Valamirevaló zalaiként (avagy engedve szentimentális falusi lokálpatriotizmusomnak: gutorföldeiként) nem szokásom magamra pécsiként hivatkozni, még ha kisebb-nagyobb megszakításokkal itt is élek nyolc éve (illetve Péccsel kapcsolatban sohasem kellett tisztáznom, hogy nem a Gyűrűk ura egy fiktív tájegységéről van szó). Pécsivé – amennyiben mégis az vagyok – talán éppen az irodalomhoz, illetve a kultúrához fűződő viszonyom tett. Tömören, a jelen sorozat címében megjelölt „pécsi irodalmárság”, annak minden velejárójával: egyetemmel, konferenciákkal, kocsmai beszélgetésekkel, más pécsi bölcsészekkel és persze a Jelenkorral.

2013 óta tanulok a városban, jelenleg az Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola hallgatójaként. A disszertációs kutatásom középpontjában Borbély Szilárd ezredforduló utáni munkássága áll. Emellett tágabb kontextusban is foglalkoztat a kortárs magyar irodalom, még tágabban pedig a kortárs és közelmúltbeli kulturális jelenségek (film, zene, színház, miegymás). Ennek ékes példája lehet a kész – ám még publikálatlan – tanulmányom az Ace Ventura – Állati nyomozó című filmről, de régóta tervezem megírni rendhagyó értelmezésemet Laár András Lábvíz című klasszikusáról is.

Ahogy (feltételezem) sok pécsi irodalmár, én is a Jelenkornak váltam legkorábban rendszeres olvasójává az irodalmi lapok közül. Ha pedig a könyvtárban vagy egy jól felkészült könyvesboltban megállok a folyóiratok előtt, szinte biztosan a jellegzetes sárga gerinc felé nyúlok először. Itteni publikációim közül is talán az első a legfontosabb számomra, Pál Sándor Attila Balladáskönyvéről. A lapból ezt, az online felületről pedig a Kafka fiáról írott szösszenetemet ajánlanám.

(Bélyegkép: Rétfalvi Gergely)