SzD: Hogyan látta Mészöly és Polcz Alaine kapcsolatát?

KG: Miklós és Alaine viszonyát Nádas Péter írta meg, ennél tökéletesebbet erről mondani nem lehet.

SzD: A levelezéskötet utószavára[1] gondol, igaz?

KG: Igen. Alaine és Miklós nagyon erősen, mondjuk így, kölcsönösen függő viszonyban voltak. Miklós hagyta kiszolgálni magát, például a háztartásban, Alaine azonban próbált Mészöly írói tehetségén vagy legalábbis nyelvi tehetségén felnőni. Ott van például az Asszony a fronton története. Nem titok. Alaine megírta a kéziratot. Szigligeten voltunk. Asztalnál, társalgóban is együtt. Miklósnak az volt a szokása, hogy ha lehetett, az Alkotóházban külön szobában lakott. De azért Alaine-nél is ő érezte háziúrnak magát. Alaine persze megmutatta neki a kéziratot. Miklós dühöngött. Azt mondta, hogy itt egyetlen mondat nincs befejezve. Én is kézbe vettem, Alaine jóváhagyásával javítgatni kezdtem interpunkciós, helyesírási, mondatszerkesztési szempontból. Végigolvastam, utána Judit is, elcsodálkoztunk, hogy milyen bátor, nagyszerű könyv. Aztán Miklós is elolvasta. Olyan volt a kézirat, mint amikor az ember meglát egy darab nyers húst a hentesnél, és szinte már érzi az ínyén, milyen finom étel lesz belőle. Alaine kéziratát az egyik barátnője gépelte le, Márta (én jobban ismertem a férjét, a Hölderlint, Énekek énekét fordító és izlandi saga-költőt).

SzD: Bernáth Márta, akinek Bernáth István volt a férje.[2] Alaine ezt úgy mesélte, hogy az Asszony a frontont egy barátnőjének mondta magnóba vigasztalásul, és aztán Nemes Nagy Ágnes biztatta arra, hogy adja is ki. Mészöly már csak a szinte kész kéziratot olvasta egy éjszaka.

KG: Arról én is hallottam, hogy Nemes Nagy Ágnes mondott ilyesmit Alaine-nek, de azt tudom, hogy Szigligeten Miklós javítgatott a kéziraton. Teljesen kusza kézirat volt. Alaine Romániában járt iskolába, a magyar helyesírása gyenge volt, magnóba szeretett beszélni, és a kézirat gondozását másokra hagyta.

SzD: És mi a véleménye arról, hogy a Pontos történetek, útközben Polcz Alaine magnóra mondott, majd legépelt úti jegyzetei alapján készült? A levelezésük alapján volt egy megállapodás köztük. Alaine a családjához ment ki, járta Erdélyt, és közben anyagot gyűjtött a férjének. Ehhez az is hozzátartozott, hogy Mészölynek nem mindig adtak útlevelet.

KG: A Pontos történetek már kész könyv volt, amikor én Mészölyéket megismertem, úgyhogy erről nincs közvetlen emlékem. Azt nem gondolnám, hogy Miklós direkt megbízást adott volna nyersanyag gyűjtésére. Valószínűleg nem akart Alaine-nel menni. A kölcsönös függőség kétségbevonhatatlan tény, és érezhető volt kettejük között állandóan. Még olyanformán is, hogy Mészöly ezt a szöveget majdnem végleges állapotában egyszerűen átvette Alaine-től. Miklós ezt úgy szokta emlegetni, hogy tulajdonképp Alaine ment el helyette Erdélybe.

SzD: És a többi utazásról, a nyugat-európai utakról mesélt valamit?

KG: Miklósnak azt a korszakát, amikor autón járta Európát, én nem ismertem. A Citroën kacsát a világ legjobb autójának tartotta, nagyon szerette. És amikor már betegeskedett, mi is jártunk vele. Nekünk akkor egy Škodánk volt, de az totálkáros lett, egy részeg sofőr belerontott a házunk előtt parkoló kocsiba. És Miklós átadta nekünk a kocsiját azzal a feltétellel, hogy őt vagy Alaine-t néha kivisszük Kisorosziba. Jártunk egy darabig Miklós autójával, talán hónapokig. A mi nagy kalandunk az volt, hogy egy alkalommal télen Szigligetre menet ablakmosó folyadékot akartam venni, de fagyállót vettem véletlenül, és beleöntöttem az ablakmosó-tartályba. Már Badacsony felé jártunk, sűrűn meg kellett állni, hogy levakarjam a szélvédőt, aztán Szigligeten egy autószerelő nagy nehezen kitisztította a kocsit. De a fagyállóból maradt a flakonban valamennyi a csomagtartóban, és később egyszer, már Pesten, amikor Miklós nagyon megszomjazott, jól meghúzta. Judit vitte be a Péterfy Sándor utcai kórházba, kimosták a gyomrát.