Pécsbánya – korábbi nevén Pécsbányatelep − Pécs egyik városrésze a Mecsekoldalban, amely a pécsi szénmedence egyik fontos termelőhelye volt egykor. Északi részén fekszik a Gesztenyés, keleti oldalán a Karolina-külfejtés. A közeli Lámpás-völgy szénkibúvásait már a 16. század végén ismerték a pécsiek, ám az iparszerű bányászat itt csak a 19. század közepe táján indulhatott meg. A Duna-Gőzhajózási Társaság (DGT) első lakótelepét, a kolónia kiépítését Schroll József főbányagondnok irányításával 1855-ben kezdték meg. Pécsbánya első lakói magyar, német, cseh-morva, tót, bosnyák és vend bányamunkások voltak. A messzi vidékekről, az országhatáron túli területekről érkező vendégeket a pécsiek gránëroknak nevezték.

A kőszénbányászat fejlődésével sorra létesültek az egyes munkahelyek közelében fekvő kisebb-nagyobb lakótelepek. Pécsbányatelepen 1930-ban 4103 magyar, 842 német és 144 egyéb anyanyelvű lakos élt. Közülük mintegy 1200 fő lakott a Kolónia nevű helyen. A Pécsbányán, Mecsekszabolcson, Somogyban és Vasason kitermelt kőszenet a 19. század közepéig még fuvarosok vitték szekereken Mohácsra. A Pécsbánya és Üszög között 1854-ben üzembe helyezett vasútvonal további kiépítése után már vasúton szállították a pécsi szenet Mohácsra, a DGT kikötőjébe.

Pécsett az 1903 óta működő Központi temetőn kívül számos kisebb, többnyire a peremterületeken található kistemető található, mint például a hirdi, a patacsi, a pécsbányai, a pécsszabolcsi, a somogyi és a vasasi köztemető, az izraelita temető, továbbá a rácvárosi és a málomi, amelyek már nem működnek.

A pécsbányai temető 2,5 hektáros területen fekszik a domboldalban. A csökkenő lakosság következtében a temetkezések száma is erősen lecsökkent, de a terület gondozott, ám számos elhagyott sír is akad, köztük a kovácsoltvas kapuk megmunkálásához hasonló díszítésű gyönyörű vaskeresztek.