„Személyek:
Iván született 1935-ben Magyarországon, Pécsett (korábban Fünfkirchen). Néhány éve él Bécsben, és a Kärtnerringre jár dolgozni, kötött munkaidőben. Hogy ne keltsünk fölösleges bonyodalmakat Iván személye és jövője körül, nevezzük munkahelyét kiemelkedően fontos ügyek intézményének, hiszen pénzzel foglalkoznak benne. Nem a Creditanstalt.
Béla, András a gyerekek, 7 és 5 évesek”
(Ingeborg Bachmann: Malina. Fordította Pete Nóra. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2002, 5.)

Ingeborg Bachmann Malina című regénye úgy kezdődik, mint egy színdarab. A tipikus sematikus személyek, idő és hely bemutatása olvasható az első szövegrészben. A sor Ivannal kezdődik (az eredeti német szövegben így, ékezet nélkül szerepel), utána a többi főszereplő (Malina és az én-elbeszélő) következik. Az idő „ma”, a helyszín Bécs.

Mégsem egy drámáról, hanem egy regényről van szó, ami 1971-ben jelent meg, és Bachmann egyetlen befejezett regénye. A könyv egy sorozat, a Todesarten-Projekt részeként íródott. A többi kötet végül nem készült el, mert Bachmann 1973-ban meghalt egy római tűzesetben.

Az írónő eleinte verseket írt, amik meghozták hírnevét. A próza ezután következett munkásságában. 1961-ben jelent meg az első elbeszéléskötete (Das dreißigste Jahr), a második (Simultan) pedig a halála előtti évben.

A Malina drámákra hasonlító formája véget ér a második oldalon, majd a „próza” szöveg kezdődik, amelyben az a kérdés, hogy mit jelent a „ma”, és mit jelent „Bécs” – mert tulajdonképpen nem Bécs a helyszín, hanem csak egy utca, az Ungargasse a harmadik kerületben. Ezen kívül Malináról és az elbeszélőről esik szó: hol találkoztak, mikor kezdődött a kapcsolatuk, mi a múltjuk. A figurák, a hely és az idő majdnem teljesen úgy fejlődik, mint egy hagyományos regényben. Egyetlen információ hiányzik: Ivan. Az első személy a listáról, az egyetlen külföldi, az elbeszélő párja. A felsorolt tulajdonságok elegendő okot adnának arra, hogy Ivanról több mindent megtudjunk, de az elbeszélő nem mutatja be őt jobban. Nincs információ arról, mikor és hogyan érkezett Bécsbe; ebben az időben (’60-as évek?) nem volt lehetőség csak úgy utazni a két ország között. Nincs információ arról sem, hogy mit csinált Pécsen, mi történt ott, ki volt a családja, mit lehet tudni a két gyerekéről, hogyan lett bankár Bécsben, és pontosan mi a munkája a bankban – hogyan lett a múltbéli Ivanból a mai Ivan. Összefoglalva tehát nincs szó Ivan múltjáról, hátteréről. A regénytől mint műfajtól hagyományosan elvárnánk, hogy mindent és mindenkit részletesen bemutasson. Ebben az esetben ez viszont nem történik meg.

Ivan később a szöveg egyik legfontosabb figurájává lép elő. Az elbeszélővel való kapcsolata a regény egyik fő témája. De az információhiány továbbra is fontos jellemző. Nemcsak a párja múltjáról (Pécsről) nem ír az elbeszélő, hanem a kapcsolat jelenéről is hiányoznak fontos és elvárt információk.

A korlátozott tudás az elbeszélőszituációval függ össze. Az elbeszélő egyes szám első személyben csak azt mondhatja, amit tud, és amiről azt gondolja, hogy fontos. Ha nem tud semmit Ivan múltjáról, nem is mondhat róla semmit. De milyen kapcsolat az, amiben a felek nem tudnak semmit egymásról, nem érdekli őket a másik – ez egy kapcsolatnak nem a szokásos, az elvárt formája. De az elbeszéléstechnikából nem adódhat az információhiány. Konkrétabban meg kell vizsgálni a hiány jelenségét a kapcsolatban és általában az elbeszélésben.

A szövegben az elbeszélő leginkább absztraktan és általánosságban beszél a kapcsolatról; nem mesél el konkrét szituációkat, nem kronologikusan mutatja be, mit történik, mit beszélnek a figurák, stb. Nem tudjuk, hogyan zajlik a kapcsolat – a kapcsolatot nem meséli el. Az elbeszélés hiányos.

A regényben kevés dialógus van, azok sem konkrétak, inkább mintaszöveg jellegűek. Az egyikben arra reflektálnak, hogyan beszélnek a kapcsolatban. A téma a sikertelen kommunikáció, de ezzel egy időben maga a kommunikáció is sikertelen. Arról beszélnek, hogy nem kérdeznek, hogy nem mondanak semmit meggondolatlanul vagy hamisan; nem kell legitimálni azt, ami ’ma’ vagy a múltban a kapcsolat mellett történik. Nem határozzák meg, mit jelent, illetve miben áll az ő kapcsolatuk. Ennek következtében inkább nem beszélnek. A kapcsolat hiányos.

Ha nem határozzák meg a kapcsolatukat, a kapcsolatban nincs hatalmi viszony. De nem csak tartalmilag van a kapcsolatuknak felszabadító ereje, ez összefüggésben áll a nyelvvel is. (Hogy a nyelv társadalmi problémákkal függ össze, a legtöbb Bachmann-szövegben megjelenik.) A köznyelv meggondolatlan, szokványos, hamis, mert legitimálni kell, amit csinálnak vagy csináltak. Így a nyelv uralkodás, kifejezéstelen és közhelyes. Egy nem működő nyelvet sokan beszélhetnek. Ivan és az elbeszélő nyelve viszont működik, de ezáltal semmiről nem beszélhetnek. Ennek köszönhetően a kapcsolat paradoxszá válik. Az információhiány a kapcsolat része. A nyelv az ára annak, hogy működjön a kapcsolat. Nem mondhatják ki az érzéseiket, hogy a másik fontos, hogy szeretik egymást, valamint a problémákat sem. A kapcsolat határozatlan marad, és így üres.

Ezzel a paradox helyzettel foglalkozik az elbeszélő, erről szól a regény; arról, hogy nem sikerül megtalálni ennek az ellentétmondásnak a megoldását. Ivannak nincs ideje a kapcsolatra, de a kapcsolat működésképtelenségét alapvetően a nyelv- és tartalomhiány okozza. A kapcsolathoz kötődő felszabadító lehetőség elveszik. Ennek a következménye az elbeszélő számára betegség, halál, fogság. Az elbeszélő, a nyelvi és társadalmi utópia megbukik.

A műfaji elvárásokkal szemben a regény lemond a magyarázatokról, ezáltal szembetűnővé válik az információhiány. A nem-tudás szerepe hangsúlyos a kapcsolatban és az elbeszélésben is. Nem mint hiba, hanem mint a szöveg fontos és jelentésteli tulajdonsága.

A szövegből leginkább hiányzó információ Ivan múltja, azaz Pécs. Ha nem beszélnek Pécsről, nem beszélnek a múltjáról, nem beszélnek a kapcsolatban. Semmit nem tudunk meg Pécsről, sőt a város neve is csak kétszer szerepel a szövegben. De épp ez a hiány a város szerepe a regényben, és ez fontos szerep. A hiányzó város a kapcsolat és az elbeszélés hiányzó információira mutat. A Malina egy negatív Pécs-regény.

(Bélyegkép: Ingeborg Bachmann / Forrás: The New Yorker)