Arcképek megörökítése kezdetben, vagyis 1839 óta az arisztokrácia, illetve a vagyonos polgárság kiváltsága volt. Az 1860-as évekre azonban már nemcsak a közép-, hanem a kispolgárság számára is elérhetővé vált.

Külföldön akkoriban Nadar volt a legjelesebb képviselője a fotográfia útkeresésének. Ez már az az időszak, amikor a nedves eljárás megjelenésével, a képek sokszorosíthatóságával, a műtermi munka feltételeinek javulásával, s nem utolsósorban olcsóságával egyértelműen átvette a fotográfia a portréfestészet korábbi szerepét.

Közelítve korunkhoz, a XX. századi portréfotográfiának egyik iránya a társadalmi vonások megörökítése, hangsúlyozása volt. Míg a világháború előtt a portréfotográfia a társadalmi állás reprezentatív kifejezését szolgálta, addig a két világháború között népszerű lett Európa-szerte a nemzet- és néptipológiák keresése, különösen azokban az országokban, ahol krízisbe került a nemzeti öntudat. Mindeközben hatalmas társadalmi változások zajlottak, érzékelhetően tűnt el egy korábbi kultúra, és jött egy új, melynek jellegéről akkoriban keveset lehetett tudni.

Az egyik legjelentősebb portréfotográfus, akinek szemléletmódját a Focus csoport is méltán tartotta követendőnek, August Sander. Ő A XX. század emberei címmel 2500 arcképet magában foglaló, 45 kötetes sorozatot tervezett, melyből csak az „Antlitz der Zeit” (A korszak arculata) kötet 69 képe jelenhetett meg. A társadalmi mondanivalót hordozó, őszinte, kendőzetlen portrékat bemutató albumot a rövidesen hatalomra került náci kultúrpolitika elkoboztatta, és a nyomdai kliséket megsemmisítették. Sander többnyire semleges háttér előtt vagy a kiválasztott személy saját környezetében, szemből, nyugodt tartásban mutatta be embereit, ahogy ünnepélyesen álltak a fényképezőgép elé, és önmagukról alkotott titkos elképzeléseiket igyekeztek pózaikban megvalósítani.

Kovács Tibor, rokkantnyugdíjas

Pécsett először 1995 és 1998 között készült arcképsorozat Harnóczy Örsnek és Körtvélyesi Lászlónak köszönhetően, akik Pécsi portrék címmel könyvben is megjelentették nyolcvanegy fotójukat. Míg az általuk létrehozott rendkívül értékes anyag a két fotográfus baráti körét ábrázolja, többnyire a pécsi értelmiség krémjéből válogatva, addig a Focus csoport lényegesen szélesebb körből merített: tanárok, sportolók, művészek, mesteremberek, boltosok, munkanélküliek, hajléktalanok is megjelennek a portrék sorában.

(A bélyegképen: Barkó György, színművész)