Weöres Sándor „falra mászott” fogkeféi, elhagyott írásai, szövegváltozatai
"Igy tengődik, mert őrzi a betegség, / a nagy egységben egy zárt, kicsiny egység" – júniusi számunkból Lőcsei Péter szövegközléseit ajánljuk Weöres Sándor csöngei füzeteiből.
Lőcsei Péter írásai a Jelenkor folyóiratban>
A Weöres-életműnek nem csupán esztétikai minősége, mennyisége és műfaji sokszínűsége különleges, hanem ezektől elválaszthatatlan nyelvi árnyaltsága, gazdagsága is párját ritkítja. Minden tekintetben a legnagyobb klasszikusokhoz mérhető. A költő anyanyelvjárásának hangtani jellemzőit, kifejezéseit élete végéig őrizte. Miközben a szavakkal kergetőzött (Őszinteség), nem feledte a Kemenes-vidék ízeit, fordulatait. Erről 1976 tavaszán így vallott: „Sokat utaztam Pekingtől Sanfrancisco-ig, Moszkvától Kairóig; Itáliában egy alkalommal majdnem egy évet, több ízben néhány hónapot töltöttem. De az utazásoknál nagyobb élményem egy magyar faluban töltött gyermekkor és ifjukor, ahol írásaim nyelvi bázisa keletkezett.”[1] Esetenként merített a korai nyelvemlékek és bibliafordítások archaizmusaiból. A Psyché megírása előtt alaposan megismerte a nyelvújítás korának szóhasználati, helyesírási, műfaji, stílusbeli jellemzőit. Élt is velük. A Három veréb hat szemmel anyaggyűjtésének évei alatt barátaival, munkatársaival tüzetesen végigolvasta a régi magyar irodalmat. Tapasztalatait az antológián kívül máshol is kamatoztatta. Ha szüksége volt rá, az utca szóhasználatából, az elcsípett párbeszédekből, az újságokból, a plakátok és feliratok fordulataiból is merített. Néhány esetben még az idegen nyelvűekből is. Egy részüket az ironikus hatáskeltés kedvéért alkalmazta. Lírájában az állandósult kifejezések átvételére, eltorzítására is találunk példákat.
Nem tudom, elkészül-e valaha Weöres költői nyelvének szótára. Ha igen, vajon „csupán” kötetekbe rendezett műveinek anyagát tartalmazza-e, esetleg a később előkerült írásokat is? Lesz-e javított, bővített kiadása az Elhagyott verseknek[2] és a prózai műveknek?[3] Mivel bőségesen vannak hiányaik, tévesztéseik, a hiteles kép érdekében nagy szükség lenne rájuk.
Az utóbbi években számos – korábban ismeretlen – Weöres-autográffal találkoztam. Az újságokban, folyóiratokban megjelent írásainak egy részét az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével összevetettem a megjelent kötetek anyagával. Eddig ismeretlen címmódosításokat találtam. Többtucatnyi Weöres-írást, szövegváltozatot adtam közre. Mostani forrásközlésemben a rejtett értékek bemutatásán kívül Weöres költői nyelvének megannyi árnyalatára hívom fel a figyelmet. Esetenként kitérek a kihagyott vagy vázlatban maradt írások poétikai, prozódiai összefüggéseire, a jelentősebb alkotásokkal való kapcsolatukra. Az időrendre csak az egyes tematikai egységeken belül törekedhettem. Példáim a költő csöngei füzeteiből származnak. A 12 dokumentum több száz oldala hozzávetőlegesen másfél évtized verseinek kéziratát őrzi. Ezeket Weöres Sándor édesapja ajándékozta el; magántulajdonban vannak. A bennük található művek nagyobbik része közismert. Megjelent a kor folyóirataiban, bekerült a korai kötetekbe és az Egybegyűjtött írásokba. Mellettük szép számmal fordulnak elő ismeretlen alkotások, szövegváltozatok, befejezetlen versek, prózai kísérletek is.[4] Weöres Sándor néhány írása csak évtizedekkel megszületése után látott napvilágot. Egyik-másik korai újság- vagy folyóiratközlése hosszú idő múlva került kötetbe. A Kulit már Kosztolányinak is elküldte, de néhány apró változtatással csak a Merülő Saturnusban hozta nyilvánosságra. A Ha kérdezik, ki vagy, ezt mondd: című verse a Szivárvány 1933-as évfolyamában jelent meg.[5] Bő fél évszázad múlva, 1987-ben lett a Kútbanéző nyitánya. A sebzett Föld énekében további példák is akadnak. Károlyi Amy ezt írta válogatásának utószavában: „Ennek a kötetnek létjogosultsága, hogy versei nem jelentek meg életműkiadásban és javarészt sehol sem. Hogy miért? Nem voltak kéznél, elfelejtődtek, iskolásfüzetekben rejtőztek, ide-oda bejegyezve papírfoszlányokon halványodtak.”[6]
Aligha lehet kétséges, hogy Weöres több lappangó írásával ezután találkoznak majd az olvasók. Szövegközlésemben nem ígérhetek ismeretlen remekműveket, meghökkentő alkotásokat, váratlan fordulatokat, szép részleteket azonban igen.
Korábbi súlyos betegségei az egyetemi tanulmányok idején újabb bajokkal szaporodtak. Édesanyjának 1935. december 22-én számolt be arról, hogy átköltözött az Ágoston utca 5. számú házba, ahol már lakott korábban. Egészségének romlása miatt kollokválását el kellett halasztania. Egyelőre orvosa sem tudta megmondani, mire számítson. Állapotát így jellemezte: „Fájdalmam a betegségtől majdnem semmi se volt, a kezelés viszont annál fájdalmasabb, de azért birom majdnem minden baj nélkül; annyiból jó is ez a defektus, hogy legalább hozzáedződöm jobban a fájdalomhoz. […] Mostanában majdnem egész nap fekszem, 1-kor kelek, 1/2 3 tájban elmegyek az orvoshoz, 5-kor újra lefekszem. Szóval teljesen nyugalmasan élek.”
Amikor aggódó édesanyja meglátogatta, azt üzente férjének, hogy gyermekük veséjére szerencsére nem terjedt át a fertőzés. Az urológiai kezelés miatt hosszabb ideig maradna mellette: „Cinának egész nap feküdnie kell, csak éppen kezelésre jár el naponta, aztán megint lefekszik”. A levél alján a lábadozó fiú sorai olvashatók: „Kedves Apa, nagyon köszönöm a Pécsre-továbbított pénzt és leveleket. – Sajnos, még semmi ujságot sem írhatok; bajom nem akar egyelőre kicsit se javulni, pedig már lassan kéthónap óta leszek benne. Még további három hónapi betegségre számíthatok.”
Az elhúzódó gyengélkedés szorongató élménye a következő cím nélküli töredékében olvasható. A szövegképből, a betűk formálásából és a különböző árnyalatú tintákból arra következtetek, hogy több részletben írta. Környezetében többek között az Újszövetségi apokrif levél; az Esti vendég és a Fű, fa, füst fogalmazványai, javításai, tisztázatai találhatók. Mellettük a költőre jellemző rajzok, íráspróbák, térképek, táblázatok egész sora.
Tudom s érzem helyzetemet a térben:
hazám, a Föld, egy város, egy szoba,
Csúf ősz ez. És csak fekszem elveszetten.
Mióta már…? csak fekszem, egyre fekszem.
Agyamra fél-ébrenlét nehezült,
erőm <tompa> tompult. Az életből kiestem.
Mi az, mit kinn az új nap kínja szült?
pár paplan a világom, a keresztem,
ennyit tudok. Mi lenn volt, fölkerült,
mi fönn volt, széjjelmállott, elvetélt,
számban érzem saját epém izét.
Szemközt egy szürkeség áll szakadatlan –
a borus ég vagy csak egy szürke fal?
Egy szoba, egy ablak a birodalmam
és földúlt ágyam, tán a ravatal.
Nem néz be fény. Szemközt egy szürkeség:
egy tűzfal. Vélném, hogy a nedves ég.
A következő füzetben a töredék kiegészült, és alaposan átalakult. A vers tisztázata mellett a megírás pontos ideje is olvasható. Címe nem csupán az ébrenlét és az álom elválasztó vonalára, sokkal inkább az élet és a halál határhelyzetére vonatkozik.
A küszöbön (1936 okt.)
Ősz van. Beteg vagyok, régóta fekszem.
Agyamra fél-ébrenlét nehezült,
erőm tompult, az életből kiestem.
Mi az, mit kinn az új nap kínja szült?
E léthez köt még egy szál s nem eresztem,
ennyit tudok. Mi lenn volt, fölkerült,
mi fönn volt, mind elbomlott szerteszét,
számban érzem saját epém izét.
Érzem s tudom a helyzetem a térben:
helyem a Föld csillag, Pécs városa
s a szállodában, szobák sűrüjében
egy félhomályos, fűtetlen szoba,
egy ágy, hol fölméretlen, elvetélten
cseréli egymást perceim sora.
Gyér fény dereng. Szemközt egy szürkeség:
egy tűzfal. Hinném, hogy a nedves ég.
Ottkinn napok dagadnak és apadnak,
hosszas zápor zúgását hallgatom,
az éjek mindig nagyobbat faragnak
<a felleg-tornyos őszi nappalon,>
az őszi, vizenyős nappalokon,
de engem ütemükkel nem ragadnak,
nap van, vagy éj, gyakran nem is tudom:
az ablakomra sugár sose pillant
és ha látnom kell, fölgyujtom a villanyt.
Lassan kikorhad belőlem a lélek,
örömöm mind vegetatív öröm,
egyhelyben, ágyba-gyökerezve élek,
növényivé szűkült az én köröm.
Alig eszem, csak kétszersültön élek,
az is legtöbbször gyorsan visszajön,
epével, vérrel keverten kihányom,
epe zuhog az orromon, a számon.
Szemem ködös, a betüt összevéti,
így élek, bőrbe-burkolt csont-csomag,
izzasztó görcs a mellemet metéli,
a fájás átfog, mint az iszalag.
Ó, ne kivánj még alakot cserélni,
te testemmé-lefoglalt csöpp anyag!
– Igy tengődik, mert őrzi a betegség,
a nagy egységben egy zárt, kicsiny egység.
A testi és lelki megpróbáltatások ötös és hatodfeles jambusokban írt, szabályos strófákba rendeződtek. Az első hat sor keresztrímeit a szakaszok zárásaként páros rímek váltották föl. Az egyes számú vallomás a fizikai megpróbáltatások mellett a sivárnak érzett környezetet, a külső világ reménytelenségét és a monoton napok terhét hordozó lélek belefáradását sűríti emlékezetes hatású művé. A vers számomra azért is különleges, mert nyitó és záró szakaszában – így az alkotás egészében is – a fájdalmon felülemelkedni kívánó személyiség életvágyát, életigenlését fogalmazta meg.
[1] Weöres Sándor autográf sorai (Budapest, 1976. március 23.); kiadatlan írás; magántulajdon.
[2] Weöres Sándor: Elhagyott versek, s. a. r. Steinert Ágota, Helikon, 2013.
[3] Weöres Sándor: Egybegyűjtött prózai írások, s. a. r. Steinert Ágota, Helikon, 2011.
[4] Lőcsei Péter: Vázlatok, versek, szövegváltozatok Weöres Sándor csöngei füzeteiből, ItK, 2021/6, 845–875.
[5] Weöres Sándor: Ha kérdezik, ki vagy, ezt mond: [így!], Szivárvány, 1933/1, 8.
[6] Weöres Sándor: A sebzett Föld éneke, Magvető, 1989, 95.
