Taps

Név szégyelli a tapsolását. Ő azt mondja, hogy nem általában a tapsolással van gondja, csak az övével. Egyszer név meglátta magát felvételről, egy hídavatáson, azóta pedig kerüli az olyan alkalmakat, ahol az emberek bármi okból tapsolásba foghatnának. Nem tudni, hogy a tapsolásával névnek mi baja. Lehet, hogy ő sem tudja. Azért csak hetet-havat összehord, amikor tapsolásról kérdezik. Néha azt hozza föl, hogy úgy érzi, mintha összeragadt volna a két keze, ezért pedig a tapsolás minden ütemében erőnek erejével kell őket szétválasztania. Máskor azt mondja, hogy reng a karja, pedig nincs, ami rengjen ott. Név szép nő, fiatalos – hisz ezért is hívják annyi hídavatásra. A leggyakrabban ugyanakkor azzal áll elő, hogy a tapsolása hangja kellemetlen. Nem fülsértő, de ellenszenves. Szerinte üreg képződik a két tenyere közt, és az üregben rekedt levegő a kezek érintkezésekor egy pillanatra rezgésbe jön. Buff, buff, mondja név szemléltetésképp. De hiszen neki törékeny, légies keze van: ilyen kézben hogyan képződhetne egyáltalán üreg? Név, te nem így tapsolsz, mondják az ismerősei. Így csak bumfordi, párnás kezű férfiak verik össze a tenyerüket: mint az a fürdőgatyás, vörös hasú pasas, aki a szerencsésen megkerült kisfiút tapsolta meg a csillaghegyi strandon. Ezt persze név nem láthatta, mert ő hídavatásra volt hivatalos. Akinek nincsenek tapsolással kapcsolatos gátlásai, azt hiheti, hogy tapsolni kizárólag csoportosan lehet: koncerten, jótékonysági esten, árverésen vagy kampányrendezvényeken. Ha hagynák, név vég nélkül tudná sorolni az eseteket, amikor egyedül vagy váratlanul kellett tapsolnia. Újabban repülőn is tapsolnak, mikor földet ér. Tapsolnak az élelmiszerboltban, ha a felvigyázó kiküldi a büdös embert, de néhány családnál tapsolni szokás szenteste, gyertyagyújtáskor is, éneklés helyett. Vízparti településeken megtapsolják a horgászt, aki a méret fölötti halat visszadobja, a tacskót, mikor lábhoz teszi a patkányt, a postán azokat, akik a sorban maguk elé engednek valakit. Az óvodai anyák napján meg tapsolni kell, mióta világ a világ, sőt, a produkciókat kitartó, a szavalatoknál is hosszabb tapsolás követi, úgyhogy aki szégyelli a tapsolását, megkönnyebbülhet, ha, mint névnek, nincsen gyereke. Nevet évekkel ezelőtt leszállították egy lerobbant külvárosi buszról – épp hídavatásra igyekezett. A férfiak közül néhányan nekiveselkedtek, hogy betolják a buszt, a nők ezalatt a járdára vonultak (mint a csepleszmeggy városálló palántái, mondja név idegesen). Amikor felbőgött a motor, a nők tapsolni kezdtek, így sajnos névnek is csatlakoznia illett. Mosoly járt a tapshoz. Az összeverődő kezeket ráadásul fel kellett emelni az arc elé, és arrafelé tapsikolni velük, ahol az összekormozott tenyerű férfiak álltak. Előretapsolni? Szemmagasságban? Arctól arcig? – kérdi név felindultan, valahányszor az eset szóba kerül. Az viszont állítólag korántsem zavarja, ha mások tapsolnak, nélküle. Mikor baráti társaságban bort fogyaszt, valamelyest feloldódnak a gátlásai, és akkor szégyenlősen, a megfelelő kifejezéseket keresgélve bizonygatja, hogy az összegződő tapsok hullámzó, olykor önkéntelenül is a vastaps felé siető ritmusában már-már örömét leli. Máskor meg azt meséli név, hogy a kellő távolságból hallott udvarias taps őt a garázstetőn kopogó őszi eső zajára emlékezteti. De hát: mikor ténylegesen is eső veri név garázsának a tetejét, akkor vajon miért les ki rémülten az ablakon, mintha azt hinné, hogy tapsolók – udvarias tapsolók – jutottak a kertbe? Név valószínűleg nemcsak a tapsolását szégyelli, hanem azt is, hogy szégyelli a tapsolást, bár ezt bevallani nem fogja sosem. (Egyébként a név: Rokonál. Nekem csak Kisrokonál, mert ismerem az apját, a hidast.)

(Fotó: Tóth László)