Miután 1966-ban megvédte a diplomáját, U. Rudolf akkurátusan elhelyezte a többi hivatalos igazolás közé, melyek tanúsították, hogy él és létezik. Azóta is ott hever a községi népiskolai értesítőkönyv, a gimnáziumi tanulmányi értesítő, az érettségi bizonyítvány, az egyetemi leckekönyv, a vasesztergályos végzettség igazolása, az internálótábori elbocsájtó papír, a rendőri felügyeleti végzés, a Mun­kára Harcra Kész jelvény, a születési, házassági anyakönyvi kivonatok, a katonakönyv, a keresztlevelek, az oltási papírok és a végtelenségig sorolható igazolások, kitüntetések társaságában. Természetesen ezek is – mint minden tárolásra ítéltetett dolog – tematikailag átgondoltan rendezve különböző dossziékban, akárcsak a szülei és egyéb elődei okmányai. Családjában ez volt a minimum. Ha rend van, akkor minden van.

János, Strelisky Lipót császári és királyi udvari fényképész koromfekete hajú, mélysötét szemű, szép, hosszú szefárd fejű és nála ezerszer finomabb lelkű és műveltségű leszármazottja, legszívbélibb barátja néhány évvel korábban, amikor először náluk járt a Bulcsú utcai háromszobás, a Budai-hegyekre (Ofener Berge) néző lakásukban, nagyon meg volt rendülve. „Nagyon is emlékszem, mekkora felfordulást okozott bennem a ti otthonotok addig nem látott fajtájú rendje, életmódja. Ösztönös gúnyolódással védekeztem a szép rendben csoportosított, csinos, bőrhatású papírral bevont nagy dobozokon: Seidenreste, Wollreste, Hüfgürtel (selyemmaradékok, harisnyatartók stb.) stb. Volt aztán egy egészen kicsi kamraszekrény a konyha mellett, apád miniatűr birodalma, hihetetlen pontossággal szerkesztett skatulya-rács, mindegyiken címke, rajta a pontos méretek, a skatulyában tárolt alkatrészek neve, a belevágott menet (whitworth, metrikus, stb. – persze mást már nem tudnék megnevezni). Ez a rendezettség az én számomra – a röhejesség mellett!???!!! Hogy mi nevetnivaló van ezen? Hát ezt is igyekszem megérteni, megtanulni, de nagyon idegen – egy idegen, de tiszta el nem érhető kontinenst jelentett.”

Erre csak azt lehet mondani, hogy „nem tehet ő róla, más is járt így már. Ki azt hitte, eljött a boldog biztonság”. Eredetileg a Put the blame on mame, egy velőt felajzó szving, melyet a negyvenes években Rita Hayworth tett híressé. A csodálatos Pogány László énekelte 1947-ben, U. Rudolf legszebb, még szabadnak tűnő eszmélése éveiben. Neki a gimnáziumi és nappali egyetemi hallgatói életében zenekara volt, és a legnagyobb élvezettel ezeket a számokat játszották: szving, rumba (ah, Engem a rumba döntöget romba, s ezen az alapon estem én el. Nekem a rumba egy atombomba, tilos a szerelem, épp azért kell – bele az ötvenes évek pártállamába a külvárosi kultúrokban, ahol játszottak), és a boogie-woogie. Ó istenem, a Black­smith blues Ella Mae Morse-szal, Hear the hammer knockin’ / See the anvil rockin’ / He sings the boogie blues / While he’s hammerin’ on the horseshoes, azt a csodásan, orgiasztikusan ide-oda, ki-be lüktető, felszabadító patacsattogást, azt a szintet azért nem tudták amatőrként elérni. Később U. Rudolf a mobilján a hívócsengést ennek első akkordjaira állította be. Kéretik mindegyiket meghallgatni és csak és csakis úgy továbbolvasni. Könnyen elérhetők. Lélekemelőn könnyedek.

U. Rudolf, biztonságot adó oklevelének dolgát eltárolva, most a külvilág felé fordult. Önkényesen felmondott a Zuglói Textilgépalkatrész-gyári munkahelyén, ahol már gépészmérnöki és művelettervezői munkakörben dolgozott.
A munkaügyi osztályon elhűlten és jóakaróan figyelmeztették, hogy az ilyen lépésnek súlyos munkaügyi következményei vannak. Egyéb, még ennél is vészterhesebb következményeket említeni se mertek. Valójában az egészből egy árva szót se értettek. Egy gépészmérnök. És ilyet. Ép ésszel. Az igazgatóhoz ugyan illendőségből bement, rövid volt. Utána visszamondták, hogy az erős testalkatú, magas, egyébként kötélidegzetű – és persze mindig sötét öltönyös párttag – férfi utána azt mondogatta elképedten, hogy még csak tárgyalni se volt hajlandó! Ilyet még nem látott, vagy nem akart látni. Ő sem értett semmit. Egyébként is a főmérnöke volt itt az ész, bizonyos Németh, az meg lapított.

Az volt a helyzet, hogy U. Rudolf megértette, miért nem csereszabatos, s ezzel nemzetközileg versenyképtelen az egyik legbonyolultabb, több száz finommechanikai művelettel gyártható varrógépalkatrész, a körforgó hurokfogó, közkeletű nevén greifer. Ugyanis ez volt az egyik legfontosabb gyártmányuk. A greifer feladata, hogy a varrógép aljában elkapkodja a géptűvel lehozott fonalhurkot, és szabályos varrattá formálja. Keleten, a szocialista táborban minden szart megvettek, ezt is, noha nem volt csereszabatos. A nyugati greiferek viszont azok voltak, de ezeket nem lehetett megvenni. Azért is lehetett nem teljesen csereszabatos greifert gyártani és elsózni, sok más egyéb mellett. U. Rudolf sokat törte a mérnöki fejét, mitől is van ez a csereszabatosság, és svájci rokonsága révén megtudta, hogyan gyártják a Helvétia szabadkaros háztartási varrógép greiferjét. Nem volt ez titok, a Helvétia mérnökei se titkolták, maga is kezdett rájönni, és jólesett ez a nyugati bizonyosság.

A dolog egyszerű, noha humán műveltségűeknek talán nehézséget okozhat, ha csökönyösek. A fonalat elkapó greiferorr ezredmilliméternyi pontosságú gépi megmunkálásához nincs valóságos felfekvési pont, bázisfelület a bonyolult alakú alkatrészen. Márpedig mérni csak valamihez képest lehet. És U. Rudolf rájött, hogy ehhez egy meglehetősen bonyolult célszerszámot kell a köszörűs számára készíteni, amelyen az eredetileg „levegőben” levő bázist valósággá lehet tenni. Ebbe az eszközbe kell rögzítenie a megmunkálandó greifert, és az egészet így befogni a köszörűgépbe. Ettől kezdve, ahogy szakszerűen mondják,
ezredmilliméter pontosságú fogást lehet venni a megmunkáláshoz. El is magyarázta a főnökének meg a gyártásvezetőnek, engedték legyártani a készüléket. Sőt, fogcsikorgatva még ahhoz is hozzájárultak, hogy a greifert kétszer köszörüljék: egyszer az edzés előtt, amely utóbbi által az alkatrész acélkemény lesz, de vetemedik, és egyszer utána. Magyar műszaki léleknek ez rettenetes teher, ilyet még nem hallottak. Amikor az ő agyukban köszörülni csak edzés után kell, amely után már nem vetemedik az alkatrész. U. Rudolf se értette, de Svájcból megsúgták, hogy ezáltal a végeredmény pontosabb lesz és éppen csereszabatos, noha az ottani mérnökök se értették, miért. Nyilván, több dolog van égen s földön még műszaki dolgokban is…

Be is iktatták a gyártásba a készüléket, ment is egy hónapig. Ekkor az összes diszpécser haja az égnek meredt, ordítani kezdtek, hogy a termelés lelassult, ezzel a sebességgel nem lehet a tervet teljesíteni, és visszaálltak a korábbi módszerre. A csereszabatosság pedig megint a kutyáké – pontosabban a nyugati gyártóké.

Lehet, hogy U. Rudolf, ha elkezd talpalni, kilincselni magasabb fórumokon, főleg a kommunisták által kinevezett szintén komcsi vezetőknél, egy-két év alatt elért volna valamit a füstös szobákban. De egyrészt, ő még egy senki volt, másrészt annyira gyűlölte a rendszert, hogy ez eleve ki is volt számára zárva. Ezeknek nem lesz Jézus Krisztus. Ezért véget vetett az egésznek. Noha nem volt zsidó, hanem félsvájci, de tudta, hogy a zsidók is jobban jártak, hogy a középkorban kirekesztették őket, és csak a lenézett kereskedelem jutott nekik. Őt ugyan a kereskedés egyáltalán nem érdekelte, de könnyelmű volt a végtelenségig. Ahogy az anyja mondta a magyarokról: – Leichtsinnig bis zum äussersten. – Nem is volt egészen svájci. Nem érdekelte, hogy miből fog megélni, noha szorongani szorongott, hiszen a rend és biztonság mindenek fölött. Valami majd csak adódik. Sorsa megpecsételődött, ahogy addig is, meg utána is többször. Hogy ezt maga tette-e, vagy a genetikai kódja, vagy az elrendeltetés, ezen többször elmélázott azóta is.

[...]

(Fotó: Mersz Márton)