A pécsi Nevelési Központ

Fotóesszé

Cseri László

1978-ban született döntés Pécs városában egy komplex pedagógiai és művelődési szolgáltató rendszer építéséről Kertvárosban, egy vadonatúj lakótelep közepén. A Nevelési Központ épületeit, belső tereit mutatja be Cseri László fotóesszéje.

Az intézmény neve kezdetben Apáczai Csere János Nevelési Központ, később Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ (rövidítve: ANK) lett. 1979. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit az 1. Sz. Általános Iskola, majd 1983-ig folyamatos belépéssel kapcsolódott hozzá a többi egység. 1986-ban indulhatott meg a tanítás a gimnáziumban és a művészeti iskolában, 1992 óta működik a Korai Fejlesztő és Integrációs Központ, 1999–2000-ben a város további                                                                                               pedagógiai szakszolgálatait is itt helyezték el.

Az intézmény bázisán 1980–1990 között az Országos Pedagógiai Intézet (OPI) égisze alatt, a Szilágyi János által készített pedagógiai program koncepciója alapján dr. Mihály Ottó kutatásvezető irányításával indult meg a magyar pedagógia egyik legnagyobb ívű kísérleti programja, amelynek célja: „az 1–19 éves gyermekek, fiatalok intézményes nevelésének és a felnőttek közművelődésének új modellje a többfunkciós (komplex) intézmény keretei között.” Ennek köszönhetően a Nevelési Központ nem csupán egymás mellé épített intézmények halmaza, hanem szervesen összetartozó, együttműködő, egymást kiegészítő és feltételező, működőképes egésszé vált.

A kutatás tíz éve hallatlan innovációs töltést biztosított az intézmény egészének. Mivel nem csupán a rendszer, de a program is komplex volt, ez az innovatív szellem jellemzett minden egységet a bölcsődéktől a könyvtárig. A két kutatási periódusban olyan kísérleti programok indultak be, mint pl. az óvodaiskola, két tanítási nyelvű középiskola, közművelődési műhelyrendszer, iskolai mentálhigiénés szolgálat, évfolyam-testületi rendszer, családgondozói rendszer, humán szolgáltató fakultáció, a művészeti nevelés több szintje, az önálló tanulás a Montessori-nevelés egyes elemeivel.

2013. január 1-jétől a Köznevelési Törvény rendelkezéseinek megfelelően a köznevelési feladatok nagy része az állam hatáskörébe került. Az intézményt ez úgy érintette, hogy az eddig egységes önkormányzati fenntartású intézmény két részre vált.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) fenntartásába kerültek a közoktatást megvalósító intézményegységek: az 1. sz., a 2. Sz. és a Pogányi Általános Iskola, a Gimnázium, a Kollégium és az Alapfokú Művészeti Iskola. Az ezekből álló intézmény (Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola) vitte tovább a korábbi OM azonosítót.

 

(Forrás: educentrum.hu)

2023-01-28 06:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek