A beszélgetések a háborúról de nem csak arról 2019-ben jelent meg Suvalova kétnyelvű, ukrán–angol kötetében, a Pray to the Empty Wellsben [Imádkozz az üres kutakhoz], amelynek ukrán szövegeit Suvalova Olena Jennings fordítóval közösen ültette át angolra. Az ukrán szövegeket aztán beemelte kaminyszadlisz [kőkerterdő] című 2020-as negyedik, ukrán nyelvű kötetébe. Suvalova költészete gyakran metafizikai, mitikus és bibliai elemekre építő, sűrű lírai nyelvet használ. Ted Hughes animizmusa mellett a hetvenes-nyolcvanas évek ukrán természet- és halállíráját hallani ki leginkább a hangjából, főleg Oleh Liseha és Vaszil Sztusz hatása egyértelmű. A donbaszi háború tapasztalata nyomán az elmúlt öt-hat évben közvetlenebb, nyersebb hang jelent meg Suvalova lírájában, amely köznyelviségével, okos iróniájával élesen elválik a korábbi kötetektől.

A kortárs ukrán lírában 2013–2014 éles fordulatot hozott: a forradalom, a Krím annektálása és a donbaszi háború sokak életének alapjait rengette meg. Ljuba Jakimcsuk, Ija Kiva és más donbaszi költők evakuáltak, sok orosz nyelvű költő, például Anasztaszija Afanaszjeva elhallgatott, az anyanyelv elvesztése, az elidegenedés, a korábbi ruszofón kapcsolatok felbomlása súlyos sebet ejtett az orosz-ukrán költészeten. (Nem egyszerűen az orosz nyelvű ukrán költészet válságáról van szó, hanem az orosz és ukrán irodalmi élet és könyvpiac kapcsolatainak szinte teljes megszűnéséről.) A háború nyomán egyfajta lázas megújulásról is beszélhetünk. Egyrészt a dokumentarista költészet, a társadalmi líra térnyerése, másrészt a kísérletező, főleg a húszas évek ukrán avantgárdjához visszanyúló hangok váltak fontossá a fiatal és a középgeneráció költészetében. A két irányt összeköti az alapélmény, hogy sem a fegyverekkel, sem az információs térben vívott háború jelenében nem maradnak érintetlenek a szavak, így a nyelvvel kapcsolatos gyanú válik a 2014 óta megszülető ukrán líra egyik legmarkánsabb vonásává. A nyelv, mivel a fennálló viszonyaink foglya, korrumpált. Ép, átgondolt, megfontolt szavak használata egy felfeslő világ leírására-ábrázolására hol abszurd, hol értelmetlen, de van, hogy az erőszak egy sajátos formájává válik.

Friss, 2022-es Kijiv–Nancsing című ciklusának második, a költő nem tud a háborúról írni című versében a következő olvasható: „nem áldozat / de résztvevő sem / nem honvédő / nem megfigyelő / nem kívülálló / akkor kicsoda // a háború mindenkinek szerepet / adott – a tied mi? / az, hogy a kezed a / szádra szorítod?” Az orosz invázió óta született háborús versek nyers személyessége más, mint a megelőző évek fanyar, fáradt hangja, de Suvalova kérdései változatlanok. A beszélgetések a háborúról de nem csak arról találkozások lenyomata, portréiban ukránok igyekeznek kívülállókkal szót érteni, oroszokkal szembenézni, embernek maradni olcsó humanizmus nélkül. Ulrich alakjában az objektív szemlélő hűvössége, a fiatal német politológuséban a bornírt általánosításokba csúszó állítólagos szakember jelenik meg. Előbbi szakszavakkal kerüli ki a háborút, utóbbi eklatáns példája annak, hogy az előítéletek (ukrán nacionalizmus, útlevélért kuncsorgó nők) milyen könnyen csatasorba állíthatók a legbanálisabb helyzetben is. Jelenlétükben kizökken és hamissá válik a nyelv, absztrakcióik, közhelyeik ellenében Suvalova alakjai igyekeznek visszabeszélni, még ha jobbára monológokban is.

Ljuba Jakimcsuk 2015-ös Abrikoszi Donbaszu [Donbaszi sárgabarackok] című kötete mellett Irina Suvalova versei az elmúlt nyolc év legerősebb, legizgalmasabb ukrán háborús szövegei, amelyek ezt a tudást közvetítik, és a kihasznált, ellopott nyelvtől elrugaszkodva mégsem a hallgatást választják: „a költő hibrid lény a költészet kötéltánc / dolgok és szavak, tények és hazugság közt / csak semmi szükség dolgokat kitalálni, ha / itt van és egyenesen az arcodba bámul / a történelem”.

Vonnák Diána