1.

[1974. május. 17–20.]

[Budapestről Berlinbe, írógéppel és kézírással]^[1]

Kincsem, jelentés Kisorosziból:

Kóci szült, eleinte mindenképpen az ágyamon akart, de elutaztam. Odakészítettem magam helyett egy ládába az egyik rongyos ingedet, de már túl rég volt Rajtad. Valahova elbújt, hogy elmentem. (Emlékszel, tavaly követelte, hogy mellette maradjak, és a lábamnál szült a konyhapadlóra, végig dorombolva.) Most következő héten boldogan jött elém és majd belém bújt. Minden gombomat végigrágcsálta, hátán hempergőzött. De a kicsik, nem tudunk rájönni, hol vannak.

Nyílnak az orgonák, az első rózsák, még van nárcisz és az ágyásban előttünk egy sor vérvörös, magas, karcsú tulipán. A gesztenyefák talpig virágban az uccán, és hátul a sziklakertben a kék írisz mellett, tudja az ég, hogy került oda – két sárga tulipán.

A csalogányok egész éjjel szóltak, és van már két légy is.

Maris néni^[2] könnyes szemmel ölel, csókol, és, amikor mondtam, hogy képet szeretnél, előbbször a szigetet akarta lefényképeztetni, aztán hallotta, hogy dobolták, hogy jön fényképész – felöltözött, díszkendőt a fejére és elment megkeresni. De volt egy kutya a házban, megijedt, hátrált, és „seggemre ültem, most is nagyon fáj, de a jövő héten kijöjjön ám, mert gyün a fényképész” – mondta.

Én mindenesetre behoztam a kalapodat, és várom, még mi a kedvenc tárgyad, hogy jöhessen a fényképész.^[3] Nem tudom, megfigyelted-e – az utóbbi tíz évben Téged kerülget a fényképezés, gipszelés, festés. Ez természetes. A fényképezés lánykoromban folyton kísért, és most már nagyon ritkán készül rólam kép. Amit Péter^[4] csinált Orosziban, abból sem kaptam. Csak az a kettő-három van, ahol együtt ülünk a diófa alatt. Íme az egyik. Akkor még kövér voltam és csúfocska is.

Erről jut eszembe, mindig kevéssé szépnek tudtam magam. És most, hogy öregszem: Azt üzeni Ödön,^[5] hogy szép vagy és szeret – mondja Erzsi. A klinikán „szép doktornő” a nem hivatalos címem. Így kapcsolják a telefont, pl. Péter is az inkriminált forgatókönyvben^[6] szépnek ír le. Fura vicce az életnek. Én meg belenézek a tükörbe és csúfnak, objektíven csúfnak látom magam. Mintha Ula is azt mondta volna, hogy szép madonna. Kövérkés, ráncos malacfej, látom én. De ez nem is lényeges, csak vicces.

Mi a véleményed a beszélgetésről és az egész film dologról? (Én valahol legbelül úgy érzem, hogy Péter elárult és kiadott.) Még másutt is elárult. De miattad tette, nem haragszom rá. Csak fájt. Különben nem sokat számít, hogy ki mit gondol és mit talál ki, csak hogy Te mit gondolsz? – az ő részéről az én számomra az teszi tűrhetővé, hogy nem ez, de egy mozdulatom, egy szavam sem volt soha feléje, ami testi közeledést kínált. Sőt álmom se. Egy álmom indult, de a cenzúra azt is letiltotta, mit mulattam! Julika^[7] előtt akartam neki azt az álmot elmesélni, és ő félt meghallgatni. Julika vette észre, hogy fél, és mondta, hagyjam, ne mondjam. Meséltem Neked? (Egy uterusban fekszünk mint ikerpár. Meg­érzem a leheletét a nyakamon, mire felugrok, kiugrom a zárt kettesből, ami már kezd a szerelem mozdulata lenni... és azt kiáltom, „testvérek vagyunk”.) Ezzel a fölénnyel zsebre lehet vágni mindent. De vajon tudod-e ezt Te? És vajon számít-e egyáltalán? Szerinte az a nő már nem én vagyok, mert ez a dühöngés idegen. Különben is nem felkínálja magát, hanem megalázza és a férje mellett tesz tanúságot vele – mondja. És itt ért az az ütés, ami fájt. Nem azért, ami nem igaz, hanem azért, ami igaz. [kézírással folytatva:] Miklós? – megható, hogy a becsületemet ő védi. Péterrel szemben? – mulatságos.

Kedd este lett. (Mert fut az idő és üres, mindent kitöltenek a betegek. Túl sok. Szét kell törnöm ezt a láncot. Vagy megadni magamat?)

Milyen jó lenne, ha hinnék. – Amit a tárgyakról írsz, szép, jó is.

Maris néni: Greff Andrásné Sz. u. 156 – Igaz, levágott nekem egy nyulat ajándékba, és bekészített a kályhába, kitakarított. Palacsintát sütött.

Elküldtem az Öregeket^[8] Kalásznak.^[9] Megkaptad a postád? Folyóiratokat? – Most küldöm a magyarokat. Haza hamarább jön levél, mint Kölyök Kutyához.^[10] Szerelmes és csodálatos tud lenni. Nagyon szeret Téged, és azt hiszi, csodálatos férj vagy, és nagyon szeretsz engem. Ami lehet, hogy mind igaz.

[folytatás kézírással, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem, II. Sz. Gyermekklinikájának fejléces lapján:] Írjál!! 74. V. 19.

[folytatás gépírással:]

Kincsem, itt próbálok írni a Klinikán. Tegnap Arion-est.^[11] Somlyó Gyuri^[12] szervezte, rendezte. (Sajnos utolsó percben kaptam a meghívót, nem tudtam senkit vinni.) Marianne^[13] is szerepelt. Küldöm a meghívót.

Sükösd^[14] beszámolt a magyar prózairodalom lényeges összetevőiről, fontos alkotóiról. Sorrend: Örkény,^[15] Mészöly, Hernádi,^[16] Konrád.^[17] Vége. Gondolhatod, mennyire örültem és tűnődtem... Prózát csak Tőled olvastak fel. A munkájukat ismertették, kritika stb. (szóval szépprózát Tőled, a Nyomozást, Kálmán bácsis rész). Kissé ómódi előadó, ami természetesen furcsán változtatott a „fekvésén”. Klasszikusabbá vagy konzervatívabbá tette. Nagyon jó hatása volt. Visszafojtott lélegzettel hallgatták, nagyobb figyelemmel, mint a verseket. Ez meglepő. Mivel Csernus is szavalt. Még sok minden volt, amire nem térek ki, mert minden levelem egy regény így is. Például ügyes volt, hogy spanyolul és franciául mondták eredeti, itt lévő költők, eredeti verseiket. Utána magyarul azonnal szavalták. (Mert sajnos még mindig szavalunk... noha spanyolul, úgy tűnt, szintén szavalni kell.)
A nyelv... De miért tud egy francia beszélni, mikor verset mond? (Egy ezer év differencia.) És öltözködés – ugyanaz. Hát a dél-amerikai nők. Óriási. Küldöm az Ariont.

Székely Magda^[18] versét nagyon élveztem. És képzeld, a Bálint^[19] angyalok kórusa illusztrációt félreolvastam, azt hittem, „angyalok szíve”, és úgy néztem a képet. Megha­tódtam, hogy ilyen az angyalok szíve... Nézd egy kicsit úgy a képet.

Ma könyvesboltokat és antikváriumokat néztem meg, hogy küldjem a kért könyveket (a kis listát, amit itt hagytál. Csak egy volt meg.) Az megy a folyóiratokkal, a többire adtam le hívást.

[kézírással folytatva:] Reggel 20.

Tegnap este Erzsiéknél^[20] „viharos, durvaságig viharos” családi élet[?] csak a Te nevedre enyhültek meg és voltak hajlandók őrjöngésükből kilépni. Túloldalt a közös levél.

[olvashatatlan] és megkaptam a valutaígérvényt. Most szabad beadni az útlevél kérést. Így egész Európa szabad. Viszont hova kérjék? Közben szereztem spanyol meghívót is, illetve hogy küldenek. Éva Haldimann^[21] hívott telefonon. Visszament címére a neked küldött posta. Írj azonnal pontos címeddel (noha én is mondtam). Ő is ígért meghívót. Ilyen az élet, dupla vagy semmi. Hivatal Ervin^[22] csak Berlinbe küldött volna – kilépés nélkül. Azt hivatalos útra átcserélni nem lehet, mert nekem az E.ü. min. Ösztöndíj Tanácsa adja [a lapszélen körbeírva folytatva:] 3 hónap átfutási idővel a szolgálati utat. A szimpozion helyhez, időhöz kötött, átcserélni nem lehet. Hát tudod, milyen gyötrelmes volt a dániai engedély megszerzése – az már értelmetlen lett volna, hogy a nyári szabadságom B[erlin]-ben töltsem, ha úgyis megyek, hivatalosan. [olvashatatlan]

[más kézírással:] Drága Miklós, köszönjük a lapot (nagy író tud ilyen kedvesen pár sorban egy csomó dolgot közölni) – így az előny olyan nagy, hogy inkább csak Alenen keresztül küldök pár sort. Megvagyunk. Sokat dolgozom – és nagyon hiányoznak a dumák, és az, hogy a közelség most nincs. Örülök, hogy jól van és kérjük a további híradásokat.

Üdv – csók Erzsi^[23]

[más kézírással:]

Természetes, hogy „sokat” gondolunk feléd. Ha ott is ojan [sic!; felkiáltójel a szó mellé rajzolva] rondán esik az eső, nehezebb asszimilálódni neked. Jól dumálunk Alennel, idegenbe szakadt hazánkfiáról. Csak jót és még egyszer jó dolgokat kívánok neked. Ölel: Tibor^[24]

[más kézírással:]

Látod, a nagy magyar szobrászok nem tudnak helyesen írni! Tartsd a frontot a „városmajor utcaiak” nevében! Üdv – [olvashatatlan aláírás]

[más kézírással:]

Üdvözöl Csibész (ez a talpa, ha nem tudnád!)

[egy nyíl mutat egy kutya tappancsának nyomára]

[lap alján ismét Polcz Alaine kézírása:]

Nagy közös vinnyogás [olvashatatlan] volt, míg Csibész talpát [olvashatatlan] alapoztuk.

[...]