Utak mentén, mezők szélén, faluvégeken, tereken gyakran láthatók keresztek, amelyek nem az egyház liturgikus cselekményeinek színhelyén (templom, temető, kálvária) állnak. Ezeken belül megkülönböztetünk feszületeket, amelyeken mindig ott függ Krisztus teste. Színvonaluk különböző, hiszen a kereszteket olykor falusi mesterek, ügyes kezű parasztok, esetleg kőfaragást is tanult emberek készítették, máskor viszont szobrászművészek.

A késő középkorban és az újkorban imádkozáshoz és áhítathoz állítottak fel kereszteket a szabad ég alatt. A 17–18. századtól összedőlt templomok, kolostorok, csaták és más, vallásosan értelmezett események helyét is kereszttel jelölték emlékeztetőképpen. De állítottak keresztet vezeklésként az elkövetett bűntettekért, fogadalom teljesítése vagy gonoszűzés céljából is.

A keresztek anyaga koronként és területenként változott. Fakereszteket elsősorban falvakban, kőkereszteket pedig városokban állítottak fel, de időközben kedveltté vált a műkő és az öntöttvas is. A feszületen lógó korpusz anyaga is változó, készítették fából, bádoglemezből, műkőből, öntöttvasból, de olykor ritka anyagból is.

A pécsi feszületek közül néhányat ismert szobrászművészek alkottak. Nem messze a havihegyi kápolnától egy kisebb sziklán áll a kereszten függő Krisztus, amely Kiss György szobrászművész 1900-ban felállított alkotása. A városban legismertebb alkotást Rétfalvi Sándor szobrászművész készítette 1973-ban. A Tettye feletti sziklán álló, vasbetonból készült T-alakú kereszten függ a szenvedéstől elgyötört Krisztus. Mosonyi Tamás szobrászművész alkotását viszont kevesen ismerik Pécsett. Pedig a Kisdeindol Hegyhát dűlőben található Korpusz című vasszobra – melyet 2000-ben állítottak fel – lenyűgöző mű.