Évek óta szövegekkel foglalkozom, legtöbbször olvasok, aztán írok arról, amit olvastam. Jó ideje publikálok kritikákat, de az, hogy saját novelláim is megjelennek, viszonylag új – jólesően meglepő – fejlemény. Az írás számomra egyszerre közelítés és távolodás: nagyon közel kell kerülnöm egy témához, képhez, hogy aztán kellő távolságot felvéve írni tudjak róla. Azt hiszem, leginkább ez a játék vonz, ez az oda-vissza lépegetés, aminek során egy kicsit fel kell adnom saját magamat is.

Az írás belső kényszere régóta bennem van, mostanra már észreveszem, amikor a gondolkodás írásba fordul át, de még ilyenkor sem kezdek leírni semmit. Hosszan forgatok magamban mondatokat, történeteket, mire azok működő egésszé állnak össze. Az üres lappal való szembenézést még most is hajlamos vagyok sokáig halogatni, így általában mire leülök a gép elé, fejben már nagy vonalakban kész van a szöveg.

Pécsen születtem, és egészen az egyetem végéig ott is éltem, ezért a Jelenkorban publikálni nekem különleges dolog. Sok mindent jelent egyszerre: a Széchenyi teret, a leandereket, a Hild-udvar jéghideg padját, amelyen a gimiből kiszökve cigiztünk rendszeresen. Barátokat és otthont jelent.

Szóval hálás vagyok és boldog, hogy a Jelenkor sárga borítójának szépirodalmi szekciójában szerepelhet a nevem.