Jelenkor | Hol lehet

Hol lehet

Toroczkay András

"Fehér gömbök az emlékek az űrben" – a Jelenkor novemberi számából Toroczkay András Hol lehet című versét ajánljuk.

Toroczkay András írásai a Jelenkor folyóiratban>

Hol lehet

Az ég, mint egy matematikai feladat,
nem akar kijönni, hiába kémleled,
semmi belőle, mint a lusta fiú,
aki rest segíteni szüleinek,
csak ahogy a ringlólé az égről
kitölti szemed fehérjét,
úgy érted meg, a májusi labdarózsák
hősies, fehéren izzó csillagok
a virulens sötétben, nézheted szirmaik,
amíg a körülmények látni engedik őket.
Fehér gömbök az emlékek az űrben,
sugaruk még eltalál, véremet megtöltik,
elgyengítenek, emlékek nevetésekről,
emlékek mulasztásokról, vétkekről,
eltékozolt percekről, nem baj,
nem érted, miért őrzi még agyad,
mostanra a csillagoktól is hamarabb
várhatsz választ ezentúli kérdéseidre.
Kémiai kötések, a fizika törvényei,
családfád ágainak szövevénye,
vagy hogy melyik növényt hogyan
érdemes öntöznöd, milyen sárban,
ebben az új kertben, aminek fekvése
majdnem tökéletesen másolja az eredetit,
az új kertben, amit egy ismeretlen néni
örököseitől vettél egy idegen tájon,
ami mégiscsak ismerős, és ahol az árnyékok
születése és sötétbe olvadása
megszólalásig hasonlóan megy végbe,
mint történetesen abban a másikban,
mert csodák és kiszámítható lépések
sorozata az élet, minden fa, bokor,
fűszál, gyom, meglepetésszerűen
felbukkanó virág a tied, hogy
gondoskodj róluk, öntözd őket,
hogy minél tovább éljenek, minél tovább
csöpögjön róluk a víz, mintha gyermekeid
lennének, de másfelől: semmi közöd
hozzájuk régen, vagy sosem volt,
az édenkert csak fejedben él,
talán sosem volt másképpen,
a növények ugrásra készen várják dőltödet,
mint a szemedből a könnycseppek,
csöpögés, mint évekig a méreg apád
ereibe, de tényleg, mi micsoda a kertben,
most valahogy fontossá vált tudni,
meg kellene határoznia valakinek,
valamelyik szülőd biztos meg tudná,
ketten összeraknák az egész kertet,
ahogy téged is negyven évvel ezelőtt,
egyedül téblábolsz odakint az alkonyatban,
élőlényeket teszel tönkre, semmisítesz meg,
ahogy másokat pedig megszelídítesz,
hogy valami rendet rakj, valami rendet
magadnak és szeretteidnek,
szeretteidnek és még ellenségeidnek is,
mintha járna, vagy lehetséges lenne
az alku a burjánzással, exponenciálisan
növekvő veszteségeid tárháza vagy te is,
mint minden ember, mindenféleképpen,
ahogy apád szokta mondani, hülyeség,
ha nem hitted, hogy így,
emlékszel más kertekre, amik
egy idő után összeomlottak, hiába,
más kertekre, amiket elhagytál,
kertekre, miket kétségbeesetten
gondoztál, és ők hagytak magadra.
Most csak tologatod magad előtt
a kérdéseket, a teendőket, a zúgó
gépeket, mint önmagad, mint terveid,
mint egy óriási sziklát a ravaszkodó görög,
akár kavicsot is rugdoshatnál hazáig,
mint egyszer gyerekkorodban,
egy leeresztett kerekű bicikli vagy,
pattogását vesztett labda, csorba bögre,
végtelenségig használt cumisüveg,
mert nyírod a füvet, nehogy megszóljanak,
a kertben, az utcán, az árokban is,
és elgondolkodol, idén vegyél-e,
mint ahogy apád, édesapád vett
annak idején, egy elektromos fűkaszát.
Elhoztátok a költözéskor vajon,
mikor eljöttetek a családi házatokból,
vagy az új tulajdonosé lett?
Azzal az elektromos fűkaszával
mennyivel könnyebb lenne most,
hogy a sarkokban is kisebbre vághasd.
Volt nektek egy. Emlékszel.
Hol lehet vajon. Hova tűnhetett.
Mennyivel könnyebb lenne most.

(Fotó: Nagy Botond)

2022-11-25 13:00:00

Ugrás a lap tetejére

Vissza a print rovathoz