Spanyol kollégámtól vízhatlan könyvet kaptam születésnapi ajándékként. Júliusban ünneplem, de szeptember eleje lehetett. A tenger és a Balaton már elérhetetlen távolságban, nem baj, gondoltam, majd tesztelem a fürdőkádban. Fényes, kellemes tapintású lapjai nagyon vonzóak voltak, a száz naplószerűen megírt rövid fejezet is kíváncsivá tett. Két tanóra között elkezdtem olvasni a kis könyvet, amit aztán délután pár óra alatt be is fejeztem. Nem jutott el a fürdőkádig, de a kilöttyintett kávécseppek nem áztatták el.

A hatodik oldalnál járhattam, amikor a spanyol nyelvű szövegben magyar személynevekkel találkoztam… Majd Pécs következett… Mindez 2010-ben történt, amikor Pécs az Európa Kulturális Fővárosa címmel büszkélkedhetett, így azonnal felmerült bennem a kérdés: itt egy számomra ismeretlen – mint később kiderült, felettébb ismert – spanyol író kisregénye, ami többek között egy Pécsről Svájcba emigrált (ez a tény volt a legkevésbé meglepő) zenekari karnagyról és a lányáról szólt. Mi lenne, ha meghívnánk a Pécsi Íróprogram keretében? Méhes Károlynak, a program vezetőjének megtetszett az ötlet, ezért felvettem a kapcsolatot az íróval, majd a levélváltások után Granadában személyesen is találkoztam vele. Elfoglaltságai miatt egy évvel később, 2011-ben töltött Pécsett egy hónapot, azalatt végig tolmácsoltam neki és a családjának. A pécsi tartózkodása során megírt novellának az első oldalait le is fordítottam, de a 25 A4-es oldal műfordítása akkor még megrémisztett. Noha magyar–spanyol szakon végeztem, kortárs latin-amerikai doktori iskolába jártam, szerveztem műfordító versenyeket, tanítványaimnak segítettem különböző műfordító pályázatokon, kacérkodtam is a gondolattal, ízlelgettem, hogyan fordítanék le egy-egy rövidebb irodalmi szöveget, mégsem éreztem a bátorságot egy ilyen volumenű irodalmi mű lefordításához. Végül Méhes Károly biztatására és többszöri noszogatására, egy nyugalmasabb időszakban nekiálltam a munkának, és bevallom, nagyon élveztem. Olyannyira, hogy ezen a nyáron azt a kisregényt is lefordítottam, amelynek a Carmonával való ismeretséget, majd barátságot köszönhetem.

A spanyol író továbbra is több szálon kötődik városunkhoz, most éppen Lickl János György (zeneszerző, 1807 és 1843 között a pécsi székesegyház karnagya) egyik miséjének kottáját próbálom megszerezni neki a Pécs Egyházmegyei Levéltár gyűjteményéből, mert szeretné bemutatni a művet a Sevillai Egyetemi Kórus és a Hispalense Szimfonikus Zenekar előadásában, melyet ő vezényelne.