Pécset Szekszárddal számos irodalmi kapcsolat, szerzők és művek kötik össze. Már a szekszárdi Garay János, akiről a tolnai megyeszékhely főtere nevét kapta, s akinek szobra e téren áll, Pécsett, a mai Nagy Lajos Gimnázium elődjében járta iskoláit kamaszként az 1820-as években. Hasonlóképpen volt ez Babitsnál is, aki, mint Karinthytól tudjuk: „Született Szegszárdon: néhány nappal születése előtt ugyanis titkos figyelmeztetéssel rávette édesanyját, hogy utazzék Szegszárdra, nehogy »Szegszárdon Születtem, Szinésznőt Szerettem« című leendő versében az alliterációt elrontsák.” A szekszárdi születéshez az ő esetében is a pécsi Nagy Lajos padjainak koptatása társult a századfordulón. Aztán az ugyancsak szekszárdi Mészöly Miklós a pécsi folyóiratban, a Várkonyi Nándor által szerkesztett Sorsunkban indult íróként az 1940-es évek elején, s lett a Jelenkor meghatározó szerzője a hatvanas évektől. Majd Baka Istvánnal és Parti Nagy Lajossal folytathatnánk a sort, amely a két város irodalmát összeköti. Ezúttal e korrespondenciák térbeli kivetüléseit kerestük fel Szekszárdon, olyan irodalmi emlékhelyeket, amelyekhez Pécsnek, a pécsi irodalomnak, a Jelenkornak köze van.

Az előre megbeszélt időpontban Lovas Csilla, az Irodalom Háza–Mészöly Miklós Emlékház főmuzeológusa fogad bennünket, és előbb a Babits Mihály utcában, a Séd patak hídja közelében egymás mellett található – és egy belépőjeggyel látogatható – két épület Mészöly életművének szentelt tárlatán vezet végig. Az állandó Mészöly-kiállítás 2005. január 19-én, az író születésnapján nyílt meg a közönség számára, a budapesti Városmajor utcai, Polcz Alaine-nel közös lakásuk utolsó állapotát mutatja be könyvekkel, bútorokkal, képekkel, emléktárgyakkal. Mészöly könyveinek nagy részét itt helyezték el, ahogy az író fényképgyűjteményét is itt őrzik. Egy szobában képekkel és informatív szövegekkel mutatják be az író életútját, egy másikban pedig néhány festmény között megtaláljuk Mészöly anyjának portréját, mely őt a meztelen válláról lecsúszó selyemkendővel ábrázolva a háború előtti ízlés kacér szépasszonyának zsánerét hozza. Mészöly és a Jelenkor (és előtte a Sorsunk) kapcsolata – nem utolsó sorban folyóiratunk hasábjain – eléggé részletesen feldolgozott, a 2004 januárja óta évente megrendezett Mészöly Miklós Emléknapon rendszeresen képviselteti magát lapunk, illetve tudósít is róla (ahogy már az első alkalomról is e sorok írója az Élet és Irodalom 2004. január 23-i számában Egy Mészöly-nap címmel). Mindezt evidenciának tekintve a mellékelt képekhez utaljuk az olvasót, és átmegyünk a szomszédos épületbe, Babits Mihály szülőházába.

A Babits-házban a költő és családja számos relikviáját veheti szemügyre az érdeklődő, így például az anya, Kelemen Auróra íróasztalát, valamint ágyát, amelyen a kis Misi született. Az asztalka fölött Babits egyik távoli rokona, Kelemen József pécsi nagyprépost fényképe függ, aki szintén literátus ember volt, kiváló latin stiliszta és naplót írt Pécsett az 1848/49-es eseményekről. A házat anyai nagyapja, az említettel azonos nevű Kelemen József vásárolta az 1850-es évek közepén, az ő felesége volt Cenci néni – polgári nevén Raácz Inocencia –, a Halálfiai című regényének feledhetetlen mater familias alakja. A nagymama fiatalkori képén túl egy levele is kibogarászható, amelyben gyenge helyesírással épp pécsi tartózkodásáról számol be, s hogy a kórház környékén unokáival, Misikével és Angyalkával együtt látták a látogatóba érkező királyt. (Biztos, hogy a nagyi Ferenc József és Sissy rajongója lehetett, mert a kettejüket ábrázoló üveg nippek is kedves tárgyai közt szerepelnek egy vitrinben.) Cenci nénit a város virilistái között jegyezték, ugyanakkor érdekes, és a család életének valós helyzetére rámutató körülmény, hogy a ház egy része mindig ki volt adva, mert annak bevételét nem tudták nélkülözni. (Korán megözvegyült, 43 évesen elvesztette a férjét.)

Sok apró családi tárgyat láthatunk itt a Kelemen nagyapa jurátus kardjától kezdve használati tárgyakig, valamint egy egzotikus díszítésű, nagy méretű paravánt, amely A gólyakalifában lép majd színre. Külön érdekesség a kis Misi „Robur” álnéven írt szövege, ami arról árulkodik, hogy az utána következő sok-sok generációval együtt Jules Verne uszályába került („és van idő, míg / kiderül, hogy Verne: zsül” – írja majd Parti Nagy a Krétapálya című versében gyerekkorát idézve). A Babits-ház eredeti, kopott falépcsőjén jutunk fel az emeleti szintre, ahol újfent sok látnivaló vár ránk, melyek közül most csak a századforduló legkiválóbb pécsi fényképésze, Zelesny Károly által készített fotót említem Babits diákkorából („Ki látta / pécsi után a kis Babits Misit, sötétedő / pécsi utcán, nagy rajztáblával, öt után, / mert énekóra is volt?” – írja majd az Utca, estefelé című versében később).

Az épület hátsó traktusában tekinthetjük meg Baka István emlékszobáját a költő számára oly nélkülözhetetlen bakelit lemezekkel. Nagy zenehallgató és -értő volt, számos verse inspirálódott zeneműből, így például a Szekszárdon szintén megforduló, Augusz báró meghívására 1846-ban koncertet is adó Liszt Ferencéből, akinek alakját Baka versciklusa és a Szekszárdi mise című kisregénye is megörökíti.

Ugyancsak itt látható még a Dienes Valéria emlékszoba is. A szintén szekszárdi születésű írónő polihisztor volt, matematikai, fizikai, filozófiai, esztétikai egyetemi tanulmányai befejeztével a valóságelméletekből írta doktori disszertációját, s vált az első női egyetemi doktorrá 1905-ben. Mellesleg a Zeneakadémián zongorát és zeneszerzést is tanult, pszichológiai és matematikai tanulmányokat is publikált. Az általa orkesztikának nevezett mozdulatművészet rendszerének megalkotója, aki Henri Bergson francia filozófust fordította magyarra, miután 1906-tól éveket tanult nála Párizsban. A magyar kommün után néhány bécsi emigrációs évet követően fordulat áll be tájékozódásában, Prohászka Ottokár püspök keresztényszociális tanainak hatása alá került.

Eztán az irodalom két házát magunk mögött hagyva a nagytemplommal átellenben az egykori Mészöly (Molnár) lakás épületét szemléljük meg kívülről, majd az ebédet követően a belvárost magunk mögött hagyva a Bartina, majd a Remete utcán végighaladva meredek úton a szőlőhegyre kaptatunk, ahol a ma Mészöly-tanyaként emlegetett ház felé vesszük az irányt. Itt Liebhauser János, az Illyés Gyula Könyvtár igazgatója az informátorunk. Az író főképp a hatvanas évek első felében, két regénye, Az atléta halála és a Saulus születésének idején használta az eredetileg itt álló épületet alkotóhelyként, remeteként elvonulva a várostól. A gyalog mintegy háromnegyed órás távot 3-4 naponta tette meg, amikor élelmiszert vásárolt magának, s azt hátizsákban a szőlőhegyre cipelte. Valójában nem a saját családjáé volt a hely, hanem anyja élettársa, Villax József tulajdona volt, e kapcsolat révén tartózkodott itt Mészöly (apja 1947-ben halt meg). Aztán Nádas Péter Budapesthez közeli búvóhelyet talált Kisorosziban, s Mészöly követte a példáját. A szekszárdi tanya állaga az évek során egyre csak romlott, végül a város megvette, de ezt követően tíz évig nem mozdult előre a Mészöly-tanya ügye. Az ugyancsak tíz év óta megszervezett „Magasiskola” írói tábor résztvevőit a szervezők minden évben e helyre is kihozták, így én is láttam a pusztuló épületet. Majd egy pályázat keretében „turisztikai látványosságként” került rá pénz. Ám az eredeti ház maradványait végül elbontották, a ma látható épület tehát részben sem azonos a korábbival. A turisztikai funkció kötelezettsége 2025-ben lejár, s mivel nemrégiben egy városházi határozat épp a megyei könyvtárat bízta meg a Mészöly-tanya hasznosítási koncepciójának kidolgozásával, Liebhauser szerint azt követően a PIÜ alkotóházi hálózatának keretében lenne a leginkább észszerű a tanya működtetése.

A tanya melletti mintegy ötvenfős, kis amfiteátrumszerű szabadtéri rendezvényhelyszín már az eddigiekben is számos felolvasásnak, jazzkoncertnek, egyéb rendezvénynek adott otthont, köztük a „Mészöly 100” sorozat eseményeinek. Az épületben az alkotóházi funkció első fecskéi a Szilasi László – Németh Gábor írópáros volt, akik a Kész regény 2.0 közös művük végére tették itt ki a pontot. És Győrffy Ákos is töltött itt időt, aki a nyári írói táborban tartott volna szemináriumot, ám idén a „Magasiskola” sajnálatos módon elmaradt. Győrffy viszont eljött, és megírta tapasztalatait a Literának. Az írótábort, amely olyan írók indulását segítette, mint Vonnák Diána, Halász Rita vagy Harag Anita, mindenképpen folytatni szeretnék a szervezők. A „Magasiskola” tábor és az alkotóház ugyanazt a célt szolgálja, azaz hogy a Mészöly-hagyomány eleven maradjon, új és új írásokban éljen tovább.

Ám az e téren végzett munkából, melyet jelentős részben a PAD folyóirat körének áldozatos tevékenysége tesz ki, nagyon hiányzik majd egy ember, egy költő: Dicső Zsolt. Aki ottjártunkkor még csupán egy hete hunyt el, de hiánya már szinte tapintható volt. A városnak, amely példamutató módon tartja fent irodalmi emlékezetét, immár egy újabb alakkal kell gyarapítania pantheonját, még ha a többitől eltérően ezúttal nem elszármazott hírességről, hanem a mindennapjait évtizedeken át a város kulturális életének szentelő személyről van is szó.