Az eredeti terv szerint szombaton, szeptember 28-án nőttek volna ki a falak Pécs belvárosában a semmiből, de aznap megbillentek az óriás égi dézsák, és vigasztalanul ömlött az eső. A legjobb szándékkal sem lehetett tartósan munkát végezni a szabadban, így Borza Endre építész és Szemelyácz János orvos, pszichiáter, addiktológus kezdeményezésének sikere ekkor, a megbeszélt kora délutáni időpontban, egy hajszálon látszott függeni. Vasárnapra aztán kitisztult az ég, és jórészt napsütésben zajlott a „Faltenyészet” elnevezésű közösségi-művészeti akció. Hogy miről is van szó, miként e kérdést sok-sok nézelődő érdeklődő is feltette, nos a válaszhoz néhány évtizedet hátrébb kell lépni az időben.

A mostani akciónak már 1998-ban és 2014-ben is volt előzménye, ám az eredeti ötlet 1981-re megy vissza, mégpedig egy meghiúsult kezdeményezésre. Akkoriban a művészeti főiskolák fesztiválja Szentendrén zajlott, amelybe az akkor először meghívott BME építészhallgatói szerettek volna becsatlakozni egy olyan nagyobb szabású programmal, amelyet hosszú és közös vitákban érleltek ki, és amely valamiképp a saját közösségük és szakmájuk identitásáról is mond valamit. (Mindez ráadásul összefüggésben állt azzal a kérdéssel, hogy művészet-e, illetve mennyiben az az építészet.) A Bercsényi 28-30 időszaki kiadvány1983-as száma dokumentálta a tervet, a vitákat, majd az esemény meghiúsulását, amelynek több oka volt, köztük a korabeli egyetemi vezetők, illetve a szentendrei párt- és városvezetés ódzkodása a fiatalok újszerű (formateremtő és formabontó) kezdeményezésétől. A meg nem valósult gondolat szerint olyan – kötőanyag nélküli – fal épült volna a nyilvános városi térben, amelynek a hátuljából elbontott téglái mindig az elejére kerültek volna, azaz haladt, kúszott volna előre. Erre a történetre alapozva kezdeményezte Borza Endre 1998-ban, majd 2014-ben a pécsi „Faltenyészet” akciókat, amelyek tehát már megvalósult előzményei voltak a mostaninak.

Az új projekt terve szerint több irányból, különböző csoportok építették – ugyancsak kötőanyag nélkül – az Ytong-téglákból készülő falakat a Széchenyi tér közepe felé, amelyek a Szentháromság-szobor mögött, kissé a rendezői bal oldalon, a vízlépcső előtt értek össze. Az általam szervezett csoport, amely az Irgalmasok temploma felől, a bikafejes Zsolnay-kút elől indította az építést, főként a Jelenkor körüli irodalmárokból állt össze, Pinczehelyi Sándorral, illetve ideiglenesen Pinczehelyi Márkkal kiegészülve. Hozzánk csatlakozott Schuller Marcsi képzőművész, aki színeket fújt és különböző szavakat festett a jelenkoros téglák némelyikére. A Pécsi Nemzeti Színház felől közeledő csoportban többek között Borza Endre építész és Böszörményi István szobrász dolgoztak. Ők egyébként a silány Weöres Sándor-zsánerszobrot átmenetileg egyfajta esztétikai cordon sanitaire-rel látták el, jótékonyan eltakarva azt az arra járók elől. (Egyébként éppen Weöres tiszteletére a jelenkoros csoport egy nagy méretű W. S. monogramot épített a Szentháromság-szobor előtti lépcsők elé.) A legmesszebbről, a Ferencesek utca aljáról a fiatal építészek csoportja vágott neki a munkának, és teljesítette a csaknem lehetetlen küldetést.

Számos képi dokumentáció is született az eseményről, amelybe spontán módon sok-sok érdeklődő bekapcsolódott a téglákat cipelve. Sőt, a téren már egy váratlanul összeálló konga-szekció segítette ritmuskíséretével a munkát, nem beszélve egy módosult tudatállapotú, modern dervisre emlékeztető emberről, aki a fejhallgatójában szóló punk-rock zenék szövegét élő hangszóróként tolmácsolta üvöltve a közönségnek. Ez utóbbi sem ijesztette el a szokásos vasárnap délutáni sétálókat, nézelődőket, idősebbeket vagy babakocsis párokat az aktív részvételtől. A végén az érkezési ponton egy réteg Ytong alapon lyukacsos szerkezetű gúlaalakzatot építettek a hozzáértő szakmabeliek –  ezt kívülről Hizsnyik Dénes fényművész világította meg –, amelynek közepén az este közeledtével máglyát gyújtottak.

A szorosan vett „Faltenyészet” akció végül sikeresen zárult. Ám a kezdeményezők arra kértek pécsi (képző)művészeket, hogy kezdjenek valamit az Ytonggal, formálják, változtassák át, helyezzenek el rajta jeleket. Ez a folyamat még zajlik, s valamikor az év végén jótékonysági célú árverésbe torkollik. Az árverésen összegyűlt pénz pedig az egészségügyi prevenciót szolgálja majd.