Motolla

Egy-kettő-három, most mindenki befogja a pofáját, és kurvára
azt csinálja, amit mondok, nem mozog, és nem nyomogat semmilyen
kibaszott gombokat, különben szétloccsantom az agyát, mielőtt a zsaruk
ideérnek, és te itt, te most azonnal odaadod a pénzt, és kussolsz.
És mindenki más is kussol, mert mindenkinek szétlövöm a mocskos pofáját.

Szerintem ezt mondanám, ha bankot rabolnék,
lehet, hogy ő is valami hasonlót mondott, de biztos kellene otthon gyakorolnom
a tükör előtt, hogy szétloccsantom az agyát, meg mocskos pofáját,
csak azt látnám, hogy egy szar film szar szereplője vagyok, persze ezt csak így
lehet megoldani, totál cringe az egész,
szánalmasan lobogtatnék valami vízipisztolyt,
amit a badacsonyi strandon vettem 1200-ért.

Tánctér lett a kerület: most már van közöm a drosztnál könyöklő
taxisokhoz, a vörös hajú nénihez, a kétgyerekes anyukához.
Jár a képzelet, mint a motolla: ki lehetett, miért csinálta, hogy nézett ki.
Életet sző körénk a bűn.
Szalmakalapban és miniszoknyában távozott a helyről, 5 milliót vitt el,
mondja a pék, gondolom, a Törökszegfű téren öltözött át egy bokorban,
ahol egymásba ölelkezik két lakótelepi játszótér.
Most valahol tarhonyás húst főznek, érzem a csúszdáról,
jól passzol az íze a bűnhöz.

Szétloccsantom, befogja, kussolsz, semmilyen kibaszott gombokat.
Ha nem félnék tőle, hogy mennyire
szánalmasnak látszom, biztos nem pénzt szereznék,
csak végre, könnyedén, derűsen, ahogyan pezsgőt szokás bontani:
megölném – nem mást, talán inkább magamat.
Mikor ezt kigondoltam, lecsúsztam a csúszdán, hogy nyomatékot adjak,
motyorászom, kicsit berúgtam és este is van már,
zümmög a lakótelep, ahogy csak ilyenkor szokott.

Fotó: Tóth László