Úgy kezdődött, hogy dalocskákat (© Noccsa Herceg Január) rögtönöztem a kocsmában és az éjjeli parkban, a barátaimat szórakoztattam vele, kb. ezzel telt a kilencvenes évek eleje Gyöngyösön. Közben Szegedre jártam, magyar-népművelés, onnan kerültem át a pécsi esztétika szakra. A dalocskák megmaradtak a kilencvenes évek közepétől is – a Szőranya Emlékzenekar sikerei csúcsán tündökölt, tíz év alatt majdnem harminc koncertet adott, nem beszélve az infernális playback-fellépésről a Magyar Rádió Márványtermében –, ugyanakkor a kikupálódásom kezdett formát találni magának. Platón, Kant, Hegel, Lord Shaftesbury, Walter Benjamin, Mary Shelley.

Ez a kettő, a kocsmaköltészet és a bölcsészlét sokáig két külön pályán futott, és nem is tűnt úgy, hogy valaha ténylegesen összeér. Irodalomkritikus lettem, és az irodalmi szocializációm kétségkívül a Jelenkorhoz kötődik. 1999 óta vagyok a lap szerzője, 2001 őszétől pedig hat éven át a szerkesztője voltam; azóta is körülötte lézengek, szerkesztőbizottsági tag, holdudvar, úgymond. A Jelenkor hatását lehetetlen túlbecsülni, nemcsak a város szellemi profilja volna elképzelhetetlen nélküle, de a kortárs magyar irodalom is másképp nézne ki. És számomra is stabilitást nyújt, a lehető legjobb fajta klubház, hosszú és izgalmas baráti eszmecserék tere.

Miközben apránként végképp pécsi lettem, az irodalomkritikus önmagamat kicsit eluntam, a dalocskák pedig kinőtték magukat dalszövegkötetté, versekké, színpadi szövegekké, meseregénnyé, meg persze egy csomó asztalfiók-töltelékké. Pécsi költő, így szokás mondani, noha mindkét kitétel egy-egy sor lábjegyzetért kiált. Újabban pedig, miközben egyre inkább visszakanyarodóban vagyok az underground felé, az irodalmi nyilvánosság első vonalához leginkább továbbra is a Jelenkor köt.

A Jelenkor honlapja nagyon profi, aki rám kíváncsi, egy pillanat alatt kilistázhatja a publikációimat. A saját szövegeim helyett inkább egy 2012-es beszélgetést ajánlok az olvasó figyelmébe, amelyet Borbély Szilárddal készítettem a Műcsarnokban Marina Abramović Az üresség nyolc leckéje című videóinstallációjának a kísérőrendezvényeként.

(Fotó: Tóth László)