Olivér hajnalban, hajnali ötkor kel, ilyenkor még nagy a csönd a konyhában. De újabban rendszeresen megszólal valami. Olivér arra gondolt, valami levelibéka ugrált be a nyitott ajtón, mert még nincs felrakva a nyári, szúnyoghálós ajtó… Vércsére is gondolt, a vércse hangjára, mert Jutka említette, látott egy vércsét röpködni fölöttünk; talán hajnalban hordja el a kisgalambokat, nem tudjuk.

Elmondtam, Jutkának, hajnalonta egy levelibéka hangoskodik a konyhában. Nem levelibéka az, mondta Jutka nevetve, a mocsári fenyő alatt a fürjkakas, mert nyitva a ketrec ajtaja, már csak ő van meg, ki-be szaladgál, a párját, testvéreit keresi, követeli… Elszégyellem magam, de nem szólok Jutkának, hogy noha sok időt szenteltem a fürjnek, immár nem ismertem fel a fürj semmis alarmját…

A két kutyaház között kinyílt a babarózsa. Valamikor, még Újvidéken, a Virág utca 3-ban, a japánbirs volt a kedvencem, itt, Palicson is van japánbirs, de alig szentelek neki időt, itt, Palicson a babarózsa foglalkoztat inkább, a két kutyaház közé szorult rózsaszín babarózsabokor… A két kutyaházat a mocsárfenyő választja el a galambok és a fürjek nagyketrecétől. Sokat üldögélünk előttük. Idős házaspár. Igaz, én hajnalban dolgozom egy kicsit, Jutka pedig nem is kicsit, kimerülésig ügyködik kertjében.

A minap azt mondta, megsajnálta az elözvegyült fürjkakast, holnap kimegyünk a HIPPODROM mögé, a kisállatpiacra, veszünk néhány tyúkot… Mondom, valami nagy cirkusz érkezett a lóversenytér mögé, a sátor tetején állítólag magyar zászló van.

Lassan megsűrűsödik az új kisállatpiac is. Igaz, kávéháza még nincs, még mindig csak a megfáradt szafarikocsi elé rakott szafariasztaloknál mérik az italt.

Végre ráfutunk egy kis, fehér bajszos, fürjekre szakosodott úriemberre. Afféle kis üzletet működtet autója leereszthető hátulján. De csak vágásra való kakasai vannak, meg fiatal jércéi. Jércéket nem ajánl, mondja, gyorsan lestrapálná őket a kakas. Mondja Jutka, a mi tyúkjaink mind elhullottak. Öregek lehettek, vagy túl rámenős a kakas. Énekel még a kakasuk, kérdezte. Igen, mondtam, nagyon. Ha énekel, akkor gázol is… Otthon vannak neki idősebb tyúkjai is. Hol lakik, kérdi Jutka. Mondja, a TRAMP utcájával párhuzamos utcában, a 12-es számú házban. Ő szinte naponta vág kakasokat. Megnyúzza, mint a nyulakat, majd vékony baconszalonnába tekerve megsüti őket… Felesége az egészséges étkezés mozgalmának a tagja, sok fürjtojást ad el, most is nagyszabású ünnepségre készülnek a NÉPKÖR-ben… Felesége az udvar közepén egy kerek betonplatón ül, egy kerek bádogasztalnál. És valami vastag könyvet olvas. Körözök, míg Jutka a kis öreget, én meg őt figyelem, netán az író nevét vagy a könyv címét megtudhatnám…

Elmondom a fürjárusnak, hányadán is állok: kivették a vesémet, az epezacskómat, hátam közepéből kivágták-kiugrasztották az öklömnyi lipómát, prosztata, cukor, satöbbi, élhetek-e a fürjtojással. Milyen kúrára gondolt. Egy kombináltra, mondtam. Két kakast ajánl, három-három tyúkkal. Jutka kiveszi, a kerek kalitkába telepíti a pávás galambokat, helyet csinál az új kis fürjtörzsnek. Jó ismét hallani, éjszaka, holdvilágnál különösen, kis iramodásaikat, intenzív alarmjukat, amelyekre tán jobban oda kellene figyelnünk, nincs kizárva, mondta azúr bazedovját rám meresztő Jonathán, minden egyes kis iramodásuk, alarmjuk, ministráns csengettyűjük, riadójuk valós, nagy, nagyon nagy, netán kozmikus veszélyekre figyelmeztet bennünket, ahelyett hogy hanyatt-homlok menekülnénk, mi gyönyörködünk bennük, gyönyörködünk alarmjukban…

[…]

(Fotó: Tóth László. A kép az első PécsLIT irodalmi fesztiválon, 2021-ben készült.)