincs benne a rendelet, mondja kintről Feri. Lehet, később lesz. Ez még tegnapelőttről való.

Ssss, feleli Erzsi, énekel tovább, Matyi nyöszörög a kosárban, Feri csendben olvas. A kosár recsegéséből hallani, hogy a gyermek még ébren van. A konyha és a szoba közti ajtót Erzsi résnyire hagyja, visszaül a konyhaasztalhoz. A könyvéért nyúl, Feri továbblapoz az újságban. Csak a zsidóvagyon, a zsidórádiók meg a zsidótelefonok, azt mind írják, mondja Feri. Ki lettél fizetve?, kérdi aztán.

Erzsi fekszik a hátán, a lába kihűlt, a teste megdermed, a dereka feszül. A hasa hirtelen fájdalmasan megnőtt. Feri a jobb oldalára fordul, Erzsinek háttal, de bal kézzel hátranyúl. Összekulcsolják a kezüket. Erzsié hideg és száraz, Ferié meleg, a nagy erős kéz melegíti az Erzsiét. Feri visszafordul felé, átkarolja a hasánál, de Erzsi a hátán fekve marad. Feri karja nyomja a megnőtt hasát, Erzsi nem tolja el a kezét. Az ablaktáblák vékony rései közt besüt a hold. Feri lassan szuszogni kezd, előbb mélyen, aztán egyre halkabban és ütemesen. Matyi még cuppog, az ujját szopja, amit Erzsi nem enged neki, de most nem nyúl hozzá, hogy kivegye. A gyermek nyeldeklik, csámcsog, aztán csend lesz. Óvatosan átteszi Feri karját, aki most átfordul a másik oldalára. Erzsi felül, hallgatózik. Lehajol a kosárhoz. Közelről már hallja a szuszogást. Lehet, fel kéne venni és maguk közé rakni. Akkor jobban tudna aludni ő is. A gyermek éjszakára még sosem maradt náluk. Amíg lehetett, ő hordta vissza, amikor a cselédek már nem mehettek hozzájuk, akkor is gyakran ő vitte, a doktornő sokat dolgozott, egyedül volt a két gyermekkel. Azt tudja, hogy Matyi végigalussza az éjszakát. Jól eszik, jól alszik, jól kakál, mondták már az első héten a gyermekágyban. Ismeri születése óta, látta az üveges ajtón át, amikor felmutatták, Isten dicsőségére, leány!, kiáltott a keresztény nővér a Zsidó Kórház második emeletén, és fejjel lefelé meglóbálta az újszülöttet. Jobb a leány most, tette hozzá a nővér. Erzsi vitte be az ebédet, mert savanyú levest kellett vinni és azt nem adtak. A kórházból bőgve jött haza, addig bőgött otthon, amíg ki nem száradt. 

[…]

(Fotó: Máté Péter)