T

A távolugró gödör ugrik be,
miközben az agyról olvasok egy könyvben,
amit egy bohóctól loptam egy laktanya közepén
berendezett próbateremből (A gép mítosza).
Nincs ennek jelentősége, csak mondom.
A távolugró gödörnek van, hogy beugrott
a régi gimnázium udvaráról. Talán még,
talán még mindig megvan, miért ne lenne,
ugráltatják a gyerekeket ma is (nagyon helyesen!).
A távolugró gödörnél érintkezett
a régi általános iskola és a gimnázium.
Nem akartam gimnazista lenni, erőltette anya.
Alkudozott, manipulált. Ha nem tetszik,
ígérte, jöhetsz vissza az általánosba. Adjunk
egy évet ennek a gimnáziumnak.
Nem akarok gimnáziumba menni!
Ezt írtam ki gyerekkori szobám ajtajára.
Nyilas Misi több megértő fülre talált, mint én.
Az általános iskola főépületébe vágytam,
hogy végre ott lehessek, ahol anya,
ott tanított, miután az addigi rendszer
összeomlott. Addig csak testnevelésórák előtt
vagy után láttam, még szerencse, hogy
testnevelés szakos voltam (protekcióval,
ő intézte el). Talán ő is szeretett
volna velem lenni, most megkérdezném tőle.
Sokszor láttam az ablakban alakját,
figyelte, ahogy megyek az utcán,
órarendemet tudta, és a főépület
második emeleti ablakánál állt, ahol ráláthatott
az utcára, vagy egy másik ablaknál, ahol
a távolugró gödörre láthatott rá.
Általános iskolában még atlétikaversenyre is vittek,
talán nem csak mert én voltam a kedvence a máskülönben szadista
osztályfőnöknek. Elég jól szerepeltem,
pedig elsőben még dagadt voltam.
Később ezek az ugrások elmaradoztak.
Ismert, ismernie kellett, tudta nagyon jól, hogy
nem szeretem változtatni a helyem. Ő sem szerette.
Most is ott áll, fehér köpenyben, az iskola ablakában
a kémia- vagy biológiaórájára várva, néz engem a fejemben.
 

(Fotó: Péczely-Tallai Emma)