Vilmos Eszter vagyok; pécsi irodalmár – függetlenül attól, hogy éppen hol tartózkodom, és hogy mivel keresem a kenyerem.

Jelenleg a holokausztemlékezet kortárs irodalmáról szóló disszertációmon végzem az utolsó simításokat. Az irodalmárságom egyéb aspektusai – kritikus, szerkesztő, fordító, kulturális tudósító, szervező, moderátor – szinte mind a Jelenkorban bontakoztak ki. Itt voltam gyakornok, szerkesztőségi munkatárs, honlapszerkesztő, majd – kirepülvén a fészekből – vissza-visszatérő szerző különböző műfajokban. A Jelenkor tehát nem csupán a város terének és kulturális életének van az abszolút középpontjában, de a szellemi közegemnek és szakmai fejlődésemnek is, számos fiatal pályatársamhoz hasonlóan.

Szintén ide kötődik az egyik legcsodásabb dolog, amiben valaha részt vettem: a Kritikai szalon. A nagynevű folyóiratra hivatkozva kezdtük el ugyanis Bozsoki Petrával (örök csoporttársammal és barátommal) felkeresni a kedvenc kritikusainkat, hogy jöjjenek el Pécsre, és beszélgessenek velünk kortárs irodalomról úgy, ahogy mi szeretnénk: szerzők nélkül (no offense), őszintén, minden generációt megszólaltatva, a fővároson kívül. Ekkor 21 évesek voltunk, teljesen tapasztalanok és gyakorlatlanok minden ilyesmiben. A legnagyobb meglepetésünkre mindenki, akit meghívtunk, elvállalta a felkérést, méghozzá örömmel. (És – mondanom sem kell – ingyen.) Huszonháromszor telt meg a Breuer Marcell terem és a kisharsányi Vylyan terasz. Köszönöm mindenkinek!

Az egyik legkedvesebb jelenkoros publikációm egy 2013-as Erdős Virág-kritika. Talán azért, mert az első szövegek közt került fel az akkor induló, izgalmas webes felületre, a jelenkor.netre, amely éppen olyan lett, mint amilyennek együtt megálmodtuk.

(Fotó: Mezey Dániel)