Pécsett a történelem során ritkán volt olyan korszak, amikor tudatosan, valamiféle tervezet szerint állítottak volna szobrokat. A város utoljára a második világháború alatt rendelkezett koncepcióval arról, kiknek is kíván szobrot emelni. Az a névsor, bár ma is vállalható, csak töredékében valósult meg, azóta viszont szobrok csak ötletszerűen vagy véletlenszerűen jönnek létre. Az egyetlen nagyszabású szoborállítási program Pécs városában 1944-ben született, az sem egyszerű helyi kezdeményezésre, hanem a kulturális tárca hatékony közreműködésével. Ebből természetesen a háború után – leszámítva Janus Pannoniust – nem lett semmi, de a névsor figyelemre méltó. Hiszen szobrot kívántak állítani Szent Mór püspöknek, Alsáni Bálint bíborosnak, Klimó György püspöknek, Özsébnek, a pálos rend alapítójának, Fráter Györgynek, Péter királynak, a Dóm alapítójának, Janus Pannoniusnak, Surányi Miklósnak, Erdélyi Jánosnak, a város 18. századi vezetőjének, Lakóczy Mihálynak, az első polgármesternek.

Ha visszatekintünk az elmúlt évtizedekre, a baranyai megyeszékhelyen többnyire ötletszerűen születtek különböző köztéri alkotások. Mindössze két tudatos szoboregyüttes létrehozása valósult meg, illetve feltehetően valósul meg, mindkettő Dévényi Sándor Kossuth-díjas építész nevéhez kötődik: az Aradi vértanúk útján lévő szobrok és a Kossuth téri, az 1848-as első felelős magyar kormány tagjait ábrázoló alkotások. Utóbbi esetében egyelőre még csak néhány szobor áll, de van remény a folytatásra, bár komoly szakmai viták is zajlanak a jelenségről, miszerint szabad-e panteonná alakítani egy belvárosi közteret.

Pécsett nem csak állítottak, el is tüntettek alkotásokat. 1944-ben, a német megszállás idején a Zrínyi utcai munkásotthon udvarában rombolták le a Ferdinand Lassalle-t ábrázoló művet. Az ötvenes évek végén avatták Dózsa György bronzszobrát a mai POTE-aula előtt, amelyet a hatvanas években eltávolítottak, nem tudni, vajon politikai megbízhatatlansága miatt-e. Az Apáca utcai zárda kertjében állt Fourier Szent Péter kőszobra, amelyet 1900-ban avattak. Az ötvenes években tűnt el nyomtalanul. Gádor István porcelán térplasztikáit a Barbakán-kertben helyezték el 1975-ben. Ma már csak talapzatuk látható.

A dóm altemplomi lejárójának domborműve (Zala György, 1888)

Akadtak kalandos események is. 2002 októberében például elutasította a képviselő-testület a várfalra szánt Keltaur-szobor felállítására tett javaslatot. Azt állították a városatyák, hogy a szobor ötletét Dévényi építész mintegy trójai falóként csempészte be, és hagyatta velük jóvá, hiszen az a várfal-felújítási dokumentáció részeként volt elrejtve. Az elutasításra pedig úgy bólintott rá a testület, hogy egyetlen képviselő sem vette a fáradságot, hogy belekukkantson az anyagba, a Keltaurt nem is látták. Így az évekig egy garázsban pihent, 2007 nyarán került mostani helyére, a várfal tetejére. Az elutasító közgyűlésen azt is javasolták a képviselők, hogy szerencsésebb volna, ha Szent István kerülne a falra. Mert Szent Istvánnak elfelejtettek szobrot állítani Pécsett, a róla elnevezett téren Szepesy Ignác, Kodály, Csontváry, Assisi Szent Ferenc és Liszt szobra található.

Rezgett a léc, amikor Taubert László szobrászművész 1995-ben felajánlott egy ifjút ábrázoló, egészalakos bronzszobrot, amelyet a Király és a Szent Mór utca sarkán állítottak fel. A képviselők egy része megbotránkozott a meztelen alak fallosszal való ábrázolásán, ami egy 8-10 centis, vízszintesen álló rézrúdban öltött testet. Aztán ez a gond is megoldódott, valaki egy éjjel lefűrészelte. Azóta az ifjú nemtelen.

[Bélyegkép: Komédia (Rétfalvi Sándor, 1992)]