Annak ellenére, hogy kárpátaljai vagyok, csak akkor kezdtem igazán érdeklődni az ukrán irodalom iránt, amikor 2017-ben magyar mesterképzésen folytattam a tanulmányaimat. Kissé szűkösnek éreztem az akkori kortárs magyar irodalmi felhozatalt, a kultúrpolitikai dagonyázástól pedig émelyegtem. Szóval új hangokra, inspiráló művekre vágytam. Hamar kiderült, hogy egyfajta mentsvárra leltem, ahol rengeteg az izgalmas, felfedezésre váró terület. Azóta szerencsés embernek gondolom azt, akinek átjárása van több nemzet irodalmában.

Idővel sikerült megismernem néhány ukrán szerzőt személyesen, általuk nagyobb rálátásom nyílt a kulturális életre és a különböző irodalmi tendenciákra. A műfordítás azonban egészen 2020-ig váratott magára, amikor is Izsó Zita ösztönzésére lefordítottam néhány verset. Onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy folytatnom kell.

2022. február 24-e óta a fordítói szerepköröm is megváltozott: a szépirodalmi művek kisebb részét képezik a fordításaimnak. Ebben a helyzetben ugyanis – érthető okokból – alig születnek szépirodalmi művek. Az ukrán irodalom jelenleg esszékből, háborús tudósításokból és interjúkból áll többnyire. Azt hiszem, az álhírek korszakában ezek fordításával lehet a legjobban megmutatni a valós helyzetet, a háború sújtotta emberi sorsokat.