Budapesten születtem, és nagyon sokáig pestinek is éreztem magam. Még akkor is pestinek éreztem magam, amikor a kilencvenes és a kétezres évek fordulóján eltöltöttem néhány évet a szociológia szak hallgatójaként Pécsen. 2004 nyarán, a tanulmányaim végeztével visszamentem Pestre, ahol viszonylag hamar kezdett feltűnni számomra, hogy pécsiként viselkedem, mintha már inkább pécsi lennék. Vidéki fiatal Budapesten nem érzi olyan jól magát. A következő dátum 2009 decembere. Ott állok egy Magaslati úton lévő albérlet erkélyén, a lakás tele a cuccaimmal, körülöttem kicsomagolásra váró dobozok, üres falak, néhány bútor. Szétterült előttem Pécs, az idegennek tűnő város a ködben, néhány ismerőssel és baráttal – nem éreztem az egyetemi évek biztonságát, nem éreztem magam sem pestinek, sem pécsinek. Nem tudtam, mi következik az életemben.

Lassan azért lett valami, eljártam a kommunikáció és a szociológia tanszék rendezvényeire, a Jelenkor irodalmi estjeire. Az Inkognitó című könyvem kézirata akkor már készen állt, félévente írtam egy érdeklődő levelet az egyik ismert magyar kiadó szerkesztőségének, ahol udvariasan további türelmet kértek tőlem. A regény egyik fejezete korábban már megjelent a Jelenkorban (a lap akkori, illetve a könyv későbbi szerkesztője, Szolláth Dávid biztatására), de az igazi munkakapcsolatom a folyóirattal 2010 végén kezdődött, Ágoston Zoltán felkérésére elvállaltam a Jelenkor tördelését.

Ezt azóta is csinálom – monoton kulimunka, de én nagyon szeretem. Arra pedig kimondottan büszke vagyok, hogy a honlap felélesztésében aktívan részt vehettem, így mostanra a szerkesztőség közös, sokszor erőn felül végzett munkájának köszönhetően a print kiadvány archívumát felváltotta egy napi szinten frissülő, a kultúráról és művészetről szabadon és kritikusan beszélő, pécsi fókuszú honlap. A Jelenkornak az írói pályám alakulásában is nagy szerepe van – számos fellépést, így figyelmet köszönhetek a lapnak. A regényeim (Aludnod kellene, Beláthatatlan táj) részleteit is mindig ide küldtem el elsőként, életem egyik legnagyobb elismerése pedig az volt, hogy 2018-ban talán én voltam a legfiatalabb író a meghívottak közül, aki felléphetett a Jelenkor hatvanadik születésnapjára szervezett gálaesten a Pécsi Nemzeti Színházban.

A Jelenkor nekem személyes ügy. Jó emberekkel dolgozhatok együtt, akikkel szeretek beszélgetni, vitatkozni. Sok mindenben mások vagyunk, de jól elfogadjuk és kiegészítjük egymást, ami sokszor nagyon jó dinamikát teremt. A saját írásaim közül nehéz kiemelni egyet is – a printben megjelenő regényrészleteim például szinte minden alkalommal jelentős változtatások után kerültek be az adott könyvekbe. A honlap Külföld rovatába mindig nagyon szívesen írtam, és talán egy Dániáról szóló szövegen dolgoztam a legtöbbet. A vírushelyzet miatt mostanában kevesebb az úti beszámolónk, én is többet vagyok Pécsen, ahol – most már mondhatom – nagyrészt a Jelenkor miatt egy ideje pécsinek is érzem magam.

(Bélyegkép: Komjáthy Zsuzsanna)