580
a Nadia-barakk keletre néző falán nagyméretű ikon derengett, a kép a megfeszített Krisztust ábrázolta, teljesen meztelenül, sem a kötelező gyolcs colobium, sem a hófehér subucula nem rejtette el a Megváltó szelíd ágyékát, a fejét viszont barna bőr, fülhallgatós pilótasapka védte a dögevő madaraktól, a kereszt körül senki sem állt, sem a tanítványok, sem Mária, sem a kegyes asszonyok a balzsamozásra előkészített kenőcseikkel, a kereszt alatt sok-sok fehér koponya világított, kicsik, nagyok, közepesek, nem lehetett megszámolni őket, virágba borult ördögszekér bokrok, iringók és katángok emelkedtek ki közülük, a felhőfoltos kék égen fehér színű repülők hasították az eget, pilótalányok integettek a szenvedő Pilótajézusnak, a gépek törzsére Nadia a lányok nevét is felfestette, Marina Știrbey, Virginia Duțescu, Irina Burnaia, Victoria Pokol, Maria Adam, a Megváltó pedig mintha kifejezetten őket kémlelte volna, és nem a hallgatásba burkolózott Atyaistent, aki nem tudta megválaszolni neki, mármint a saját fiának élete utolsó kérdését, nevezetesen hogy miért hagyta el őt, és miért engedte, hogy ártatlanul kivégezzék a koponyák és az ördögszekerek fennsíkján

581
itt fogunk aludni az ikon alatt, adta ki az utasítást Nadia, amíg vissza nem tér Júlia, visszatér?, kérdezte Péter testvér mohón, ha magától nem, mi fogjuk visszahozni, válaszolta ellentmondást nem tűrő határozottsággal Nadia, ki ez a te Jézusod?, kérdezte Lídia nővér, én festettem, tetszik?, mondta Nadia, szépen festesz, mondta Lídia, Jézus miért meztelen?, kérdezte Máriamagdolna, mert így feszítették meg, anyaszült meztelenül, jött a válasz, meztelenül?, kételkedett Máriamagdolna, igen, letéptek róla minden ruhadarabot, mielőtt megkínozták és megölték, mondta Nadia, sohasem láttam Jézust meztelenül, mondta Lídia nővér

582
Nadia gyertyát gyújtott, az ikon elé tette a földre, amikor felállok, ti is álljatok fel, amikor meg keresztet vetek, vessetek ti is keresztet, mondta, ima közben az ikont nézzük, de nemcsak a szemünkkel, hanem minden porcikánkkal, és ha teljes szívünkből imádkozunk, Krisztus ránk mosolyog a keresztről, és megbocsát mindenkinek, aki magára hagyta, mindenkinek?, kérdezte Ferenc testvér, kivétel nélkül mindenkinek, válaszolta Nadia, és belefogott az imába

583
az ima végtelenül hosszúnak tűnt, Nadia néha kiszólt nekünk a kötött szövegből, ez volt az első konták, mondta, most pedig a ráfelelő ikosz jön, aliluia, aliluia, keresztvetés háromszor, majd leborulás, Nadia imája az istenszülő Szűzmáriát szólongatta, aki hiányzott az egész falat betöltő ikonról, az óarany fakereszten függő Jézus közvetíti Szűzmáriának a rajongó szavakat biztosan, a gyertya lángja ide-oda ugrált a szavak elől, amikor egyszerre mondtunk áment, majdnem kialudt, de nem, mégsem, újult erővel tört fel a vérvörös mécsesből, Krisztus végigtáncolta az imát a gyertyafényben, hol fölfelé ugrott egy nagyot, hol oldalra, csak amikor Nadia leoltotta a gyertyát az utolsó ámen után, nyugodott meg végre valahára

584
mi egyre türelmetlenebbül vártuk a hosszú ima végét, már sem az ámeneket, sem az aliluiát nem mondtuk, és keresztet sem vetettünk, Nadia biztosan megfeledkezett rólunk, forró hullámokban törtek fel belőle a szent szerelem szavai, ebben a lágerben mindenki szerelmes és mindenki hosszan imádkozik, gondolta Lídia nővér, még Marin pungás és Livezeanu szekusőrnagy is, ők is szerelmesek és ők is imádkoznak, ráadásul ugyanahhoz a szenvedő istenfiúhoz és az anyjához, aki titokban, szalmába bújva szülte meg törvénytelen gyermekét, Péter és Ferenc testvér nem bírták tovább, elaludtak szépen a szalmán, a lányok Nadia holmijai között turkáltak, maguk elé emelték a ruhadarabokat, a csipke szegélyű fehérneműket, kalapokat próbáltak fel, királyi kitüntetéseket tűztek egymás mellére, Pál testvér fölrakott az asztalra mindent, ami ehető, láttátok, mondta Nadia az ima befejeztével, milyen kedvesen mosolygott le ránk Jézus?, de mi nem láttunk semmit

585
ezt az egy imát tudom, mondta Nadia, mint aki nagyon messziről tér vissza közénk, akathisztosz, így hívják, ő írta, ez a férfi, aki a kereszten függ, nézzétek meg jól, pilóta volt ő is, mint én, tanított is engem Bukarestben, egyszer leszállás közben leállt a repülőgépe motorja, a gép meg lezuhant, szikrázva csúszott a kifutópálya betonján, amikor meg végre leállt, ő csak kilépett a roncsok közül, mint egy madár, Băneasán történt, mindenre emlékszem, rohantunk a repülője után, hogy kihúzzuk a roncsból, de mire odaértünk, ő már az egyenruháját tisztogatta, repülsz még, Alexandru?, kérdeztem tőle, ezután már csak repülni fogok, Nadia, leszállás nélkül, mondta a férfi, az enyedi börtönben ölték meg a kommunisták, pedig angyal volt már, mire letartóztatták, semmi hús meg vér, csak csont és Lélek, és mégis meg bírták ölni, mondta Nadia, ki érti ezt?

586
a lányok megtalálták Nadia fényképeit, kirakták őket szépen sorba a földre, és az ébredező Ferenc testvérnek magyarázták, mit ábrázolnak, Ferenc testvér, mióta fölrobbant a kezében a karbid, hiába meresztette a szemét, csak fekete-szürke és vörös foltokat látott, arcát fénylő fekete varratok szabdalták, alig ismertük fel, szemgolyóján élénk piros pöttyök virítottak, ide-oda ugrált a két kicsi, lakatlan bolygó, mintha a körülötte felbukkanó képeket üldözné, hogy jelenjenek meg végre benne is

587
milyen szép vagy, Nadia, mondták a lányok, kibe voltál úgy igazán szerelmes?, kérdezte Lídia, a férjembe, Sașa Russóba, de belőle nagy nehezen kiszerettem, miután elhagyott, Alexandruba, ebbe a drága Sandu Tudorba szerettem volna szerelmes lenni, mutatott az ikonra, de ő kolostorba vonult, előled, Nadia?, kérdezte Lídia, biztosan nem, kolostorba önmaga elől vonul az ember, és utána?, az én szent Sandum után Antoine jött, egyenesen az égből, jött és ment, mintha csak álmodtam volna, de mégsem tudtam elszakadni igazán tőle, azt hiszem, még most sem, Antoine de Saint-Exupérybe bolondultam bele, így hívták ezt a francia gyönyörűséget, itt van, mutatott rá egy fényképre, mellettem áll, a bukaresti Királyi Repülőklubban pezsgőzünk éppen, Antoine, Antoine, ismételték a lányok, és Nadia ruháiban bókoltak egymásnak, milyen szép név, legalább olyan szép, mint a tied, Nadia, mesélj nekünk Antoine-ról

[…]

(Fotó: Szépírók Társasága)