Az előttünk járó két-három nemzedék Villon-képét – legalábbis az életmű gerincét alkotó Nagy Testamentum tolmácsolását illetően – három költő-műfordító alakította ki: Mészöly Dezső, Szabó Lőrinc és Vas István. Mindhárman nagyjából egy időben fejezték be a Nagy Testamentum formahű fordítását: Szabó Lőrinc[1] és Vas István 1940-ben, Mészöly Dezső 1942-ben. Vas is, Mészöly is később alaposan átdolgozta viszonylag korai munkáját, az előbbi az ötvenes évek elején, az utóbbi a hetvenes években.[2] (Nem tartoznak ide Faludy György „átköltései”; ezek ugyanis nem fordítások, hanem variációk egy-egy Villon-témára.)

A három tolmácsolás közül Szabó Lőrinc zaklatott versbeszédű Villonja áll talán legtávolabb az eredetitől, szemben Vas „urbánusabb”, simább Villonjával. A versbeszéd az utóbbinál nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, és a szóhasználat is visszafogottabban archaizáló. Mészöly Villonja – a két költőéhez képest – a szélsőséges archaizálás miatt harsányabb, ha nem túlszínezett. Mindhárom fordítás túlstilizálja az eredetit; Villon egyszerűbb, természetesebb, dísztelenebb. A három formahű fordítás Villonja jókedvű kópé, holott az eredeti – bármennyire is bravúrosan játékos és nincs híjával az iróniának – sokkal nyersebb, keserűbb, komorabb. Ráadásul Villon szereti néven nevezni a dolgokat. Jellemző, hogy még a női nemi szervet is nevén nevezi (sadinet): míg az Szabó Lőrincnél „a szerelem Háza”, Vas Istvánnál „a szerelem rejtett virága”, Mészöly Dezsőnél pedig „rejtek”.

A három fordítás szövegértelmezési tévedéseiről, fordítói melléfogásairól itt nem szeretnék részletesen beszélni;[3] de mindhárom munka a maga idejében korszerű, ám immár egy évszázaddal ezelőtti filológiai eredményekre épít. Míg Szabó Lőrinc a bő jegyzetapparátussal ellátott 1927-es Dimier-féle kiadást követi, Vas István a negyvenes években legmegbízhatóbbnak számító, 1923-ban közreadott háromkötetes Thuasne-féle kiadást használta, ahogyan Mészöly Dezső is a Thuasne-kiadást tartotta szem előtt, jóllehet fordításának későbbi átdolgozásakor már André Mary 1962-es kiadású (először 1951-ben közreadott) Villonját vette alapul.

A három formahű – vagy legalábbis rím- és szótaghű – Villon-fordításnak azonban nem csak a bizonytalan szövegértelmezés a legnagyobb baja. Az is probléma, hogy a rímkényszer miatt a három fordító gyakran távolodik el az eredeti vers logikájától, a jelentés fontos elemeitől, és az eredetitől elrugaszkodó, fantáziált sorok sem mennek ritkaságszámba. Márpedig érdemes azon elgondolkodni, mi adhat többet Villonból: a szöveget híven követő rímtelen fordítás-e, amihez azért nem nehéz hozzáképzelni a formát, vagy a formai hűségre törekvő fordítás, amely a kényszerek miatt csak elmosódottan adhatja vissza a jelentésnek az eredetiben még világos körvonalait. Ezért merült fel bennem kísérletként az ötlet, hogy prózafordító létemre visszafogottan és dísztelenül, csakis a szöveghűségre törekedve fordítsam újra a francia költőt.

A fordítással, amely a Jean-Claude Mühlerthaler által rekonstruált eredeti szöveget követi,[4] semmiképpen se szeretnék vetélkedni a három költővel, akinek patinás munkája ma már klasszikusa a hazai fordításirodalomnak. Mindössze az a célom, hogy a lehető leghívebben tolmácsoljam a francia szöveget. A pontosság kedvéért még a jambikus lejtésről is lemondtam. A villoni oktávákat rímtelenül, nyolc és tizenkettő közt változó szótagszámú sorokban adom vissza.

Mindehhez hadd tegyem hozzá, aligha lett volna merszem ebbe a munkába belevágni Nádasdy Ádám nagyszerű Dante-fordítása, baráti biztatása és segítsége nélkül. Emellett az is adott valamennyi hátszelet, hogy Villon műveit ma már sok más nyelvre, például angolra meg olaszra is rímtelen sorokban fordítják.

[…]

Ádám Péter

*

François Villon

Nagy Testamentum

(részlet)

Ballada
(Az ifjúságát visszasíró öregasszony tanácsai fiatal lányoknak[5])

Ne felejtsd el, te, Szöszi, a kesztyűboltból,
aki mostanáig csak mazsola[6] voltál,
és te se, lábbeliket áruló Blanka,
hogy ideje végre megkomolyodni.[7]
Ne kíméljétek a férfiakat, viszont
ne mondjatok nemet soha senkinek,
mert vénségetekre már csak annyit értek,
mint a forgalomból kivont fémpénz.[8]

És te, szép kis eladó a hentesboltból,
ki olyan találékony vagy a táncban,[9]
és te, Vilma a szőnyeg-kereskedésből,
vegyétek komolyan a tanácsomat.
Hamar le kell húznotok a redőnyt,
mert a szépség nem örök, s ha elmúlt,
még vén papnak is csak annyira kelletek,
mint a forgalomból kivont fémpénz.

Te, Johanna, csinos varrólány,
vigyázz, a barátod béklyóba[10] ne verjen,
s te, Kati, ki erszényeket hímezel,
egy férfit se küldj el a fenébe,
csúnya lánynak illik mosolyogni,
máskülönben durván bánnak vele;

a rútság ugyanúgy nem kell senkinek,
mint a forgalomból kivont fémpénz.

Lányok, jól véssétek eszetekbe, miért
sírok vénségemre ilyen keservesen,
mert ugyanúgy nem érek már egy fillért se,
mint a forgalomból kivont fémpénz.

Ádám Péter fordítása

(Fotó: Könyvkultúra Magazin)