Nyár van. A szerkesztőségben ülök. Ventilátor keveri a levegőt. Előttem laptop vezeték nélküli egérrel, balról egy stócban a felkérésre született, olvasásra váró kéziratok, az előttem lévő laptoptól jobbra egy kisebb stócban a korrektúrázott, elfogadott, tördelés előtt visszajavítandó szövegek, jobb kéz felől egy tetemes stócban a postán beküldött kéziratok, ezekhez tartozik egy barna műanyag nyelű levélbontó kés is. Azon kívül itt van még egy kiürült halványzöld kávéscsésze, egy félliteres pohár hideg víz, a fejhallgatóm, a pénztárcám, az irattárcám, két kulcscsomó. Néhány könyv, recenziós példányok, papír a kiadott kritikákról, feljegyzések dolgokról, amiket már megcsináltam, amiket meg kellett volna csinálnom, amiket meg fogok csinálni. Feljegyzések arról, kinek kell levelet írnom, kinek kell kiküldenem a korrektúrát, kinek a szövegét kell kinyomtatnom. Itt van a 2016. novemberi lapszám, nem emlékszem, miért hoztam ide. A telefonom valahol a papírok alatt van. Az asztal jobb oldalán vagyok a legrendetlenebb. Ma hoztam magammal egy banánt, az is itt van valahol a Signetta Classic toll, a gemkapcsosdoboz és a földimogyoró alakú radír mellett, az előbb láttam a sárgáját.

Jobb felől három fiók. A fölsőben van egy csomag kávé vészhelyzet esetére, egy féldekás Jäger, meg valami másik gyomorkeserű, ajándékba kaptam őket pár hónapja, várják a megfelelő vészhelyzetet. A középső fiókban egy dupla fém ceruzahegyező és egy műanyag doboz. A műanyag dobozban szalvéták között egy kanál, egy villa és egy kés. Az alsó fiókban maszk, zsebkendő, néhány kallódó gemkapocs, néhány aláírt, elszkennelt, megőrzésre eltett szerződés, meg még néhány dolog, amit ide begyúrtam. A fiókok közül az alsóban vagyok a legrendetlenebb. De a fölsőben lenne rá igény. Oda még rendszeresítenem kellene esernyőt, manikűrkészletet, dezodort, nyakkendőt, cipőfűzőt, imbuszkulcskészletet, sniccert, collstokot, popszegecshúzót, éneklőfűrészt, lisztet, cukrot, száraztésztát, sóletkonzervet, extrudált kenyeret, negrót, napszemüveget, spárgát, zseblámpát, tűt és cérnát, lúdtalpbetétet, hajgumit, fésűt, fülpiszkálót, egy üveg olaszrizlinget hűtött szódával, körömlakklemosót, dekantert, Oxford nagyszótárt, két 40W-os villanykörtét, pumpát, szeleptűkészletet, csocsólabdát, pingpongütőt és bevásárlószatyrot. Vészhelyzet esetére.

Az íróasztal alatt, a lábam mellett a cipőm, a zoknim. Mert meleg van, nyár. Kisméretű jelenkorsárga törölközőmmel megtörlöm az izzadt homlokom. Megcsörren a telefonom, előásom, Persona Non Grata szól, ennyi közöm van Szigetvárhoz. Édesanyám hív a hétvége miatt, ennyi közöm van Harkányhoz és Siklóshoz, Zalátához és Drávafokhoz. Mohácshoz nincs közöm. Hátradőlök, és az őszre gondolok, a télre. Kellene végre szereznem egy olvasólámpát, elférne az asztal bal oldalán.

De most még nyár van, ez az íróasztalom, aminél a szerkesztőségben ülök. Írom ezt a szöveget, mert már meg kellett írni. Nem feltétlenül ezt kellett megírnom, de úgy döntöttem, jobb híján az íróasztalomat ábrázolom, aminél éppen ülök. És most leleplezem magam: igazából otthon vagyok. Ez egy többértelmű mondat.

(Fotó: Kiss Tibor Noé)