Radnai Dániel Szabolcs vagyok, 1995-ben születtem Pécsen, ahol valamennyi iskolámat (általános, vendéglátóipari szakközép, egyetem, BA, MA) végeztem, és ahol jelenleg is tanulok, immár doktoranduszként. A pécsi egyetem magyar szakán − úgy 2015 táján − mint ifjú Mikszáth-kutató indultam, de érdeklődésem elég hamar a tájirodalom kérdéseire helyeződött át. Élénken foglalkoztat a Balaton magyar irodalmi hagyománya, amellyel nagyjából négy éve foglalkozom aktívabban, s ehhez a tárgykörhöz kapcsolódik a Jelenkor folyóiratban megjelent írásaim legnagyobb része is, más, ugyancsak regionális témájú (kolozsvári, szegedi és debreceni illetőségű) munkák mellett. Minden érdekel, ami a turizmussal és a turista-léttel kapcsolatos, ennek ellenére azonban (vagy épp ezért) − mint egy rendes magyar ember − jobbára alig utazom. Kedvenc műfajaim a recenzió, az opponensi vélemény, valamint az elő- és utószó, de sajnálatosan leginkább csak az elsőt gyakorlom. Szeretek kedvet csinálni a könyvekhez, így inkább hosszúra nyúlt könyvismertetéseknek mondanám elegyes munkáimat, amelyekben itt-ott elmés kritikusi tőrszúrások vannak elrejtve. Bár tudományos kötetekről szívesebben írok, a számomra leginkább emlékezetes Jelenkor-publikációm is egy kritika, amely Ungváry Rudolf Balatoni nyaraló (Bp., Jelenkor, 2019) című könyvét méltatja, és amely az első hosszabb irodalmi bírálatom is egyben. A századfordulón játszódó, egyelőre még csak szóbeliségben létező ködlovag-regényeim hangulatos részletei sajnos még nem lelhetők föl a pécsi folyóirat hasábjain, ugyanakkor mindezen igyekszem változtatni a közeljövőben.