Pécsi irodalmárok: Aknai Péter

Aknai Péter

A Pécshez és lapunkhoz kötődő irodalmárokat bemutató sorozatunkban ezúttal Aknai Péter írását közöljük.

A mindannyiunkat körülvevő tárgyi világgal alapvetően meghatározható az életünk. Használati tárgyaink jönnek-mennek, maradnak egy darabig, majd kikopnak a mindennapjainkból. És vannak tárgyak, amelyek mintha az idők kezdete óta velünk lennének. Nem hatnak az újdonság erejével, mert nem újak, és nem is feltűnőek, mert mindig velünk voltak. A sokaságban az lenne furcsa, ha nem lenne ott az az okkersárga jelenség a könyvespolcon. Tudod, hogy az, az.

Próbálom felidézni az első találkozást. Kisiskolás vagyok, és apám íróasztalának fiókjaiban matatok. Van ott minden: íróeszközök, tintapárnák, ecsetek, pecsétek, festékek, órák, mütyürök, piros és kék útlevelek, nyugati aprópénz külön erszényben, aminek a csörgése is más, mint a miénknek. Az Erika írógép elfoglalja az asztallap csaknem teljes felületét. A szabad területen könyvek felstócolva. A gúla tetején egy gerincével felfelé púposodó nyitott füzet. A beáramló fényben valószerűtlenül sárga a borító. A nagybetűket diszlexiásként is egész jól olvasom. Kiolvasom apám nevét. Mellé írom az enyémet.

A laphoz fűződő kapcsolatom olvasóként markánsabb, mint szerzőként. A későn induló szerzők előkészületei hosszan elnyúlnak. Mielőtt néhány ősrégi publikációval a hátam mögött odaálltam volna az irodalmi rajtvonalra, szerettem volna minél többet megtudni arról a mezőről, ahová tartozni szerettem volna. Magától értetődő volt, hogy a Jelenkorhoz fordulok: Görföl Balázs segített kiigazodni a magyar irodalmi élet útvesztőjében. Az első alkalmaknak mindig különös varázsuk van. A Csellóművész című szólónovellám időközben egy befejezetlen regény befejezett fejezetévé érett. 

Sokat hezitáltam, mikortól mondhatom magam írónak. Arra jutottam, hogy vannak lapok, ahol egyszerűen ott kell lenni. És ha ott vagyok, akkor…  A Jelenkor számomra ilyen; magába sűrít mindent, ami fontos nekem ezen a téren: az otthont, a pécsiséget, az európai kitekintést.

 

(Fotó: Bubreg Adrienn)

2022-05-14 08:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek