Szülő-felnevelő és útnak indító városom, a klasszikus otthon, a készülődés időszakának világa Győr, melynek drága emlékét máig őrzöm. S hogy már évtizedek óta élek Pécsett, végül is ebben a nagy múltú városban formálódtam azzá, aki vagyok. Pécsről szólva, ami elsősorban fontos nekem, az itt élőkkel való kapcsolataim, de nagyon szeretem a várost körülölelő tájat, s a város gondolatébresztő építészeti elemeit is. Szeretem a múzeumait, s lehet bármilyen évszak, szeretek a hegyoldal különböző pontjairól gyönyörködni abban az örökösen változó, élő formában, amelynek Pécs a neve.

A Jelenkor, mely igazi európai folyóirat, számomra nem csupán irodalmi műhely, hanem a szellemi otthonom is.

Mikor írok? Csak akkor, amikor úgy érzem, belepusztulnék, ha lemondanék róla. De hozzátartozik ehhez, része ennek a játék élvezete, túlzás nélkül, a nyelvvel való szenvedélyes küzdelem is, mert elképesztő gazdagsága és rugalmassága dacára sem akarja mindig megengedni azt, amit a verssel bíbelődő kívánna.

Mi érdekel? Az én vers nélkül értelmezhetetlen valósága, az emberi világnak olyan tájai, tartományai, melyek csak a vers által járhatók be. A múlt veszteségekkel és az emlékek rakosgatható építőkockáival teli, a jövő pedig a teljesülésre váró remények, a bizonytalanságok birodalma. Mindig a kettő közt, viaskodva a kérlelhetetlen idővel, annak nyugtalanító szorításában élünk. A jelen önmagunk és a világ felfedezésének izgalmával járó utazás és kísérletek sora az idegen világban való otthonosság megteremtésére. Sürgető követelése az idő megértése, az elmúlással való szembenézés, a belső szabadság megteremtése és védelme.

Úgy gondolom, ha az írás cselekvés, ha a vers tett, akkor a világ emberibbé, emberségesebbé tételének lehetősége a költészet lényegétől elválaszthatatlan. A valóságra való reflektálás, a tapasztalatok általánosítása hozzájárulhat önmagunk, s a bennünket körülvevő világ megismeréséhez és megértéséhez, szerepet játszhat döntéseink megfontolásában, elkerülhetetlen választásainkban. A vers mindenkori remény az egyensúlyteremtésre, a világ fenyegetéseivel szembeni védekezésre, és lázadozásaink ellenére is hozzásegíthet bennünket még akár az elmúlás, a semmivé levés abszurditásának elfogadásához is.