folytatása legyen

Tandori Dezső 80. születésnapjára

I.

Az első könyvem, verseskötet volt, megjelenése után írtál nekem,
pedig azon túl, hogy hősként, hogy szerettelek olvasni,
személyesen nem ismertük egymást, nem találkoztunk sosem.
De aznap, amikor hazaértem és nyitottam a postaládát, csak úgy,
ahogy nap mint nap, rutin, semmi fontos, bedobált reklámokat,
esetleg számlát találni manapság úgyis csak benne, levél volt, te írtál.
Igazi levél, hahh, a boríték bal oldalán ott a neved, fent a sarokban,
vékony fekete filc, emlékszem, az jutott eszembe, hogy ez most hogyan
és egyáltalán, honnan tudod a címemet, aztán meg az, hogy biztos
madaraid mellől írsz, és persze nyomban, még lépcsőim alján felbontottam.
Aztán évekig, szépen, sorban jónéhány levél, merthogy levelezni kezdtünk,
mennyeztünk néha kicsit, máskor a padló volt csak, olykor még az is felettünk.
Aztán TD-m egyszer arra kért, írjak, írtam, hogy hol és merre járok, miféle remekségek,
merthogy megírtad azt is, nem sétálsz már, abbamaradtak a nagy menések.
Úgyhogy mentem én, helyetted is, gyalogoltam érted, Köln, Berlin, Róma,
Öreg Djangómra gondolva róttam a kilométereket, Párizsból még
fényképet is küldtem, Szajna-part, apró kis étterem, kiírva rá, Tandori-konyha.
A felirat egyik o-ja esett le. Így lett hát az a hely nekem te, betűből kész
ült nyelvi csoda. Fel-postázva. Le-potyogva.

II.

Égi királyság földi lovag, ja
mit tagadjam, úgy képzellek, hogy madár
ül válladon vagy (lehet?) angyal akár,
hallani, szárnyait hogy suhogtatja

verébkéidnek apraja-nagyja,
és Főmedvéd, persze, szintén visszajár,
sőt, közös Eminemünk is talán már
Öreg Djangóm rímképletét lopja.

Aztán a múlt (lám) mindig jól alakul,
olykor még Szpéró is eljön, álmon,
átszáll a Tabánon, a Gellért-hegyen,

a fekete gyapjúsapka nem fakul,
alá begyűrve a lírakánon,
majd próbáld úgy, kérlek, hogy folytatása

III.

legyen TD
80 isten
éltessen