A pécsi Szent István tér 17. szám alatti neobarokk palota történetét Sonkoly Károly művészettörténész tárta fel. Tőle tudjuk, hogy az épületet az évszázadok során többször átalakították, de még megvan az eredeti, 19. század eleji, úgynevezett német típusú tetőszerkezet, amelyet csak kisebb mértékben formáltak át a 20. század elején. Szép a kvalitásos, kovácsoltvas lunettarács és a háromrészes fakapu, felette volutás kőkonzolok tartják az erkélyt, amelynek ívelt vonalú, díszes, kovácsoltvas korlátját mívesen kifaragott kőpillérek szegélyezik.

A felső szintre vezető lépcsősor előtt a 20. századi átépítést megrendelő család stukkóból formázott címere fogadja a látogatót. A lépcső két oldalán a falat táblás faburkolattal látták el. A hall mennyezetét és falait neorokokó stukkódíszek gazdagítják. Északi oldalához csatlakozik – nyitható szárnyakkal készített, üvegezett térelválasztó mögött – egy kis, belső udvar, amely egyben világítóudvarként is szolgál a körötte elhelyezkedő, kisebb helyiségek és a hall számára. Az udvarban áll Gebauer Ernő festőművész mellszobra, amely Keresnyei József szobrászművész alkotása.

A ház talán legszínvonalasabb kialakítású, reprezentációs terei a kerti traktusban egymás mellett található, két nagy alapterületű helyiség. A déli, a hallal három ión fejezetes falpillérekről, illetve a középső két oszlopról indított ívezetű nyílással összekapcsolt, egykori dohányzó nyugati apszisának ablakain keresztül kapja természetes megvilágítást. Mennyezetén neorokokó stílusú stukkódíszek láthatók.

Egy közvetett adat tanúsága szerint a török kiűzése utáni korszakban emelték a telken az első házat, amelyet többször is átépítettek. 1860 körül húzták fel a földszintes épületre az emeletet. Egy 1912-es alaprajzból kiderült, hogy akkoriban kamarazenei hangversenyek, színielőadások céljára használhatták a nagytermet. Az 1922 és az 1930 körüli évek közötti rövid időszak igen fontos változásokat eredményezett a házon. Ekkor bővítik, alakítják át a jelenlegi, kései historizáló stílusú formájára.

Egy 1932-es címtár szerint dr. Gebauer Miklós kanonok a ház lakója, elköltözése után is az ingatlan gazdája maradt, de kiadta. Ekkoriban a Zsolnay-gyár tulajdonosai, Mattyasovszky-Zsolnay Tibor főrendiházi tag és családja bérli a házat. 1944-ben német katonai beszállásolásokra került sor. A háború végén, a város megszállása után egy időre a bolgár hadsereg vette birtokba az épületet. Az 1952-es államosítás után a Magyar Dolgozók Pártja baranyai szervezete székelt a főépületben. Később a Magyar Úttörők Szövetsége kezelésébe került az ingatlan, amely ezután hosszú évtizedekig Úttörőházként működött. Az úttörők elköltözése után kisegítő iskolának használták, majd hosszabb ideig üresen állt. Ekkoriban lopták el a régi rézcsillárokat, sőt, még a kerti barokk pavilon homlokzatát díszítő kővázáknak is lába kelt, s több fát kivágtak. Ma a Civil Közösségek Házában szervezett pezsgő kulturális élet, koncertek, előadások, kiállítások, továbbképzési kurzusok, a különféle egyesületek működése biztosítani tudják az értékes épület kvalitásaihoz méltó használatot.