Naplónk háború idején 2022 februárjától március közepéig

[…]

Anyám betegsége óta – mióta az ő nyelvvesztése közel jött hozzám, és mivel az ő nyelvvesztése az enyém is lesz, mert az anya-nyelvem, az orosz, őbelé van helyezve, őnála van, ő beszéli, és én csak hozzászólok, az általam használt szavakkal és a szögletes magyar akcentussal – sokat méregetem egymáshoz a nyelveimet. Az érzelmekkel teli oroszt, az anya-testűt, amit alig beszélek valójában, és az ügyesen használt magyart, amit jól beszélek – bár nem hallom, nem érzem, hogyan szól a magyarom, az én végső soron első nyelvem. Hogy hogyan hallom anyámon keresztül az oroszt, leírni se tudom, nincsenek olyan szavaim, olyan érzékenyek a kicsiségre, érzésekre és humorra. Olyan hatalmasan szenvedélyes kicsinyítő képzők – mit mondjak? Kik beszélnek úgy, ahogy ezt az oroszt hallom és képzelem? Szovjet-orosz zsidó viccekre gondolok, például, a viccbeli Rabinovicsokra, a kicsi zsidókra, nem nagy lakásokban, hanem kis boltokban – de ha őket hallanám, nem is érteném, mit mondanak. Ennek a képzelt orosznak van egy képzelt leningrádi pergése is, kiművelt és lezser egyszerre. Semmit se tudok róla, mindent képzelek. Mit helyeztem még bele ebbe a képzelt nyelvbe, amit nem is beszélek, csak hallok? Hogy ezért féljek, ha kihal. És ma, február 25-én meghallgattam a rögzített párbeszédet a Kígyó-sziget ukrán védői és az orosz támadók között. Mind ugyanazt a nyelvet beszélik. Megdermesztett a rémület, amikor meghallottam az orosz tisztet, elegáns, pergő mondatait, a számomra ismerős kiejtést és lejtést. Az unokatestvérem, Makszim hangján beszélt. Minden szavát értettem. Orosz hadihajó vagyok, mondta kezdetben nyugodtan, majd egyre hangosabban, egyre türelmetlenebbül és fenyegetőbben. Vétel, mondja a végén. Dialógusban vannak. Az ukrán határőrök röviden tanácskoznak, gyorsan egyeztetnek, köztük van egy nő is. Akkor ennyi – legyen az is, hogy a faszba? Mindenesetre legyen, mondja a nő. Íme a vicc, a halálos, szenvedélyes. Apróság. Ugyanazon a nyelven, ugyanolyan lendülettel, ugyanolyan eleganciával válaszolja az ukrán határőr – orosz hadihajó, húzz a faszba. Autoritás nélkül mondja, tárgyilagos hetykeséggel, úgy, mint képzelt anyanyelvemen: a ná huj egy szó, a hangsúly az első szótagon van. Dagályosságával, lejtésével, szívszorító ismerősségével és sok évtizedes történetével az orosz hadinyelv, a háború és szerelem, a háborús szerelem és szerelmes háború nyelve húz a faszba. A másik nyelv, a válaszé, ez is az enyém, de még gyorsan el kellene sajátítanom.

2022. február 25.

[…]