Székesfehérváron születtem és nőttem fel. A gimnázium végén csak azt tudtam biztosan, hogy bölcsész szeretnék lenni. Édesapám történész és régész volt; dacból nem akartam az ő nyomdokaiba lépni. 2010-ben felvettek Pécsi Tudományegyetem néprajz szakára. Sokat kaptam a néprajzos tanáraimtól is, de a szabadon választott magyaros tárgyaim izgalmasabbak voltak. Ezért 2011 őszén átjelentkeztem magyar szakra. Decemberben már tudtam, hogy miről írom a szakdolgozatomat: Radnóti Miklós verseiről, magyar és angol nyelvű recepciójáról. Azóta is költészettel foglalkozom: modern, illetve kortárs magyar és amerikai költők verseivel. 2013 óta jelennek meg tanulmányaim és kritikáim különböző fórumokon, elsősorban az Élet és Irodalomban. A disszertációmat John Berryman költészetéről írom; Csehy Zoltán, Ferencz Győző, Györe Balázs és Orbán Ottó Berryman-versein keresztül igyekszem őt közelebb hozni a magyar olvasókhoz is.

2015 és 2017 között Budapesten jártam irodalom- és kultúratudomány szakra, de a doktori tanulmányokhoz újra Pécset választottam. Most már hivatalos pécsi lakcímem is van, ami nagy büszkeséggel tölt el. Nagyjából egy évtized alatt Pécs lett a második otthonom. Ezért számomra a Jelenkor is többet jelent, mint egy országos szinten meghatározó folyóirat.

Az volt az egyik vágyam, hogy egyszer a Jelenkorban is megjelenjék valamilyen szövegem. Ehhez kellett a Nobel-díj: az első (és eddig az egyetlen) jelenkoros publikációm ugyanis Louise Glück Against Sincerity (Az őszinteség ellen) című esszéjének a fordítása, ami 2021 februárjában egy külön Glück-blokkban kapott helyet. Lírásként fontosnak tartom ezt a szöveget: nem okvetlenül azért, mert valami újat mond, hanem azért, mert költőként mondja. Megítélésem szerint Glück esszéje kiválóan alkalmas a versbéli személyesség kérdéskörének feltérképezésére, a vallomásos és az önéletrajzi líra fogalmainak felülbírálatára is.