A málomi Árpád-kori Szent József műemlék templom

Fotóesszé

Cseri László

Pécs déli határán terül el a panelházas „Rózsadomb”, mellette található a málomi településrész, amelynek román és gót stílusú temploma a XII. században épült, bővítésére a XVIII. században került sor barokk stílusban.

Széljárta málomi út,
öledbe hanyatlik a lomb már,
az évszak ünnepi oltár,
mit mondasz az ittmaradóknak,
mit viszel a mennynek innen?

(Weöres Sándor: A málomi út – részlet)

 

Az egyhajós templom félköríves szentélye, hajójának első boltszakasza, déli homlokzatán nyílt kapuja a fölötte található három résablakkal román kori. Később a hajót nyugat felé meghosszabbították, s a román kapu elfalazása után új csúcsíves kaput építettek gótikus stílusban. A XVIII. században átépített gótikus toldás és a torony sima, meszelt vakolata különbözik a román kori résztől. A templom belsejének különleges értékei a feltárt falfestmények. A szentély falán árkádokban álló apostolok ábrázolásának maradványai láthatók a XII. századból. A templom diadalívén is maradtak freskótöredékek. Az 1970-es évek elején megtörtént a templom műemléki helyreállítása, a belső felújítás során új liturgikus teret alakítottak ki, és a freskókat is restaurálták. Azóta a templom folyamatosan megújul: sor került a templom körüli földben lévő pangó víz elvezetésére, a tetőszerkezet megerősítésére és műemlékcseréppel való fedésére, a torony felújítására, a XV. században kibővített meszelt falak külső és belső tatarozására.

A templom közvetlen közelében található a műemléktemető, melyben már nem lehet temetkezni. 2007-ben a templomi közösség kezdeményezésére megalakult a Málomi Szent József Egyházközség Egyesülete, amelynek alapszabályban rögzített céljai között kiemelt helyen szerepel az Árpád-kori műemlék templom megóvása, védelme és turisztikai látványosságként való bemutatása.

 

(Forrás: Geocaching)

2021-05-30 09:30:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek